2023. május 16., kedd

ÍGY HARAGÍTOTTA MAGÁRA ORBÁN VIKTOR A LEGKÖZELEBBI BARÁTAIT

DIREKT36 / TELEX
Szerzők: GALAVITS PATRIK, PANYI SZABOLCS
2023.05.15.


Novák Katalin igyekezett bevetni mindent első hivatalos elnöki útján, amikor 2022 májusában a lengyel fővárosba utazott. Az egyik lengyel nemzeti színre hajazó piros ruhát vett fel, és nemcsak Andrzej Duda államfővel sikerült leszervezni egy találkozót számára, hanem az ország napi politikai működését közvetlenebbül meghatározó Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel is.

Novák azzal a küldetéssel ment Varsóba, hogy megmentse a háború miatt veszélybe került magyar–lengyel kapcsolatokat. A korábban Orbán Viktor legszorosabb európai szövetségesének számító lengyel vezetést feldühítette az, hogy a magyar kormány nem foglalt egyértelműen állást az Ukrajna elleni orosz invázió ügyében, és ugyan megszavazott minden addigi uniós szankciós csomagot Oroszország ellen, de közben hangosan bírálta azokat.

Ilyen előzmények után a magyar vezetés nagy reményeket fűzött Novák útjához. A terv az volt, hogy az új köztársasági elnök gesztusokat tesz, elítéli az orosz agressziót, és ezáltal – ahogy egy, az út előkészítésében részt vevő magyar forrás fogalmazott – „olyan kép jön majd le Morawieckiben és a lengyelekben, hogy az elnök más vonalat visz, mint Orbán (…) hogy a magyar politikában is vannak másképp gondolkozó hatalmi centrumok”.

Csakhogy a Novák Katalin látogatásáról részletes információkkal rendelkező magyar és lengyel kormányzati források beszámolója szerint legalább az egyik tárgyalása rendkívül feszült hangulatban zajlott, és számára kifejezetten rosszul sült el.

Miközben a magyar elnök és stábja leginkább abban bízhatott, hogy Novák majd barátságos gesztusokkal és személyes varázsával lefegyverzi lengyel tárgyalófeleit, Mateusz Morawiecki miniszterelnököt sokkal jobban érdekelték konkrét politikai-gazdasági ügyek. A Direkt36 által megszerzett információk alapján ez meglepte Novákot és kíséretét.

Morawiecki megkérte például a magyar államfőt, hogy magyarázza el, miért olyan súlyos Magyarország orosz energiafüggése. Novák erre az Orbán-kormány gyakori érvét adta elő, miszerint ez egy sajnálatos adottság, történelmileg így alakult, és az orosz energiahordozók kiváltása technikailag lehetetlen. A lengyel miniszterelnök viszont tudta jó előre, hogy milyen választ fog hallani, és azonnal ellenérvekkel állt elő.

A találkozóra készülve Morawiecki ugyanis saját apparátusától és a lengyel kormánynak dolgozó szakértőktől részletes számításokat kért be Magyarország orosz energiafüggőségéről, és arról, vajon megoldható-e az orosz energia kiváltása.

„A lengyel elemzések mind arra jutottak, hogy Magyarország technikailag ki tudná váltani az orosz energiát, csak éppen nem akarja”

– magyarázta egy, a találkozó részleteit ismerő forrás.

A lengyelek például ellenőrizték és vitathatónak találták a magyar kormányzat és a Mol állításait arról, hogy pontosan mennyi időbe is telne átállítani az olajfinomítókat az Urals típusú orosz olajról más olajtípusokra. A magyar érvelés úgy szólt, hogy 2-4 évre és több százmillió dollárra lenne ehhez szükség. A lengyel miniszterelnök szakértői viszont arra jutottak, hogy ez a magyar állításokhoz képest sokkal rövidebb idő alatt megvalósítható lenne. Morawiecki azzal is érvelt Nováknak, hogy még akkor sem omlana össze Magyarország, ha az oroszok leállítanák a Barátság kőolajvezetéket, mert Magyarország az Adria felől tudná pótolni a kieső olajmennyiséget.

A lengyel miniszterelnök és stábja a gázügyekből is alaposan felkészült. Morawiecki kioktatta tárgyalópartnerét a különféle interkonnektorokból és alternatív gázútvonalakból is, melyek segítségével – a lengyel kormány szakértői szerint – Magyarország az orosz gázról is fokozatosan le tudna válni, ha akarna. Azt is felemlegette emellett, hogy a magyar vezetés 2021 őszén egy hosszú távú gázszerződést írt alá az orosz Gazprommal, ami szintén nem a függetlenedés irányába mutatott.

Novák a vitának ezen a pontján megpróbált kibújni a további kérdések alól. Arra hivatkozva, hogy ő még új a pozíciójában, áthárította a kérdések megválaszolását Altusz Kristófra, a Köztársasági Elnöki Hivatal diplomáciai igazgatójára, de lengyel kormányzati források szerint az ő válaszai sem győzték meg Morawieckit és stábját.

Novák Katalin sikertelen varsói bemutatkozó látogatása egy jellemző epizódja volt az elmúlt bő egy évnek, melynek során a Jog és Igazságosság (PiS) nevű párt által vezetett lengyel jobboldali kormánykoalíció politikusai hol zárt ajtók mögött, hol a nyilvánosság előtt elkezdtek szembefordulni az Orbán-kormánnyal.

A Direkt36 a VSquare nevű varsói szerkesztőséggel együttműködve az elmúlt hónapokban több mint harminc olyan forrással – köztük magyar és lengyel kormányzati tisztviselőkkel – beszélt, akik közelről követik a két ország viszonyának alakulását.

Ebből olyan kép rajzolódott ki, amely szerint a lengyelek ugyan nem szakították meg teljesen a kapcsolatot az Orbán-kormánnyal, de takaréklángra vették azt. Kiderült többek között az is, hogy különösen rossz a megítélése lengyel kormányzati körökben Szijjártó Péter külügyminiszternek, akinek stábja feldühítette az egyik legfontosabb lengyel kormányközeli médiamágnást is. És ugyan hiába tesz komoly erőfeszítéseket a magyar diplomácia, hogy a lengyel vezetés kedvében járjon, erre nagyon hűvös reakciók érkeztek az elmúlt hónapokban. Mindez pedig akadályozza Orbán nagyszabású terveit is egy új európai politikai szövetség kialakítására.

A magyar kormány nem válaszolt a kérdéseinkre, Novák Katalin hivatala pedig annyit reagált, hogy ők minden esetben betartják „a diplomácia írott és íratlan szabályait”, és így „a tárgyalások nem nyilváno.s részéről a Sándor-palota nem ad felvilágosítást”. A lengyel miniszterelnök hivatala a kérdéseinkre nem adott érdemi választ, csak annyit közölt, hogy Morawiecki hivatalos látogatásairól a honlapjukon közölnek részleteket.

I. Harag Varsóban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.