2024. május 5., vasárnap

MAGYAR PÉTER: A DK ÉS FIDESZ KÖZÖSEN FOG KORMÁNYOZNI BUDAPESTEN (VIDEÓINTERJÚ)

GULYÁSÁGYÚ MÉDIA
Szerző: GULYÁSÁGYÚ MÉDIA
2024.05.03.



A Gulyáságyú Média forgatócsoportja a héten végigkövette Magyar Péter egy kampánynapját kora reggeltől késő estig.

Ebből szándékaink szerint egy kulisszatitkokkal teli kampány-road movie-t készítünk, ám az út közben, a Vas megyei kisváros, Jánosháza központi parkjában forgatott interjúban olyan hírértékű információkat osztott meg a TISZA Párt listavezetője, hogy érdemesnek találtuk ezt az interjút külön, vágatlanul is megjelentetni.


Fővárosi közgyűlés: DK-Fidesz koalíció?


Magyar Péter videóinterjúnkban több más téma mellett elmondta, úgy kalkulál, hogy júniusi választásokat követően a fővárosi közgyűlésben a TISZA Párt nélkül nem lesz többsége sem DK-nak, sem a Fidesznek, így e két utóbbi párt szerinte kénytelen lesz egymást segítve közösen kormányozni.

A politikus elárulja azt a konstrukciót, amivel a fővárosi választáson indulnak.

Kiderül az is, hogy Magyar szerint mi is az a „Gyurcsány–Orbán kormány”.

Garázscég

A TISZA Párt listavezetője szerint a Fidesz a hatalmát meg a lopott lóvét meg akarja őrizni és szerinte csak az „új alternatívával” lehet szétverni a NER-t.

A beszélgetésben egy közelmúltbeli kijelentése kapcsán tisztáztuk, hogy Magyar úgy gondolja, vannak jogállamisági problémák Magyarországon, ugyanakkor szerinte a magyar ellenzéknek nem Brüsszeltől kell várnia a megoldást.

Magyar Péter a pártját egyébként „garázscégként” jellemzi.

Ezt is megkérdeztük Magyar Pétertől

- Hány mandátumra számít?
- Kitől vesz el szavazókat a TISZA Párt, az ellenzéktől vagy a Fidesztől?
- Van kapacitásuk megszűrni, hogy kit indítanak a TISZA Párt színeiben?
- Motiválja-e, hogy a bizonyítson a politikai életben Varga Juditnak?
- Tud mondani három olyan területet, ahol előrelépést ért el a Fidesz az elmúlt 14 évben, vagy amin kormányra kerülve nem változtatna?
- Ki kérte Varga Judittól, hogy ellenjegyezze K. Endre kegyelmi kérvényét?
- Miért az Európai Néppártba lépnének be, ha középen álló, centrista pártot szervez?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.