2024. február 22., csütörtök

JÖVŐ HÉTEN DÖNTENEK VÁSÁRHELYI JÁNOS FELTÉTELES SZABADLÁBRA HELYEZÉSÉRŐL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2024.02.22.


A Válasz Online értesülése szerint jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa Vásárhelyi Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében. A döntés tétje, hogy az elítéltet több mint két évvel a teljes ítélet leülése előtt feltételesen szabadlábra helyezik-e, vagy továbbra is fegyházban kell maradnia.


Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen 8 év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A második ellene született ítélettel 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést. Helyettese arra vette rá Vásárhelyi egyik áldozatát, hogy vonja vissza korábbi vallomását.

Vásárhelyit összesen 10 év 3 hónapra ítélték, de mivel egyik tette elkövetésekor sem volt még jogerős ítélet ellene, megillette az a kedvezmény, hogy a két bírósági döntést összbüntetésbe foglalják.

A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg Vásárhelyi János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat.

Korábbi cikkünkben részletesen ismertettük, hogy az úgynevezett pedofil-nyilvántartásban nem valódi adatot szerepeltetnek Vásárhelyi János tartózkodási helyeként, és így tévesen úgy tűnik, mintha a szexuális bűnelkövetőt kiengedték volna a börtönből. Cikkünk megjelenése után a területileg illetékes törvényszék korrigálta korábbi közlését, amely szerint nem jártak még el a feltételes szabadlábra bocsátás ügyében. Lapunk azért kereste meg újra a bíróságot, mert más forrásból úgy értesültünk, erre már tavaly januárban sor került. A törvényszék megerősítette információnkat: 2023 januárjában valóban tartott bv-csoportjuk meghallgatást a volt bicskei gyermekotthon igazgatójának feltételes szabadlábra helyezéséről.

Bicskén van a volt igazgató a hivatalos pedofil-nyilvántartás szerint. Máris szabad tehát? Nem egészen… – Válasz Online (valaszonline.hu)

Mivel az elítélt már a jogerős ítélet megszületése előtt éveket töltött előzetes letartóztatásban, így büntetésének kétharmada, a hat év két hónap már letelt. A büntetés-végrehajtásnak emiatt indítványoznia kellett a bv-bíró döntését, jelezve az álláspontját, hogy támogatja-e a szabadlábra helyezést. Az indoklást nem ismerjük, de azt a törvényszék szóvivője megerősítette, hogy ezt a bv-bíró nem támogatta, a gyerekotthon volt igazgatója 2023 januárjában nem szabadulhatott, továbbra is fegyházban kellett maradnia.

Közben eltelt egy év, jövő héten újabb meghallgatást tartanak, amin ismét döntenek a kérdésről. A meghallgatásra várhatóan a fegyházban kerül sor, az eseményen a törvényszék büntetés-végrehajtási bírója, az elítélt (nyilván jogi képviselőjével), a büntetés-végrehajtás valamint az ügyészség képviselője lesz jelen. A bv-bíró a felek meghallgatása után dönt arról, hogy Vásárhelyit feltételes szabadlábra helyezik-e, vagyis kiengedik-e a börtönből, vagy továbbra is fogva tartják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.