2023. május 17., szerda

EGY POSZT MÁR ŐSSZEL MEGJÓSOLTA BUDAHÁZY SZABADULÁSÁT – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.05.17.


„Köztársasági elnöki kegyelem, csillagszóró és minden el lesz intézve”

A posztoló

“hasonló világlátású társaival egyfajta gondolkodási mintát követ, akikre jellemző, hogy mindannyian Budaházy-fanok. Ehhez kapcsolódik a fegyverszeretet, a nacionalizmus, a sovinizmus és az oltásellenesség is.”

Még itt: Rezeda: Egyszer majd kérnek tőle valamit

Lemond a pártelnökségről Vučić, akár újabb választások is jöhetnek Szerbiában

A pártelnöki posztnak hatalmi szempontból amúgy semmi jelentősége nincs.

“A felvonulók közül a Guardian szerint sokan Vučićot hibáztatják, aki szerintük hatalomra kerülése óta nagyban hozzájárult az agresszió terjedéséhez a politikában és a médiában egyaránt.”

A honvédségi elbocsátások teljesen szükségtelenek és – most bebizonyosodott, hogy – értelmetlenek is voltak

Így kommentálta Szekeres Imre a hírt, hogy a honvédelmi tárca felmérést készít a honvédség kötelékéből 25 évnyi szolgálati idő után a közelmúltban elbocsátott 45 éves és idősebb katonák visszafoglalkoztatási hajlandóságáról.

Politikai és titkosszolgálati szálak a Magyarországra érkező új orosz cégek mögött

Az ideérkező oroszok többsége csak saját vagyonát szeretné biztonságban tudni, de legalább négy olyan céget is talált a Szabad Európa, ahol a szálak titkosszolgálati és politikai körökbe vezetnek.

Áldozatait szedi a recesszió: 86 százalékkal több magyar cég került bajba

A fizetésképtelenségi eljárások esetében a legnagyobb megugrását Szerbiában és Magyarországon regisztrálták. Hazánkban 86 százalékos volt az emelkedés…

7,8 milliárdot szórtak ki a kormányzati kommunikációra Európa jövőjét érintően

De jutott azért a Családbarát Magyarország kampányra és a közmédiának is.

Rezsivédelem: sokba kerül az államnak a napelemek tiltása

Bár a napelemstopot elvileg az idén feloldják, a napenergia-ágazatban továbbra is óriási a bizonytalanság, már több ezer munkavállalót elbocsátottak.

Egy ilyen levél egy normális országban a kormány bukását hozná

“Itt a nagyon durva és botrányos bizonyíték arra, hogy a velejéig korrupt végrehajtói karban semmi nem fog változni, és ez a kormány legfelsőbb köreinek akaratából történik.” (Hadházy Ákos)

Mi lehet az az etnofitnesz, aminek a kifejlesztésre 12 millió forint közpénzt költöttünk?

Az adóhivatal úgy tért ki a Kásler-féle ügy elől, hogy korábban még nem, most viszont már nem nyilatkozhatnak az ügyről. Egy ütemre hallgatnak a minisztériumok is.

Kövér László megfejtette a Gigantikus Mestertervet

Kövér László megszólalásai elég gyakran olyanok, mint amikor a kocsmapulttól hazaiperegve valaki odaül a Facebook elé, és elkezd szakadatlan kommentelni…

Zokon vette a CÖF, hogy velük nem találkozik az Európai Parlament küldöttsége

“Az Európai Unió parlamenti delegációjának Magyarországra érkezése úgy tűnik, politikai hadiállapot eredménye, nem mondható véletlennek, sőt, egy szuverén tagország célzott támadására utalhat…”

Bohár nem olyan karakán, ha őt hívják fel

Orbán levélben gratulált Szlovákia új kormányfőjének, Ódor Lajosnak

Ő pedig mindeközben magyar árstopok hatástalanságával példálózik… a hálátlan….

Megduplázódik Magyarország és Kína közötti légi járatok száma

Amikor ismét elér egy szintet a feszkó az EU-val, Szijjártó mindig tesz egy kirándulást valamelyik “baráti” országba… Csak a miheztartás végett…

Mi következik a török elnökválasztás eddigi eredményéből?

“A régóta háttérbe szorult reakciós jobboldal mindenütt új erőre kapott, és minden országban, ahol megjelentek, velük párhuzamosan a bevándorlási hullámok is félelmet keltenek, idegengyűlöletet szülnek, amely rasszizmushoz és olyan képzelgésekhez vezet, mint hogy megkezdődött a megszokott környezet más civilizációkkal való »lecserélése«.”

A Kreml már a kudarc tálalására készül

Az orosz elnöki adminisztráció már keresi az elfogadható magyarázatokat arra az esetre, ha Ukrajna közelgő ellentámadása sikerrel járna, erről árulkodnak a médiának kiadott új iránymutatásai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.