2026. november 3., kedd

TRUMP PÁRTJA JÓKORA POFONBA SZALADHAT BELE A FÉLIDŐS VÁLASZTÁSON, AMELY MINDENKÉPP MÉRFÖLDKŐ LESZ A KÖZELJÖVŐRE NÉZVE

TELEX
Szerző: FERENCI ÁRMIN
2026.11.03.


„Még soha nem láttam, hogy egy párt ennyire összeomlott volna. Semmi, tényleg semmi nem szól a republikánusok javára.” „A republikánusok szavazók… nem válaszolnak.” A két idézet két amerikai közvélemény-kutatótól származik, amelyek az utóbbi hetekben egyaránt adatfelvételt végeztek a keddi félidős választáson kulcsfontosságú, a törvényhozási többséget eldöntő csatatérállamokban. Bár a pontos számaik valamelyest különböznek, abban egyetértenek, hogy a vártnál még akár nagyobb vereségbe is beleszaladhatnak a kormányzó republikánusok.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak a képviselőházat, de a szenátust is elveszíthetik, ami ahhoz vezetne, hogy Donald Trumpnak egy teljesen demokrata többségű kongresszus mellett kellene kitöltenie második elnöki ciklusának maradék két évét. Az elnök képtelen lenne bármilyen törvényt vagy költségvetési tervezetet kompromisszum nélkül elfogadtatni, nem tudna szövetségi bírókat megszavaztatni, és számos kongresszusi vizsgálat indulhatna az első két év kormányzati ügyei miatt vagy kormánytagokkal szemben is.

A képviselőházi bukás már korábban is benne volt a pakliban, az ugyanis megszokott, hogy a választói hangulat változásaira érzékenyebb alsóház gazdát cserél, amikor a szavazók a félidős választásokon néhány kivételtől eltekintve törvényszerűen megbüntetik a hivatalban lévő elnök pártját. A fontosabb jogkörökkel felruházott szenátus elvesztése a republikánusoknak azonban olyan fejlemény lenne, amire még egy évvel ezelőtt is kevesen fogadtak volna.

A mérések azt mutatják, hogy ez nemcsak elképzelhető, hanem egyre komolyabban számításba vehető forgatókönyv. A közvélemény-kutatások átlaga, a szofisztikált kvantitatív modellek és a szakértői értékelések egyaránt a demokraták felé billentik a mérleg nyelvét a törvényhozás mindkét házában. Ha lehet hinni a számoknak, akkor Trump rekordalacsony népszerűsége, az iráni háborúhoz és az elnök vámjaihoz köthető gazdasági nehézségek olyan helyzetet teremtettek, amiben a republikánusok jókora pofont is kaphatnak.

Nem mindenki hisz azonban a számoknak, még azok sem feltétlenül, akik maguk vették fel a felméréseket. Több kutató terjedelmes mea culpával tálalja az elképesztő eredményeket, lényegében arra kérve az olvasókat, hogy kezeljék fenntartásokkal a méréseket. Egyes szakértők a szakmát évek óta sújtó válaszadási torzítást sejtenek a háttérben, amelynek jelenléte, amennyiben beigazolódik, a különbséget jelentheti egy szimplán jó demokrata szereplés és egy rekorddöntő kék hullám között.

Akárhogy alakul is a végeredmény, az borítékolható, hogy mérföldkő lesz a közeljövő amerikai politikájára nézve.

Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora pofont kapnak a republikánusok, és az sem, hogy a demokraták milyen következtetéseket vonnak le az eredményből a 2028-as elnökválasztásra készülve.

De az is kérdés, hogy egy esetleges republikánus összeomlás mennyiben köti majd meg az első két évében is a törvények helyett kifejezetten sok elnöki rendeletre támaszkodó Trump kezét. Különösen áll ez a külpolitikában, ahol az is előfordulhat, hogy az elnök a belpolitikai kudarcok után valóban az iráni konfliktus további eszkalációjával próbálja majd demonstrálni saját erejét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.