2024. április 17., szerda

PILZ OLIVÉR: A TANÍTANÉK MOZGALOM VÁLASZT VÁR PINTÉR SÁNDORTÓL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.04.17.


Jó lenne, ha valaki nyilatkozna arról, mennyire fertőzöttek korrupcióval a tankerületek – jegyezte meg Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom társalapítója, mikor a tankerületi vezetők letartóztatásáról kérdeztük. Szerinte ugyanis az szembetűnő, hogy minden tankerületben anyagi problémák vannak, és kérdés, hogy ezek nem így keletkeznek-e. Pilz Olivér szerint „az állam azt mondja, hogy ő befekteti azt, amit be kell fektetni az oktatásba. Mi pedig azt látjuk, hogy elégtelen a szolgáltatás. Akkor ezek szerint vagy hazugságról, vagy lopásról van szó” – tette hozzá.


Korrupció gyanúja miatt jelenleg is nyomoz két tankerületi igazgatót is érintően a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dunakeszi Rendőrkapitányság. A közelmúltban letartóztatták a Belső-pesti Tankerületi Központ gazdasági vezetőjét, aki úgy manipulált egyes, a tankerület által kiírt közbeszerzési eljárásokat, hogy azokon az előre kiválasztott vállalkozások nyerjenek, valamint a központ felügyelete alá tartozó intézmények kiadásainak igazolására fiktív számlákat állíttatott ki. A Tanítanék értesülései szerint mennyire lehet országos ez a fajta fertőzöttség?

Azt mi is szeretnénk tudni, úgyhogy ezzel kapcsolatban majd kérdezünk is. Azért az szembetűnő, hogy minden tankerületben anyagi problémák vannak, és kérdés, hogy ezek nem így keletkeznek-e. Jelenleg két fajta álláspont van, az állam azt mondja, hogy ő befekteti azt, amit be kell fektetni az oktatásba. A másik álláspont pedig, hogy azt látjuk elégtelen a szolgáltatás. Akkor ezek szerint vagy hazugságról van szó, vagy lopásról. Jó lenne, ha nyilatkozna erről valaki...


Lásd még:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.