2024. január 11., csütörtök

TRUMP OLYAN VIDEÓT POSZTOLT, AMELY ISTEN FIÁNAK MUTATJA BE, S ANTIKRISZTUSKÉNT JELENIK MEG

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: Amerikai Népszavas
2024.01.10.


...Nem tudjuk, hogyan fogadják Amerikában ezt a videót, amit Tump büszkén posztolt saját közösségi portálján, ami azt jelenti, hogy azonosul vele, mert az emberi hülyeségnek nincs határa, másrészt nincs az a butaság, amit az orruknál fogva vezetett vallásos emberek el ne hinnének. Ha maga az Antikrisztus jelenne meg, annak is tapsolnának (fognak is).

Ez egy vallásos videó, amely tömérdek röhejes hazugsággal megtöltött diktátorvideó, de az egészet abba a keretbe helyezi, hogy akit látunk, az természetfölötti személy, akit az Isten alkotott, az Isten küldött, s az Isten adott nekünk, hogy rendbe tegye a Földet. Akik pedig neki ellenállnak, azok nyilvánvalóan istentelenek, s az Istennek állnak ellent.

Eddig is megpróbálta a (szélső)jobboldal úgy mutatni magát, mint akik a kereszténységet és Istent képviselik az istentelenekkel szemben, de most szintet léptek: Trump nemcsak istenkirály, hanem messiás, akit Isten maga teremtett, alkotott erre a feladatra, és elküldte a földre, mint a fiát.

A legveszélyesebb az, hogy Trump nárcisztikus pszichopata, aki ezt el is hiszi magáról. Mi sem hiányzott neki, már csak az, hogy kiderüljön, ő az Isten fia, akit Isten teremtett a világ igazgatásra. Ettől kezdve mindenre (is) feljogosítva érzi magát, mint Isten küldötte, Isten fia. Magára ismert. Tévedhetetlen, senki nem állhat ellene, amit akar, azt Isten akarja.

Ha elmeorvos meglátja ezt a videót, a páciens nem mehet haza, hanem azonnal befektetik egy kórterembe. De ha amerikai elnöknek készül, akkor szabadon mászkálhat, hirdetheti ezt magáról, s tömegek el is hiszik. Minél nagyobb a hazugság, annál inkább. Ha Trump rendes ember lenne, kételkednének benne. De szörnyetegként lehet messiás, az Isten fia.

Bármibe lefogadunk, hogy ezt a videót levetítik majd a nagy evangelikál gyülekezetekben, különösen a választás előtt, és a sok ostoba vallásos ember ezt el is hiszi, és ölni tudna érte. Nem jut eszükbe, hogy egyedül Jézus Krisztus az Isten Fia, aki más módon váltotta meg a Földet és az embereket, nem egy fasiszta diktatúrával, amire Trump készül.

Jézus Krisztus megmutatta azt is, milyen ember az, aki az Istentől származik. Jézus nem erőszakolt meg nőket, nem a harmadik feleségét verte, nem mutatták ki róla, hogy minden két percben hazudik, nem volt adócsaló, nem hágott át minden törvényt és sorolhatnánk. A videó önmagában is tele van hazugsággal, de Trump ezt maga is elhiszi, mert elmebeteg.

Trump nem azért kel hajnalban, hogy megjavítsa az országot, hanem azért, hogy tévézzen, ezt egykori fehér házi munkatársai mondták el. Egész napját a tévé előtt tölti, de ha nem, akkor golfozik. Sajnos, azt nem tudja, mi a marxizmus, mert műveletlen buta tuskó. Akiket antiszemita hívei „marxistának” neveznek, azok a zsidók (értsd: a kommunista liberálisok, v.ö. Mein Kampf). Egyesek szerint két dolog igaz a videóban: keveset alszik, sokat eszik.

Isten nem teremt arra embert, hogy erős kézzel harcoljon a „mély állam” ellen, ami nem más, mint a hivatali adminisztráció, amely betartja az alkotmányt és a törvényeket, és nem támogatja az önkényt, nem hajt végre törvénytelen utasításokat. A „mély állam” volt az, amely megakadályozta például, hogy Trump elcsalja a választást.

De látjuk a videón az éjjel-nappal fáradozó, a világ ügyeit elintéző messiást, ahogy marad ideje az unokákra és éhesen hazatér szerető feleségéhez, aki addig okos beszélgetéseket folytat a barátnőivel. Ez a szerető feleség a valóságban ellöki Trump durva kezét, undorodik tőle, s nem lakik vele egy szobában, örül, ha nem látja az Isten alkotását.

Az Isten újabb fia jogerősen elítélt szexuális zaklató, saját definíciója szerint pinarabló. A világmegváltó csodálatos elnök az Ovális Irodát köztudottan kizárólag fényképezkedésre használta, s a videó állításával szemben soha nem volt ott éjszaka, még nappal sem. A heti munkaórája nem érte el a húsz órát, de akkor rendkívüli dolog történt. Tévézett egész nap.

Isten olyan erős embert adott a földnek, aki Észak-Korea földjére mer lépni. A videó arról nem szól, hogy azért, mert a tömeggyilkos népirtó észak-koreai diktátort tiszteli, a saját elmondása szerint szerelmes leveleket váltottak egymással, s mert a diktátorokkal érzi jól magát. Jézus Krisztus nem Heródesekkel töltötte az időt.

A videó szerint a szabad sajtó a viperák barlangja, a tények álhírek, és állítólag Isten ez ellen küldte Trumpot. A videón végigvonul, hogy Trumpot Isten alkotta, Isten küldte, neki kellett egy ilyen fáradhatatlan és szorgalmas ember, aki földet művel, gyárat épít, munkát ad, s vasárnap elmegy a templomba. A szív megszakad.

Mindezt egy istentelen kurafiról állítják, aki Bibliát csak kívülről látott, nehezéknek használ.

E videó erősen választás elé állítja a hívőket. Nem hazudhatnak, hogy ez nem antikrisztusi, mert a videó Trumpról úgy beszél, mint Krisztusról. Azt mondja, Isten adta, hogy „pásztora legyen az emberiségnek”. Jézus Krisztus a jó Pásztor, aki életét adta a juhokért. Trump egy tolvaj, ezzel szemben, hamis messiás, antikrisztus, köztörvényes bűnöző és tolvaj.

Az Istenre hivatkozó videó farkasoknak, vaddisznóknak ábrázolja azokat, akik Trumpot az igazsággal és a valósággal szembesítik, a hazugságait elutasítják, akik a bűncselekményei miatt bíróság elé viszik. Ez az ember nem Isten küldötte, hanem a Sátáné, mert ha ilyen az Isten, akkor milyen a Sátán? Aki látta Trumpot, az látta a Sátánt.

Végezetül, ez a videó arra jó, hogy akik őszintén hisznek Istenben, ismerik a Bibliát, azok ennek alapján felébredjenek, hogy milyen csalás áldozatai. Ennek alapján beazonosíthatják saját lelkészeiket, prédikátoraikat, akik egy ilyen antikrisztusi figuráról hazudnak, hogy kit szolgálnak. Mert aki Trumpot dicséri, még az is a Sátán szolgája.

A videó a végén egy fenyegetést is tartalmaz, amennyiben megjelenik Trump legidősebb fia, ezek szerint dinasztiát akar az amerikai trónra. Mintha a tökkel ütött Donald Jr. találta volna ki, hogy „Make America Great Again” (MAGA), mintha ő szólította volna fel az apját erre, és innen származna a „MAGA”. Ez Ronald Reagan kampányjelszava volt 1980-ban.

Isten szülötte még ezt is lopta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.