2023. szeptember 5., kedd

ORBÁN VEJNEMÖJNEN INFLÁCIÓS ÉNEKMONDÁSAI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.09.05.


Amióta kipcsakok lettünk, teljesen elfeledtük a halszagú rokonokat. Sőt, leginkább le is tagadnánk őket. Ezen túl ma már – a felmérések szerint – olvasni sem nagyon tudnak a magyari kisdedek. Ha pedig a betűket ismerik is, meg nem értik az azokból formált szöveget, így kerülnek a megfelelően bamba állapotba, amelyben hatni tud a trombitaszó meg az ágyúdörej. A harci dumák. Amikor még nem voltunk kipcsakok, akkor sem sokat foglalkoztunk a finn népi eposszal, a Kalevalával, de azért benne volt a tantervben.


Innen lehet, hogy akad még olyan, aki emlékszik Vejnemöjnenre, az ősidők örök, északi dalosára, aki a kanteléjét pöngetve énekével hegyek elmozdítására is képes volt. Tisztára Tom Waits. De ez mellékszál. Mint ahogyan az eposz is természeténél fogva mese, mágikus, misztikus világ, de csodálkozva kell felfedeznünk, hogy alig is különbözik valamiben Orbánétól, aki szintén a szavak csodás hatalmában bízik a tettek ellenében. Más kérdés, hogy így kormányozni nem lehet, de Magyarországon már rég nem erről van szó.

Hogy miről, azt majd az út végén meglátjuk. De, hogy ezen miképpen haladunk, s hová visz minden valószínűség szerint, azt az mutatja, hogy ugyan beledöglünk az inflációba, mégis eposzi méretű küzdelem – és papíron győzelem – zajlik ellene. Mi magunk is, akik azt hisszük, túl vagyunk minden jón és rosszon, és azt hisszük nagy naivan, hogy újat mutatni nekünk már nem lehet, szóval csak mi is kapkodjuk a fejünket és tátjuk a málé szájunkat a szavaktól. Hogy majdnem magával ragad azok varázsereje. De tényleg csak épphogy.

No most, mindebből fakad, hogy hideg fejjel és józan ésszel vizsgáljuk meg a dumákat, a tartalmakat, amiket Orbán – vagy olykor bájos csapata – összedelirál nekünk infláció ügyében, hogy ezen a ponton meglássuk, itt ezek már nem is street fighterek, (de leginkább Orbán), hanem, ahogyan fölbukó érzéseinket kifejtettük, egy Vejnemöjnen veszett el az ugaron. Csak míg az igazi ment is valamire a dalaival és a nagy dumájával, ez a miénk meg semmire sem. Hogy mesélünk mégis róla, az Mária néni miatt van, ezt az egészet az ő fülével halljuk.

Meg az ő szemével látjuk is. Így lesz a potrohos, pocakos valóságból mesebeli, deli hős, megazisten. Nodehát, harc van mindig és mindenütt, ahogyan az infláció ellen is, amiről kiderült: „Nekünk kell lebirkózni, fülön ragadni és megtaposni”. Most ezt tessenek elképzelni, és látják, hogy igazam van, amikor Vejnemöjnenről beszélek. De van másik. „Üstökön ragadtuk az inflációt” egy e küzdelemről, a Kossuthon elhangzott dalban. Más alkalommal „letörte” az ellenséget, de, hogy ne maradjon teljesen egyedül, arról az Alexandra gondoskodott.

A Szentkirályi. A soknevű hadügyes b. neje, aki a kormány szavát viszi. Szerinte „térdre rogyasztottuk az inflációt”, s ha ő ezt mondja, akkor a hivatalából fakadóan ez a kormány szava, amely azonban megegyezik a vezérével természetszerűleg. És máris benne vagyunk újra egy csudálatos mesevilágban, ahol mindenki varázsgombát eszegetett. Ebből az állapotból fakadhat miniszterelnök urunk másik költői képe, amelyben az inflációt „nyakon ragadja” és úgy töri le. Hogy igazán nem áll össze a nyakragadás-letörés mozdulatsor, az nem baj...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.