2022. december 19., hétfő

„ŐRÜLET” – PÉNZT NEM AD, DE MÁR A BÖLCSŐDÉKKEL IS TRÜKKÖZIK AZ ORBÁN-KORMÁNY

NÉPSZAVA
Szerző: GULYÁS ERIKA
2022.12.19.


A kabinet nem ad több pénzt a szociális ellátórendszerre, de az intézménybezárásoktól is tart, ezért döntött úgy, hogy lazít a személyi és tárgyi feltételeken. Már a bölcsődékben is.


Bölcsődei célra vagy szociális ellátásokra eddig soha nem használt épületbe is áttelepítheti a fenntartó április végéig ezeket a szolgáltatásokat, ha ott olcsóbban tudja megoldani a működtetést, ha pedig egy intézmény több telephelyen működik, azokat összevonhatja akár egy helyre is, sőt, egy másik fenntartó épületébe is beköltöztetheti azokat. A bölcsődéket pedig akár oktatási intézményben is el lehet helyezni. Sem az eddigi személyi, sem pedig a tárgyi feltételeknek nem kell már megfelelni, csak az a meglehetősen bizonytalan elvárás maradt meg a nappali szociális ellátásokban, a szakosított ellátásban, tehát a bentlakásos otthonokban, a gyermekek és a családok átmeneti otthonaiban, hogy a költöztetések miatt az ellátottak jogai nem sérülhetnek. Mindezt a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva lépte meg az Orbán-kormány. A szociális szférát átmenetileg újraszabályozó kormányrendelet november 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben, a bölcsődékről szóló veszélyhelyzeti előírásokat pedig a múlt héten hirdették ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.