2024. február 22., csütörtök

VIDÉKI PRÓKÁTOR: HOGYAN ÉS MIÉRT ROBBANTOTTAM KI A KEGYELMI BOTRÁNYT?

FACEBOOK
Szerző: VIDÉKI PRÓKÁTOR
2024.02.21.


Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?

A közvéleményt és a politikai életet felforgató, a köztársasági elnök, a kormánypárt EP-listavezetőjének és a református egyház első emberének lemondásához vezető botrány kirobbanása óta gyötör a kérdés, hogy – a független sajtó figyelmét a kegyelmi döntésre felhívó magánszemélyként - kiálljak-e a nyilvánosság elé. Kezdettől fogva úgy gondoltam, hogy a személyem – mivel nem vagyok közszereplő és a mai magyar közéletben való részvételhez, szemben a 90-es, vagy a 2000-es évek közéletével, egyelőre nem is igazán érzek kedvet – egyáltalán nem lényeges. Abból indultam ki, hogy csak akkor és csak olyan módon érdemes megszólalnom, ha és amilyen módon annak valamilyen szempontból értelme és haszna van. A hírnév, az ismertség, a médiában való szereplés lehetősége nem vonz, vonz viszont a dolgos, nyugodt, tartalmas, vagyis boldog élet, amit nem szeretnék értelmetlenül feláldozni. Meg aztán azt, amit tettem - bár a társadalmi és politikai következményei kétségkívül nagyon jelentősek és messze ágazók -, nem is tartom olyan szellemi teljesítménynek amire különösebben büszkének kellene lennem.

Végül hosszas töprengés után arra a következtetésre jutottam, hogy mivel ez az ügy kétségtelenül részévé válik a magyar politikatörténetnek, már csak a történelmi hűség kedvéért is érdemes lehet - inkognitómat (egyelőre) megtartva - egy írásban legalább azon két kérdésről tájékoztatnom a közvéleményt és az utókort, mely kérdéseket ma ebben az országban egyedül én tudok megválaszolni, nevezetesen, hogy hogyan és miért robbantottam ki 2024. február 1-jén egy e-maillel a kegyelmi botrányt. Másrészt pedig a politika iránt ifjúkorától kezdve érdeklődő „homo politicusként” hiba, sőt, talán vétek lenne nem kihasználni annak esélyét, hogy ennek a váratlan eseménynek köszönhetően gondolataim esetleg szélesebb körhöz is eljuthatnak és befolyásolhatják a közvéleményt.

Terjedelme miatt írásomat három részben teszem közzé:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.