2023. március 16., csütörtök

242 NAP UTÁN A MINISZTÉRIUM GONDOLT EGYET, ÉS ELÁRULTA, MI ALAPJÁN VÉGEZTÉK KI A KATÁS ADÓZÁST

TELEX
Szerző: WEILER VILMOS
2023.03.16.


Adót csalnak, nem lesz nyugdíjuk, nem adóznak eleget, igazából alkalmazottak – a katatörvény átírásakor ilyen érvek hangzottak el amellett, hogy a legtöbb használót kizárjanak a katás adózásból. Az érveket csak számokkal nem támasztották alá, amiket ezért kikértünk a Pénzügyminisztériumtól. Most megkaptuk a grafikonokat, amikből kiderül, hog
y:

- évről évre egyre többen váltottak a katára, akik előtte nem vállalkozók, hanem alkalmazottak voltak;

- a kata 12 milliós felső határa miatt rengeteg adótól esett el az állam;

- és a katások a jövedelmük döntő többségét nem magánszemélyektől, hanem cégektől szerezték;

- a sokat szajkózott tömeges csalásoknak viszont továbbra sincs nyomuk.

Emlékszik még valaki, hogy mi volt a kata? Egy adózási forma, amivel nagyon egyszerűen, minden hónapban ugyanazt az összeget befizetve lehetett adózni egyéni vállalkozóknak. Ezt az adózási formát még a Fidesz vezette be, és egyszerűsége, valamint az alacsony adómérték miatt több százezren használtak.

Tavaly nyár elején a kormány környékéről elkezdtek szállingózni a vélemények, hogy a kata rendszerét át kell alakítani. Ezzel a szándékkal sokan egyetértettek, hiszen addigra elterjedt, hogy rengetegen a rendesen bejelentett munkaviszonyuk helyett adóznak katával, egyszerűen adóoptimalizálási céllal.

A kormány végül szokatlan gyorsasággal és határozottsággal július 11-én hétfőn benyújtotta a kata átalakításáról szóló törvényjavaslatot, amit mindenféle társadalmi vitát megelőzendő már másnap, július 12-én el is fogadtak. Csakhogy a korábbi elképzelésekkel szemben nem a visszaéléseket szűrték ki a rendszerből, hanem egészen egyszerűen kivégezték a katát: az új törvény értelmében ugyanis szeptember óta csak azok katázhatnak, akik kizárólag magánszemélyeknek nyújtanak szolgáltatásokat, ez pedig elég kevés ember. Az egyetlen kivételt a kormány régi barátai, a taxisok jelentik.

A törvény megszavazása több százezer embert érintett elég kellemetlenül, akik közül sokan a következő napokban tüntetéseket szerveztek, többször lezárták a Margit hidat, őket a rendőrök egyszer elektromos sokkolóval oszlatták fel. A tüntetések később elhaltak, a volt katások nagy része pedig szitkozódott egy jót, keresett egy könyvelőt, és áttért egy másik adózási nemre.

De miért?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.