2023. március 14., kedd

AZ IGAZSÁGNAK NYELVET ADNI – A HAZASZERETŐ ÉRTELMISÉG FELADATA A KÖVETKEZŐ ÉVTIZEDRE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÉNDEK ÁBRIS
2023.03.14.


„Az igazságnak nyelvet adni – erős, hatalmas nyelvet. A hazaszerető értelmiség feladata ez lehetne a következő évtizedre. Különben továbbra is csak a megértetlen értékek, vágyak és ábrándok kultúráját tudjuk felmutatni a nemzetnek” – véli Béndek Ábris. A Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének hallgatója Lányi András lapunkban megjelent, a lehetséges ellenzéki programról született írására reagál. Vélemény.


Izgatottan olvasom Lányi András cikkét, amelyben az új ellenzéki politizálás alapkérdéseit járja körül. Lányi törekvése, hogy egyáltalán új szemléletet adjon az ellenzéki politikának, hasznos, körültekintő és nemes szellemi és politikai küldetés.

Számos kérdésben egyetértek a szerzővel, különös tekintettel azokra az égető kérdésekre, melyeknek keretében a versenyképes magyar ellenzéket elképzeli – úgy is mint klímaváltozás, információs forradalom és gazdasági átrendeződés. Sajnos a magyar nyilvánosság fájóan kevés figyelmet fordít arra, hogy a magyar politika érdemi ügyeivel, ne pedig annak szereplőivel foglalkozzon. Ez a nyilvánosság elszigetelten működik azoktól az alapvető kérdésektől, amelyek közös jelenünket és jövőnket meghatározzák. Attól a szellemi feladattól pedig különösen, hogy e problémákat a politikába átsegítse és ezáltal új politikát alkosson...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.