2023. május 17., szerda

MIÉRT NEM JÖN A MENTŐ, HA HÍVOM?

TELEX
Szerző: ZÁCH DÁNIEL
2023.05.17.


Az egytől háromig terjedő skálán második, tehát súlyos, de közvetlen életveszélyt nem jelentő esetként sorolták be azt a május 10-i telefonhívást, amelyben Gálvölgyi János családja kért segítséget az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központjától. Végül 50 perc elteltével sem érkezett mentőautó a légzési nehézségekkel küzdő, akadozó beszédű színész otthonához, ezért gyerekei vitték be a kórházba, ahol súlyos állapotban került intenzív osztályra, és jelenleg is ott kezelik. A mentők mulasztottak, Gálvölgyihez eset- vagy rohamkocsit kellett volna küldeni.

Az ügyben indított belső vizsgálat lezárult, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, az első hivatalos nyilatkozatok szerint pedig a mentésirányító tévesen határozta meg az eset súlyosságát.

Bár nem a Gálvölgyi János súlyos rosszulléte után kialakult mentésirányítási hiba volt az első eset, amikor az utóbbi években a széles körű nyilvánosság elé kerültek a mentőszolgálat működési problémái, ezúttal arra kértünk néhány szakértőt, hogy segítsen megérteni az összetett problémát, ami miatt néha nem jön a mentő, amikor nagy szükség lenne rá. A működési anomáliákkal kapcsolatban két, neve elhallgatását kérő, korábbi mentésirányítási szakembertől, illetve a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségétől (MOMSZ) kaptunk információkat, de megkerestük az Országos Mentőszolgálatot is, amely rengeteg érdekes információt osztott meg velünk.

Az esetek közel egyharmada Budapesten és környékén történik

A mentésirányítás logikája viszonylag átlátható, hiszen a segélykérések mindig a 112-es központi számra futnak be először, majd onnan csorognak lefelé. A 112-es számon tulajdonképpen a hívók előszűrését végzik – itt állapítják meg, hogy egyáltalán komolyan vehető-e a hívás, és indokolt esetben átkapcsolnak a mentőszolgálati mentésirányítókhoz. Ezek a mentésirányítók, illetve a fölöttük álló mentésvezetők csak megfelelő szakképesítés birtokában végezhetik tevékenységüket, de az általunk megkérdezett források egyetértenek abban, hogy így is becsúszhatnak bizonyos kommunikációs és irányítási hibák...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.