2023. január 5., csütörtök

SZAKSZERVEZET: A 10 SZÁZALÉKOT SEM FOGJA ELÉRNI AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK 2023-AS BÉREMELÉSE

HVG
Szerző: hvg.hu
2023.01.05.


Nem elég, hogy elhalasztották fél évvel az egészségügyi szakdolgozók bérkompenzációját, a Független Egészségügyi Szakszervezet számításai szerint az emelés mértéke annyira alacsony lesz, hogy az aligha nevezhető érdemi segítségnek.


December végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az egészségügyi szakdolgozók két lépcsőben kapnak majd béremelést: míg az orvosok már idén januártól több pénzre számíthatnak, addig az egészségügyi szakdolgozók pénztárcája az első ütemben csak 2023. július 1-jével fog vastagodni, majd a második ütemben 2024. március 1-jével.

Azt lehet tudni, hogy az első ütemre a kormány 41,5 milliárd forintot különített el, de a személyenkénti emelés pontos mértékéről már nem szól a kormányhatározat. Ugyanakkor a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) már a megadott keretösszegből is jól tud számolni. Soós Adrianna az RTL Híradónak azt mondta, hogy körülbelül 83 ezer szakdolgozó van, akit a béremelés érinthet, és körülbelül "10 százalék alatti átlagos éves szintű béremelésről" beszélhetünk az egyes személyek esetében. Mint fogalmazott: ezt nagyon alacsonynak tartják, főként, ha azt is figyelembe veszik, hogy a magas infláció miatt eleve reálbércsökkenéssel kell számolniuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.