2024. március 28., csütörtök

ISTEN AZT AKARJA, HOGY A HALÁLOS BETEGEK AZ UTOLSÓ PILLANATUKIG SZENVEDJENEK?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.03.28.


Isten felelősségével indokolta Vejkey Imre, a parlament igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke, amiért kedden a kormánypárti többségű testület szó nélkül megtagadta, hogy tárgyaljanak a Párbeszéd, a Momentum és az MSZP az életvégi döntés jogának megteremtését célzó törvényjavaslatáról. Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke szerint még a Bibliában is vannak példák arra, hogy nemcsak Istennek van egyedül joga életet adni vagy elvenni. Emellett földi bírók is szabhatnak ki halálos ítéletet, és a honvédő háborúkban történő emberölések sem számítanak gyilkosságnak. Nem léteznének velünk született jogaink, ha nem lenne lehetőségünk az Istentől kapott felelősséggel gyakorolni őket – mondta Iványi Gábor.


A halálos ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel hiába szólalt fel kedden a parlamentben, az igazságügyi bizottság egy szó nélkül tagadta meg még azt is, hogy egyáltalán megtárgyalják az életvégi döntés jogának megteremtését célzó törvényjavaslatot.

„Magyarul, az Országgyűlés nem tárgyal a témáról” – írta Facebook bejegyzésében Karsai Dániel. Megjegyezte, „Ami teljességgel érthetetlen és szomorú, hogy a bizottságban a kormánypárti képviselők Szabó Tímea és az én felszólalásomra semmit nem reagáltak. Pedig elég meggyőzően érveltünk a parlamentben lefolytatandó szélesebb vita mellett.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.