ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Vásárhelyi Mária
2017.06.16.
Egy 1999 tavaszán, a parlamenti képviselők körében készült közvélemény-kutatás arra az akkor még meglepőnek számító eredményre jutott, hogy a Fidesz parlamenti frakciójának tagjai ideológiai orientációjukat és értékrendjüket tekintve közelebb állónak érzik magukhoz a szélsőjobboldali MIÉP-et, mint a korabeli két demokratikus ellenzéki pártot, az MSZP-t és az SZDSZ-t. Míg a MIÉP csak minden ötödik, addig az SZDSZ a fideszes képviselők fele számára volt a legellenszenvesebb parlamenti párt. Amikor pedig a jobboldali kormánykoalíciót alkotó pártok – a Fidesz–FKGP–MDF–KDNP – együttes politikai rokonszenvindexeit vettük górcső alá, az derült ki, hogy a jobboldali koalíció képviselőinek több mint a fele számára elfogadható a MIÉP által képviselt világkép, minden ötödik kormánypárti képviselő pedig kifejezetten rokonszenvesnek találta Csurka István rasszista, antiszemita, hungarista nézeteit.
Ugyanakkor a korabeli közvélemény-kutatások azt is bizonyítják, hogy ekkoriban a Fidesz szavazóinak többsége még lényegesen mérsékeltebb nézeteket vallott, mint a párt vezetői, valamint a szellemi holdudvarukhoz tartozó médiamunkások és tanácsadók. 1998-ban a Fidesz közönségének többsége nem mutatott fogékonyságot a szélsőséges eszmék iránt, sőt kifejezetten ellenszenvvel figyelte a MIÉP politizálását, és a párt támogatóinak többsége saját állítása szerint egy liberális, jobbközép pártot kívánt hatalomba juttatni akkor, amikor a Fideszre adta voksát.
A kilencvenes évek közepéig maga Orbán is egy CDU–CSU mintát követő jobbközép pártot kívánt létrehozni, amely integrálja az összes mérsékelt jobboldali erőt és a mögöttük álló szavazóbázist. Arra számított, hogy csendestársként kézből eteti majd az akkoriban még csupán néhány százaléknyi szélsőjobboldali szavazót képviselő MIÉP-et. Ám mire 1998-ban, a már akkor is szélsőséges hangokat megütő kisgazdák hathatós segítségével megnyerték a választásokat, Orbán nyilvánvalóan úgy látta, hogy saját táborát csak úgy tudja stabilizálni, ha radikális retorikával a jobboldal közepéről folyamatosan a jobboldal széle felé tolja közönségét. A mérsékelt, középre húzó szavazó ugyanis megbízhatatlanabb és ingatagabb a radikálisoknál, hiszen míg utóbbiak soha, semmilyen körülmények között nem adnák voksaikat egy balközép vagy liberális pártra, a mérsékelt jobboldali szavazók demokrácia iránti elkötelezettsége felülírhatja pártpreferenciáikat, és ezért egy totális hatalomra törő párt vezetője számára ingatagok és kiszámíthatatlanok.
A magyar társadalmat nem Csurka István és nem is a Jobbik radikalizálta, hanem Orbán Viktor és a Fidesz, és mindez nem 2010-ben kezdődött, és nem is 2006-ban, hanem 1998-ban.
Afelől, hogy a hatalom megszerzéséért folytatott ádáz küzdelemben Orbán Viktor szívesen játszadozik a tűzzel, korábban sem lehetett sok kétségünk, ám hogy meddig hajlandó elmenni ebben, az csak 1998-as hatalomra jutását követően derülhetett ki. Azt, hogy sem
értékrend‑, sem pedig ízlésbeli korlátok nem akadályozzák abban, hogy bárkivel szövetségre lépjen a hatalom megszerzése és megtartása érdekében, már a – néhány hónappal korábban még patakvérrel fenyegetőző – Torgyánnal kötött koalíció és az ezért cserében felajánlott köztársasági elnöki pozíció is jelezte. És még inkább meggyőződhettünk erről, ha figyelemmel kísértük a bőszen zsidózó, idegenszívűző, Amerika-ellenes szólamokat pengető MIÉP-es politikusok és a Fidesz folyamatos összejátszását 1998 és 2002 között. Mindez nemcsak odáig ment el, hogy a ciklus utolsó évében már tényszerűen a Fidesz tartotta életben a törvényi szabályozás szerint megszűnésre ítélt MIÉP-frakciót, hanem Orbán Viktor 2001-ben, az amerikai–magyar jó viszonyt is kockára tette, hogy Csurka István táborának kedvében járjon. Az Orbán-kormány és az Egyesült Államok viszonya akkor romlott meg végérvényesen, amikor – a szeptember 11-i merényletet követően – miniszterelnökként nem volt hajlandó elhatárolódni Csurka István parlamenti felszólalásától, amelyben a MIÉP elnöke az azóta szimbolikussá vált szörnyű pusztításért az amerikai imperializmust, „a sorba állítási módszerrel történő világvezénylést”, a „világkézbentartást” kárhoztatta, az áldozathibáztatás módszerével azt sugallva, hogy Amerika tehet arról, ami történt. „Hazánkban szövetséges, de idegen haderő állomásozik a földön és repül a légtérben”1, „nem vagyunk, szabadok, nem vagyunk önállóak, súlyos adókat fizetünk”, uszított az Egyesült Államok ellen Csurka azon a napon, amikor a magyar parlamentben a közel 3000 áldozatot követelő gyilkos merénylet áldozataira emlékeztek...
