Szerző: NÁDOR ANDRÁS
2026.06.12.
Az államtitkár azt mondta, a minisztérium Szijjártó Péter alatti működésének vizsgálata jóval túlmutat a diplomata útleveleken. A vizsgálat közben egy másik visszaélést, az állami érdekből történő honosítást is feltárták. Olyan külföldi állampolgárok kaptak magyar állampolgárságot, akiknek egyébként semmilyen magyar kötődése nem volt, egyes esetekben a konkrét pénzügyi előnyszerzés gyanúja is felmerült.
„A feltárt adatok alapján ma már megalapozottan vélelmezhetjük, hogy a hangzatos szuverenista jelszavak mögött elsősorban egyes magánérdekek védelme, üzleti körök és haverok támogatása húzódott meg” – mondta az államtitkár.
Velkey korábban, a Telex diplomata-útlevelekről szóló cikke után beszélt arról, hogy voltak olyanok, akik indoklás nélkül, adott esetben Habony Árpád kérésére kaphattak ilyen okmányt az Orbán-kormányok alatt. Többek között Orbán Viktor török barátja, Rúzsa Magdi és Rákay Philip is kapott diplomata-útlevelet...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.