2023. október 18., szerda

PUTYIN NEMET MONDOTT ORBÁNNAK A BÉKÉRE, DE ENNÉL IS NAGYOBB A KOPPANÁS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI ONLINE
2023.10.18.


Nem tudni, mivel sokkolta Putyin Orbánt, mit jelentett be, mire utasította, de Orbán olyan ideges lett, olyan rettegés vett erőt rajta, hogy képtelen volt kontrollálni a mozdulatait. Azt nem gondoljuk, hogy csak annyi történt volna, amit az Index szerint Szijjártó bejelentett, miszerint Putyin nemet mondott Orbánnak a békére. Ennél többnek kellett történnie, mert Orbánon nagyon látszott, hogy keményen beszóltak és ellentmondtak neki.

Ez egyébként nemcsak Orbánon, hanem Putyinon is látszott: a tömeggyilkos hóhér cseppet sem volt kedves. Mellébeszéltek a nyilvánosság előtt, az energiáról és a párbeszédről ment a locsogás, de látszott, hogy a zártkörű megbeszélésen nem ez volt a fő téma. S az nagyon nem tetszett Orbánnak, de Putyinnak sem, ütköztek a nézetek. Kettőjük közül Putyin volt határozott, mint aki helyére tette Orbánt, aki olyan zavarban volt, hogy figyelni sem tudott. Látszott, ki itt a főnök.

De már önmagában az is égés, amit Szijjártó elmondott a találkozóról, miszerint Putyin nem állt be Orbán „béketáborába”, hanem elutasította a békéről szóló handabandát. Ez azt is jelenti, hogy nem támogat semmiféle békejavaslatot, s az a legkevesebb, hogy Orbánnak elmagyarázta, szálljon le a „béke” szövegről, itt nem lesz béke. Orbán pedig nem lesz sem a béke apostola, sem a közvetítője, hanem kopjon le, ne szóljon bele a nagyok dolgába.

Ez azért is érdekes fejlemény, mert Orbán „béke” szövege arra irányul, hogy az ukránok támogatásának vessen véget a Nyugat, Ukrajna fogadja el, hogy elveszítette az oroszok által megszállt és elfoglalt ukrán területeket, feltételezve, hogy ez már az oroszoknak is elég lenne. Ha Putyin nemet mondott erre, akkor nem tett le az eredeti tervéről, Ukrajna elfoglalásáról és orosz fennhatóság alá helyezéséről, és a további terjeszkedésről.

Az EU, a NATO és Amerika világossá tette, hogy itt mindenki békét akar, ők is, de annak feltétele, hogy az oroszok kivonulnak a szomszéd országból. Egyedül Putyinon múlik a béke és Orbán próbálja Putyinnál elérni, hogy béke legyen: adja fel az agressziót. Orbánnak most lehetősége volt arra, hogy Putyinnal a békéről beszéljen, és az orosz tömeggyilkos helyére tette Orbánt. Nem lesz itt béke, Oroszország vissza akarja szerezni régi területeit.

A megbeszélés után látható metakommunikáció alapján Putyin szorosabbra húzta a gyeplőt és Orbánt olyasmire utasította, ami neki nagyon nem tetszett, s amitől nagy bajba került. Ez többnek tűnik annál, minthogy Putyin nem állt be bohóckodni a „béke” bugrisságba, ez a reakció sokkal súlyosabb helyzetre utal. De már az is nagy bukás Orbánnak, hogy Putyinnal való találkozója nem egy dicsőségmenet, hanem kinyílt a pofonláda és a sallerdoboz.

Orbán nincs ehhez hozzászokva, és lassan most kezdi észrevenni, milyen helyzetbe került. Az oroszok kezéből nincs menekvés. Nincs barátság, nincs adott szó, ez nem a Nyugat. Az orosz tömeggyilkosok nem olyanok, mint az elegáns svéd demokraták. Orbán nyakán kezd szorulni a hurok. Az orosz nyomás és követelés nő rajta. Orbánnak fogalma nincs arról, hogy milyenek az oroszok. Moszkva nem Brüsszel, az oroszokkal nem játszogathat.

Úgy tűnik, hogy Orbán vagy két szék közül esik a pad alá, vagy olyasmit kell támogatnia, ami a kétszínű, kétkulacsos politikai játszadozásába nem fér bele. El kell köteleződni még jobban. Mi azt sem zárjuk ki, hogy Putyin a hosszútávú terveiben – Ukrajna felmorzsolása után – felvázolta Orbánnak a terveit: barátkozzon a gondolattal, hogy az orosz hadsereg bevonul a baráti Magyarországra, hogy megvédje Brüsszeltől és a liberális terrortól.

Putyin Hegyeshalomnál tud legközelebb kerülni Európához. Cserébe Orbán megkaphatja Kárpátalját, de ez az ára. Ezt fogadtassa el a magyarokkal, kezdje el puhítani őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.