2024. május 6., hétfő

A MŰEGYETEMNEK OLYAN KEVÉS PÉNZE VAN, HOGY MÁR AZ ALAPVETŐ MŰKÖDÉSE IS VESZÉLYBE KERÜLT A VEZETŐI SZERINT

TELEX
Szerző: FEHÉR JÁNOS
2024.05.06.


A Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) akkora a forráshiány, hogy a rektor és a nyolc kar dékánja egyszeri költségvetési támogatást kért 2024-re a Kulturális Innovációs Minisztériumtól, hogy legalább az alapvető működésüket biztosítani tudják, írta a 444.

Az egyetemen április 29-én tartottak szenátusi ülést, amelyen kiderült, hogy Czigány Tibor rektor nem pályázik újra. Ezen az ülésen esett szó a finanszírozási gondokról is, majd Czigány felolvasta az a levelet, amelyben a minisztériumhoz fordultak támogatásért.

„Az egyetem számára a 2024. évi működés finanszírozására előirányzott összeg reálértéken mintegy 40 százaléka annak, amit a fenntartó 20 évvel ezelőtt biztosított” – írják. A levél szerint az előirányzott forrásból az egyetemi oktatás megszervezése és alapvető működése nem biztosítható. Az előirányzott összeg nem teszi lehetővé az oktatás fizikai infrastruktúrájának 2024. évi működtetését a törvényben és egyetemi szabályzatokban rögzített módon a jelenlegi rendkívül alacsony bérek mellett sem. A levél szerint akkora a hiány, hogy ha nem kapnak pénzt, akkor csoportos létszámleépítést kell végrehajtani...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.