2022. szeptember 3., szombat

AZ ÉS 2022/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2022.09.02.


P U B L I C I S Z T I K A 

Széky János
Fiús, lányos

A sajtó fölfedezett az Állami Számvevőszék oldalán egy tanulmányt, amelyben a következő mondat olvasható: „A nők jelentős túlreprezentáltsága felsőoktatásban demográfiai problémákat is okoz, megnehezítve a pártalálást a közel azonos szinten képzett fiatalok között.” (A „felsőoktatásban” szó elől nem én hagytam el a névelőt.) Egészséges szövegértési képesség birtokában ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy a szerzők szerint ahol sok a diplomás nő, ott kevés a gyerek. Nemzetközi statisztikák mutatják, hogy ez tényszerűen nem igaz, vagyis ostobaság.

Legyünk egy fokkal megértőbbek. A szerző (hogy pontosan kicsoda írta le, nem derül ki; a tanulmány projektvezetője a neveléstudomány, felügyeleti vezetője a kommunikációtudomány és a pszichológia doktora, egyikük sem demográfus, nem is szociológus, a másik három munkatárs pedig számvevő) amiatt aggódik, hogy a magasan képzett nők nem találnak maguknak hasonló végzettségű férjet. Egyrészt ez is csak módjával felel meg a valóságnak, másrészt abból a feltevésből indul ki, hogy gyerek csak házasságból és teljes családban lehet. Ez utóbbi sem igaz, és egyre kevésbé van így, bár nyilvánvaló, hogy a mostani magyar kormánynak ez a (megvalósíthatatlan) célja. Lásd a pénzzel házasodásra ösztönző, majd a tönkrement házasságokban a feleket egymás mellé kényszerítő CSOK-rendszert. Lehet vele gyászfátyolban büszkélkedni a szintén nagy demográfiai szakértő pápánál (amíg ki nem jön az újabb, visszaesést mutató statisztika), de hát ez is olyasmi, amiben kilógunk a világból.Tovább

Kenesei István
A kör bezárul

Kovács Zoltán
A kormány egyeztet

Gadó Gábor
Szerepzavar a Számvevőszéken

A szerző további cikkeiSimonovits András
Indexálás és valorizálás

Sokat írtam már a magyar nyugdíjrendszer feszültségeiről, azon belül a már megállapított nyugdíjaknak az árindexálás miatti relatív leszakadásáról és az induló nyugdíjak valorizálás okozta robbanásáról. Általában az inflációtól megtisztított reálváltozókkal számoltam, és az utóbbi évtizedben nem sok figyelmet szenteltem a stabil és szerény inflációnak. Az elmúlt 12 hónapban azonban az infláció újult erővel tért vissza, és emiatt – másokkal együtt – fontos pontokon újra kell gondolnom a különféle nyugdíjstratégiákat.Tovább

Váncsa István
„Pistus, maga teljesen hülye”
Szekrényesy Júlia halálára

Tölgyesi Beatrix
Vízumstop oroszoknak a Baltikumban

Darvas Béla
Kumite

Csillag István
Rohanunk a...
Sokasodnak a baljós jelek

Berend T. Iván
Bevándorlók integrációja: siker vagy kudarc?
Tovább

A szerző további cikkeiMolnár Erzsébet
Halottpénz

V I S S Z H A N G

Simonovits András
Gyengített érvelés

Haskó László
Mostanában?

Dr. Szanyi János
A bűn stációi

Zsigmond Anna
Jókai és az oroszok

Kiss Daniel
Orbán és a Generális
Az elmúlt években több írás is napvilágot látott Tisza Kálmán és Orbán Viktor magyar mi­nisz­terelnökök rendszereinek átfedésére rávilágítva. Ebben az elemzésben nem célom a szem­beötlő párhuzamokat cáfolni, mindinkább a különbségekre he­lyezném a hangsúlyt, ezek fi­gyel­men kívül hagyása ugyan­is véleményem szerint kö­vet­kez­te­té­sek elhamarkodott levonásához vezethet. Tisza Kálmán (1830–1902) 1875 és 1890 között volt Magyarország kormányfője, csak 2020 novemberében előzte meg őt Orbán Viktor a magyar történelem leghosszabb ideig regnáló mi­nisz­terelnökeként. A „Generális” néven becézett államférfi és a jelenlegi miniszterelnök pályafutása és kormányzása közötti hasonlóságok több kortárs elemzés tárgyát képezik...

P Á R A T L A N

Szikszai
KATONA­NEMZET

Ladányi András
FŰTŐÉRTÉK

ernő
ASZÁLY

-hg-
HANGULAT

Lázár György
DOTÁLT LÁNGOS

spányik
MANÉZS

-iar-
KÖRÖM

- Hórusz -
PASSZÁTSZELEK

jos
ME TOO

(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.