2023. április 5., szerda

A STÁTUSZTÖRVÉNY SZINTE A FEUDALIZMUSBA VISZI VISSZA AZ OKTATÁST

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.04.04.


Súlyos következményei lehetnek az oktatásra, ha a státusztörvény miatt még több pedagógus hagyja el a pályát. A minőségi oktatás eltűnik, az egész pedig a gyermekmegőrzés szintjére süllyedhet. A szülőknek a „magánszférában” kell majd megfizetniük, ha több tudást akarnak a gyermekeiknek, és szeretnék, hogy előbbre jussanak. A pályán maradók meg azok helyett is dolgoznak majd, akik elmennek. Minderről a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökével és megyei elnökeivel beszélgettünk.


Neubauer Tamás, a PSZ Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke szerint, a hatalmat az sem zavarja, ha a státusztörvény miatt a meglévő 16 ezres pedagógushiány ellenére, még pár ezren hagyják el a pedagóguspályát. Attól még be fogják vezetni – tette hozzá. Legalább 20-30 ezer pedagógusnak kellene ahhoz felállnia, és azt mondania, hogy köszöni, nem kér belőle, hogy érdemi hatása legyen. Szerinte az a baj, a többség nem is érti, hogy a távozók helyett az fog dolgozni, aki marad. Meg is teremtik hozzá azt a jogalapot, amivel bármeddig lehet dolgoztatni a pályán maradókat, a 250 túlórától kezdve a 80 helyettesítésig. A megyei elnök szerint a kormány nagyjából készül rá, hogy biztos lesz, aki elmegy a pályáról, de minden ugyanúgy fog tovább folyni, mint most.

Az, hogy mi lesz az oktatással, nem számít. Neubauer Tamás pillanatnyilag úgy látja, a magyar kormányt nem érdekli, hogy milyen lesz az oktatás. Abból, hogy a GDP-ből 3,8 százalékot fordítanak oktatásra, ami kevesebb, mint a tao nélkül a sportba ölt pénz, lehet látni, hogy a magyar kormány miként tekint az oktatás helyzetére, az abban dolgozókra, a jövő generációjára, a jövő Magyarországára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.