2023. november 15., szerda

VICSEK FERENC: A HATALOM HAZUGSÁGAI TÖRZSI SZINTŰ REAKCIÓKAT HÍVNAK ELŐ

KLIKKTV
Szerző: KLIKKTV
2023.11.15.


A fasiszta kamu reneszánsza címmel írt elemzést az Élet és Irodalomban Vicsek Ferenc újságíró és erről beszélgetett vele a KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár György. A publicista elmondta, eredetileg a címe az volt, hogy fasiszta beszéd, de mivel a magyar közélet érzékeny a fasisztázásra, ezért választott más címet. Az írás a mai magyar hatalom politikai kommunikációjáról szól. „Ezzel a beszéddel tudják a tömegeket a saját érdekükkel szembe fordítani, a saját korábbi elveikkel, demokratikus felfogásukkal is akár” – határozta meg az újságíró a Fidesz hatalmi gépezetének azt az elemét, amit elemezni akart.

„Van olyan beszéd, amely nem kognitív, nem értelmi, hanem azt szokták mondani, hogy érzelmi, de szerintem ennél durvább dologról van szó, ami miatt kivetkőzünk magunkból” – jellemezte ezt a beszédmódot Vicsek Ferenc, aki szerint a kormány és média- valamint propagandagépezete ezt tudatosan használja nem pusztán a tömegek megvezetésére, pláne nem informálására, hanem akár zsigeri szintű befolyásolására. Vannak olyan nagyon erős kötődések – legyen az sportcsapat, család vagy nemzet –, amelyekről elhitetik velünk, hogy azok veszélyben vannak, s akkor „lényegében azt csinálnak velünk, amit akarnak”, törzsi szintű reakciókat hívnak belőlünk elő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.