2023. október 17., kedd

AZ ORBÁN-RENDSZER CSÚCSVÁLLALATÁNAK TITKAI

TELEX / DIREKT36
Szerző: DIREKT36: PETHŐ ANDRÁS, SZABÓ ANDRÁS, PANYI SZABOLCS
2023.10.17.


2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található.

A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.

A londoni magyar nagykövetségen összehozott találkozó célja az volt, hogy kimozdítsa a holtpontról a megakadt tárgyalásokat. Az Invitech mögött álló befektetési alap képviselői ehhez Magyarország legbefolyásosabb emberével, Orbán Viktor miniszterelnökkel találkoztak. A Direkt36 erről az eddig titokban tartott találkozóról két olyan forrástól értesült, akik közelről ismerik a megbeszélés részleteit.

A források szerint azért a londoni nagykövetség adott otthont a tárgyalásnak, mert a miniszterelnök akkor épp hivatalos látogatáson volt a brit fővárosban. Orbán 2021. május 28-án látogatott Londonba, hogy találkozzon Boris Johnson akkori miniszterelnökkel. Diplomáciai források szerint szokatlanul szellős volt a hivatalos programja, így könnyen beleférhetett a bizalmas Invitech-találkozó.

Bár a 4iG hivatalosan egy magáncég, Orbán pedig rendszeresen hangoztatja azt, hogy ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a történteket ismerő források szerint a miniszterelnök részletekbe menően, több mint egy órán keresztül tárgyalt az Invitech tulajdonosainak képviselőivel.

„Orbánnak elég lett volna öt percre benéznie a tárgyalásra. Jelezhette volna ennyivel, hogy az állami támogatás megvan ehhez az ügylethez, de ő sokáig ott volt”

– fogalmazott az egyik forrás, akinek tudomása szerint a miniszterelnök hosszan győzködte az Invitech tulajdonosainak képviselőit arról, hogy adják el a céget a 4iG-nek.

A Direkt36 több mint egy héttel ezelőtt részletes kérdéssort küldött a tárgyalás minden érintettjének – Orbánnak, a 4iG-nek és az Invitech korábbi tulajdonosát képviselő cégnek –, de ők többszöri megkeresésünkre sem reagáltak.

A londoni találkozó végül tényleg fordulópontot hozott az Invitech felvásárlásában. A folyamatot ismerő források szerint ezután gyorsultak fel a 4iG-vel folytatott egyeztetések, amelyek eredményeként végül 2021 szeptemberében le is zárult a felvásárlási ügylet.

Ez az epizód is mutatja, hogy a 4iG kiemelt fontossággal bír a magyar kormány számára. Kevés olyan cég van Magyarországon, amely ennyire sok állami támogatást, hatósági segítséget és közvetlen miniszterelnöki figyelmet kapott az elmúlt években. Ennek meg is lett az eredménye: a néhány évvel ezelőtt még egy közepes méretű informatikai vállalatként számon tartott 4iG rövid idő leforgása alatt az ország egyik legnagyobb óriáscégévé nőtte ki magát, amely már megvetette a lábát több balkáni országban is. A 4iG ráadásul nemcsak távközléssel és informatikával foglalkozik, hanem egy német vállalat partnereként beszállt a védelmi iparágba, és érdekeltséget szerzett egy izraeli műholdas cégben is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.