2025. október 6., hétfő

„TAKARODJON A KIRÁLY, LEGYETEK ENGEDETLENEK ÉS VESSZEN A DIKTATÚRA” – ÖSSZEFOGLALÓ A KOSSUTH TÉRI TÜNTETÉSRŐL

NÉPSZAVA
Szerzők: F. Szabó Kata, Frank Zsófia
2025.10.06.


Megbékélésmenet helyett demonstrációt tartott este a Kossuth téren a Puzsér Róbert-féle Polgári Ellenállás mozgalom, kiállásként a hatósági vegzatúra célpontjává váló Juhász Péter mellett. Megtelt a tér a tiltakozókkal.


„Magyarországot a Kádár-rendszer bukása után 35 évvel megint egy állampárt uralja (…) A Juhász Péter elleni megtorlás egy újabb lépés a Moszkvába vezető úton" – fogalmazott Puzsér Róbert a vasárnap estére a Kossuth térre szervezett tüntetésén, melyet eredetileg más helyszínre Megbékélésmenet néven hirdettek meg, de az esemény végül Juhász Péter melletti kiállásra módosult.

Itt érdemes felidézni: egy korábbi YouTube-videóban egy férfi, Látó János hitoktató, „utcai prédikátor” arról beszélt Juhász Péter volt politikusnak, hogy tudomása szerint egy Ózd környéki gyermekotthonban visszaélések történhettek, és feltételezése szerint „magas rangú politikus” is érintett lehetett. Az elhangzottakat semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá. A férfi elmondása szerint a gyerekek nem látták az illető arcát, de a hangját később felismerni vélték a televízióban, és „Zsolt bácsiként” emlegették. Miután mindez a parlament falai közé is bekerült, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője „megtorlást” ígért. Nem sokkal később a Központi Nyomozó Főügyészségen házkutatást tartott Juhász Péternél, annak a nyomozásnak a keretében, amely emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik Juhász Péter Pál (a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója) és társa ellen. Pénteken pedig több mint négy órán keresztül hallgatták meg tanúként Juhász Pétert a „Zsolt bácsiról” szóló videó ügyében, aminek egyébként nincs köze a Szőlő utcai ügyhöz, melynek (egyik) gyanúsítottja a már említett Juhász Péter Pál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.