2025. október 27., hétfő

A MAGYAROK TÖBB MINT FELE AZ ORBÁN-KORMÁNYT TESZI FELELŐSSÉ A DRÁGULÁSÉRT, A FIDESZESEKNEK IS CSAK A 11 SZÁZALÉKA ÉRZI, HOGY AZ ÁRRÉSSTOP MIATT KEVESEBBET FIZET

NÉPSZAVA
Szerző: ÁBRAHÁM AMBRUS
2025.10.27.


A megkérdezettek 60 százaléka szerint az árrésstop nem más, mint választási eszköz. A Publicus Intézet felmérése.


A magyarok 60 százaléka szerint az immár sokadszor meghosszabbított árrésstop valójában választási eszköz, és nem jelent hosszú távú megoldást az élelmiszer-infláció letörésére – derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített kutatásából. Ez alapján azt lehet mondani, hogy az emberek csaknem kétharmada átlát a kormányzati kommunikáción, s érzékeli hogy a döntés mögött nem a propaganda által hangoztatott érvek és szereplők állnak. Az árrésstop bevezetésekor – és azóta is – az élelmiszer-infláció csökkentését jelölte meg indokként a kabinet. Az árak elszabadulásáért pedig a kereskedelmi cégeket tette felelőssé. Orbán Viktor és Nagy Márton többször is arról beszélt, hogy a kiskereskedelemben „irreálisan magas” árrésekkel dolgoznak a cégek, ami szerintük elfogadhatatlan, ezért ezeket meg kell szüntetni, „le kell törni”.

Hogy az érvrendszer mennyire volt félrevezető, azt jól jelzi, hogy szakmai körök számos alkalommal rámutattak: a kormányzati megszólalók állandóan egyenlőségjelet tettek az árrés és a profit közé. Előbbire folyamatosan úgy hivatkoztak, mintha ez a tétel a cégeknél teljes egészében megmaradna, holott minden megjelenő költségüket ebből kell fedezniük, amelyek levonásakor valójában akár veszteséget is kénytelenek elkönyvelni. Az intézkedés korlátozott hatékonyságát jól jelzi, hogy az élelmiszer-infláció februárban 7,1 százalék volt, ami szeptemberre csupán szerény mértékben, 4,7 százalékra mérséklődött – vagyis még mindig meghaladta az éves átlagos infláció szintjét. Elemzők sora – köztük az Országos Kereskedelmi Szövetség is – arra mutatott rá, hogy az árrésstop nem hozta meg a várt eredményt, sőt, a lakosság inflációérzete jóval magasabb maradt a KSH által közölt adatnál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.