2023. szeptember 5., kedd

KÖVÉR LÁSZLÓ EGY ANTISZEMITA TAHÓ. LÉTEZIK-E VÁLLALHATÓ MAGYAR KONZERVATIVIZMUS. (TALÁNPOSZT)

ÖRÜLÜNK VINCENT?
Szerző: jotunder
2023.09.03.


Kövér László Jézus gyilkosainak szellemi utódairól delirált egy egyházi iskolában. Nincs nem-antiszemita kontextusa a “Jézus gyilkosai” dumának, amit a katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal engedett el örökre. Az illuminátusok és luciferisták emlegetése a kései, már teljesen leépült Csurka Istvánt idézi, azt a magyar hagyományt, ami miatt nincs rokonságom, közös családi ünnepeink, ilyesmi. Azok ott maradtak Auschwitz-ban, ahová a magyar állam, az egykori kövérlászlók, orbánviktorok, a kollektív dzsungáriai mandiner küldték őket. Ennyit erről az antiszemita tahóról.

Az orbánista Nemzeti Közszolgálati Egyetem júliusban rendezett egy konferenciát Cambridge-ben a Churchill College-ban, közösen a Res Publica alapítvánnyal (ez Phillip Blondot jelenti valójában, aki az NKE-n volt vendégprofesszor, elég érdekes figura, egyfajta erősen baloldali és nagyon vallásos, liberalizmus-kritikus konzervatív “red tory” filozófus, valamikor írtam róla, de nem találom). Mielőtt valaki nagyon okos lenne, egy részlet Blondtól, pár hőnapos szöveg:

“As such, one can discern in Poland an emergence from nationalism and an opportunity to form a broader, more coherent philosophy and polity. Hungary, by contrast, has adopted a pure nationalism when looking at the war in Ukraine—one that has isolated it from its allies and advocates and inexplicably aligned it with its former oppressor. Such are the consequences of repudiating the idea of a binding universal across nations.“

Blond erősen ellenszenvezik a nacionalizmussal és egy bizonyos Big JC univerzalizmusát vallja, és talán nem is eszi meg más vaniliáskarikáját, amivel véletlenül sem szeretnék célozgatni. Big JC nem egészen úgy liberális, mint én, ezt már párszor megbeszéltük, kölcsönösen toleráljuk egymás nünükéit. Létezik egy mélyen morális és univerzális, a szegényekkel, az elesettekkel szolidáris furcsa konzervativizmus, amitől minden, de tényleg minden idegen, amit ez az őskomcsi családba született, antiszemita tahó kövérlászló a demencia felé vezető vélhetően nem túl hosszú úton képvisel. A bátorságáról kevésbé híres, de azért magából sportból hülyét még sem csináló, Hörcher Ferenc professzor volt a magyar oldal képviselője, és leginkább a hangoskodó brit nemzetikonzerv vonaltól jelentősen elhajló (vagy csak érdeklődő) brit professzorok voltak az előadók.

Azt gondolom, hogy a mélyen morális, intellektuális konzervativizmusnak van létjogosultsága Magyarországon, de csakis a nacionalista, Lölö-konform Orbán-rezsimmel szemben. Ez a világ nem egyszerű, nem biztos, hogy a szokásos liberális mantráink mindig működnek, annak ellenére, hogy én személyesen, minden gyanakvásom és erősődő kritikám ellenére, még mindig a liberális mantrákhoz érzem magam legközelebb. Látok ilyen értelmiségieket, nem sokat, de látok.

Hogy mondja a kedves Olvasó, hogy ez a poszt nem visz előre az Orbán-rezsim megdöntéséhez? Ez vélhetően így van, de több más dolgot sem tud, például porszívózni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.