2023. március 27., hétfő

AKI ÉRT A KÜLÜGYEKHEZ, AZ NEM VALAMELYIK ELNÖKHÖZ, HANEM AMERIKÁHOZ KÖTŐDIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.03.26.


Savanyú a szőlő, hazugság a külügy minden szava, amiben semmi új és meglepő nincsen. Magyarországot nem azért nem hívták meg a világ demokrácia-csúcstalálkozójára, mert “Joe Biden nem szokta meghívni Donald Trump barátait”, mint ahogy a magyar külügyminisztérium állítja, hanem azért, mert a Magyarországon működő Orbán-rendszer alkotmányosan, teoretikusan bontotta le és számolta fel a demokráciát, tudatosan harcol a demokrácia ellen az egész világon, a demokráciát és a demokratikus jogállamokat tekinti legfőbb ellenségének, a diktatúrákat pedig a barátainak.

Ennek semmi köze nincs Donald Trumphoz, legfeljebb annyi, hogy Trump egy éppen olyan rasszista fasiszta bűnöző, mint Orbán és az őt kiszolgáló gazemberek, egyebek mellett a diplomácia tudományának és gyakorlatának megszégyenítője, a magyar külügy vezetője, a háborús bűnös, tömeggyilkos oroszok kitüntetett ügynöke, Питер Сийярто. A demokráciacsúcsra meghívott 121 ország vezetői között számosan vannak, akiknek felfogása több kérdésben eltér egymástól, akik nem ideológiai partnerei a jeenlegi amerikai kormányzatnak, de ez nem akadálya a meghívásuknak.

Olyan ország csak egy van a világon, amelynek legfőbb célkitűzése a liberális demokráciák elpusztítása és a demokráciának álcázott fasiszta diktatúrák bevezetése. Ez pedig Magyarország. Amerika Orbán fasiszta államán kívül csak a másik NATO-államot, Törökországot nem hívta meg, amely szintén szisztematikusan megszüntette a jogállamiság csíráját is, terroristának minősít mindenkit, aki nem ismeri el Erdogan török diktátor teljhatalmát. De még a török diktatúra sem közelíti meg az Orbán-rendszer bebetonozott antidemokratikus modelljét, amelyet nem lehet megszüntetni.

Szijjártó külügyes pribékjei úgy fogalmaztak, “Magyarország sem a háború, sem a migráció, sem a gender ügyében nem ért egyet Biden elnök politikájával. Ezekben a kérdésekben Trump elnök úrral értünk egyet”. Ezzel olajat öntöttek a tűzre, élő példáját adták annak, hogy soha nem a tényekről és a lényegről beszélnek, hanem a fasiszta-náci propagandájukat szajkózzák, mint általában a diktatúrákban szokás. A hamarosan vád alá kerülő adócsaló, rasszista, perverz, a világot a népirtó oroszoknak adó, saját állama ellen puccsot szervező Trumpra amúgy is csak hülyék hivatkoznak.

A demokráciacsúcs nem ezekről szól, semmi köze a napi politikai ügyekhez, de az Orbán-rezsim ezt is az oroszpárti, homofób, rasszista és idegengyűlölő propagandára használja fel. Emellett azt a nevetséges “diplomáciai” hibát követik el, amely minden diplomáciai képzés első órájának tananyaga, hogy egy ország (különösen egy méreteinél, gazdasági erejénél fogva gyenge kis ország) soha nem avatkozhat be egy nagy ország belügyeibe, nem nyilváníthatja ki az ellenszenvét vagy a rokonszenvét egyik kormányzat vagy irányzat oldalán sem, hanem a mindenkori kormányzattal ápol jó kapcsolatot. Ilyen antidiplomatikus, suttyó, bunkó mentalitás csak a felcsúti disznóól mellett nevelkedett fasiszta diktátorok és gerinctelen kiszolgálóik sajtátja lehet.
*
Magyarországnak Amerikával kell jó kapcsolatokat ápolnia, nem egyik vagy másik párt és irányzat politikusaival, s a mindenkori amerikai kormányokkal való jó kapcsolat az érdeke. Demokratikus politikusok és rendszerek számára teljesen mindegy, hogy a másik demokratikus országban éppen kit választottak meg, s kik alkotják az ország demokratikus törvények által korlátozott kormányát és ki az ország elnöke, mert mindenki a demokratikus keretek között működik. Kivéve Magyarországot, amely nem demokratikus ország. Az orosz érdekeket szolgálja még Amerikával szemben is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.