2017. július 17., hétfő

FIRST? WORST!

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: Révész Sándor
2017.07.17.


A zsidó államnak a magyar kormány fontosabb, mint a magyar zsidók. Ez Netanjahu üzenete.

Ha Izrael az első, akkor a zsidók le vannak szarva. Ez a helyzet. Izrael mai érdeke fontosabb, mint az, hogy miként hevíti a magyar kormány a maga sunyi módján a zsidógyűlöletet. Ez Netanjahu üzenete. Helyre kell tenni a nagykövetet, aki úgy nyilatkozgat, mintha Izrael számára fontosabb lenne a magyar zsidó védelme, mint a magyar kormányé. Természetesen nem fontosabb. A magyar zsidó nem nemzetközi tényező, a magyar kormány meg az.

Kevés kéz van a nagyvilágban, amellyel Netanjahu kézkezetmos-t játszhat. Orbán Viktor kezével mindenki játszhat ilyet, aki akar, az ilyen kezet meg kell becsülni. Példát kell venni ama kéz tulajdonosáról. Szónokol a kereszténységet fenyegető veszélyről általában, és hevesen szövetkezik a keresztényüldözésben élenjáró Iránnal konkrétan. No, pláne ott aztán a zsidót is üldözik, Izraelt is fenyegetik. Annál jobb.

Kevés kormány van a világon, amely nem látja problematikusnak, hogy Izrael etnikailag/vallásilag determinált (értsd kizárólagosan zsidó) településekkel fedi le azokat a területeket, melyek semmilyen nemzetközi dokumentum szerint nem tartoznak Izraelhez. Az izraeli kormány és hívei természetesnek találták, hogy az Egyesült Államok sok éven át teljesen elvtelenül járjon el ebben a kérdésben. Az USA kormányai következetesen elítélték a telepítéseket, és következetesen megvétózták az ezt elítélő határozati javaslatokat az ENSZ Biztonsági Tanácsban, amelyek mind átmentek volna egyhangú szavazással vagy legalábbis hatalmas többséggel mindenféle összetételű Biztonsági Tanácsban, ha az USA képviselője az USA kormányának álláspontja szerint szavaz. Vulkánként tört ki a gyűlölet Obama ellen a magyar Facebook netanjahuista részlegeiben, amikor tavaly végre megszakadt ez az álságos gyakorlat. Merthogy az Izraelt politikailag, katonailag és anyagilag a legnagyobb mértékben támogató Egyesült Államok elnökei sem értettek egyet abban, hogy Izrael az önvédelemhez való jogát gyakorolná a nemzetközi jog és minden demokratikus világi állam normáit durván fölrúgó telepítésekkel. Trump az első kivétel. Ezért örültek a győzelmének netanjahuista polgártársaim és netanjahuista zsidó sorstársaim éppoly hevesen, mint a zsidógyűlöletet szító magyar kormány...

NESZE, SEMMI...

DR SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. Szüdi János
2017.07.17.


A köznevelésben érdekelt szakmai szervezetek, civil szervezetek, szakszervezetek évek óta követelik az egyeztetési fórumok felállítását. Miután a miniszter minden pedagógusnak levelet küldött, amelyben közölte, hogy a köznevelés rendszerének kialakítása befejeződött, a kormány határozatban elrendelte az egyeztetés rendszere felállítását. A határozat nem jogszabály, jogot, kötelezettséget nem állapíthat meg, szervezet létrehozására nem alkalmas.

Nesze, semmi …

A közhatalmi döntések meghozatalában való társadalmi közreműködés lényege, a hatalom mielőtt meghozná döntését, megkéri az érintetteket – érdekvédelmi szervezeteiken keresztül -, fejtsék ki véleményüket. A hatalom pedig érdemben megvitatja a javaslattevőkkel, s ha lehet el is fogadja azokat. Ez természetes folyamat ott, ahol a cél a politikai hatalom széles körben történő megosztása. Magyarországra nem jellemző, hogy a hatalom kiteríti lapjait, és lehetővé teszi, hogy azokba mások is beletekintsenek. A rendszerváltozás kori alkotmányozáskor bekerült az Alkotmányba: feladatának ellátása során a Kormány együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel. Ez a rendelkezés megindította azt a folyamatot, amely elvezethetett volna – a társadalmi jólét alapja – a nyitott, befogadó társadalom kialakulásához. Ez a kísérlet is lezárult az Alkotmány hatályon kívül helyezésével.

Építsünk Jó Államot!

A mai hatalom filozófiája: a történeti alkotmány vívmányaival ellentétes a hatalom kezének bármilyen megkötése. Mi az a történeti alkotmány? A magyar államalapítás óta megszületett, hatásaiban nagy jelentőségű jogi normák összessége. Még senki, semmilyen szervezet nem vállalkozott arra, hogy összeállítsa ezt a listát. Kijelenthető: a történeti alkotmány nem több egy eszmefuttatásnál. Mégis, az Alaptörvény szerint rendelkezéseit a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. Ez a rendelkezés jelentős mértékben hozzájárul a jogbiztonság felszámolásához. Az Alkotmánybíróság a múlt bármelyik reliktumát segítségül hívhatja álláspontjának alátámasztására. Ékes bizonyíték: a tankönyvpiacot egyik napról a másikra felszámoló, az államot e területen (is) monopolhelyzetbe hozó törvényszöveg alkotmányosságát az Alkotmánybíróság a történeti alkotmány vívmányaival “támasztotta alá”: “… az Alkotmánybíróság … áttekintette a magyar állam részvételét a népiskolai …. rendszer … fenntartásában a Ratio Educationis-tól (1777) a …. Klebelsberg Kuno nevével fémjelzett korszakokon át a … rendszerváltás időszakáig. Általánosságban megállapítható … a magyar állam mindig … jelentős mértékben … részt vett az oktatási rendszerben, különös tekintettel az esélyegyenlőségének biztosítására.” [3024/2015. (II. 9) AB. h.]...

REÁLIS: NINCS MAGYAR SPORTKLUB, AMI MEGKÖZELÍTENÉ A FELCSÚT TAO-TÁMOGATÁSÁNAK ÖSSZEGÉT

444.HU
Szerző: Botos Tamás
2017.07.17. 


Az Mfor.hu szedte össze sportáganként az öt legtöbb felajánlást kapó klubot. A TAO-támogatások első ciklusának 2011 indulása óta összesen 450 milliárd forint került közvetlenül magyar sportklubokhoz, amik közül egy látványosan kiemelkedik. 

Foci

Puskás Akadémia - 13,9 milliárd forint
Illés Sport Alapítvány - 2,8 milliárd
Szolnoki MÁV Utánpótlás FC - 2,17 milliárd
UTE - 2,16 milliárd
Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre - 2,12

Érdemes megjegyezni, hogy az utánpótlásra szánt TAO-támogatást milyen jól használta a Felcsút: a most kezdődő idényre az NB1-es csapathoz egyetlen saját nevelésű játékos sem csatlakozott.

Vízilabda

A top öt klub hat év alatt nem tudott annyit összekalapozni, mint a felcsúti focisták.

II. Kerületi Sport és Szabadidősport Kft. - 2,7 milliárd forint
Pécsi Sport Nonprofit Zrt. - 2,4 milliárd forint
Aqua Sport Egyesület - 2 milliárd forint
Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület - 1,97 milliárd
Miskolci Vízilabda Club - 1,9 milliárd

Kézilabda
FTC Kézilabdasport Kft. - 1,75 milliárd forint
Veszprém Handball Team Zrt. - 1,73 milliárd
Siófoki Kézilabda Club - 1,67 milliárd

Kosárlabda
 

ZTE KK Kft. - 1,28 milliárd
JKSE - 1,16 milliárd
Jégkorong

Ide áramlik a legkevesebb TAO-pénz, pedig egy sikeres sportágról van szó. Az elmúlt
6 év alatt a legtöbb támogatásban részesülő 5 egyesület mindössze 5,1 milliárd forintot kapott.

MAC Budapest Jégkorong Akadémia - 1,28 milliárd forintot,
Fehérvár 19 Jégkorong Akadémia - 1,24 milliárd
Újpesti Torna Egylet - 985 millió forinttal,
Debreceni Hoki Klub - 845 millió
Kanadai Magyar Hoki Klub - 786 millió forinttal

SZOMORÚ IGAZSÁG: NEM CSAK A LÓVÉ MIATT HÚZNAK EL AZ ÁPOLÓK KÜLFÖLDRE

PÉNZCENTRUM.HU
Szerző: Veres Dóra
2017.07.17.


Kórházi osztályok zárnak be, mert nincs megfelelő létszámú ápoló és nővér az osztályon. Sokan próbálnak szerencsét külföldön: a mellett, hogy jobbak a bérek, sokkal jobbak a körülmények is. Erről két, külföldön dolgozó magyar ápoló beszélt a Pénzcentrumnak. Az élet persze ott sem könnyű, a munka kemény, de van előrelépési lehetőség és megbecsülik a munkavállalókat.

"Soha nem merült fel bennem, hogy visszajöjjek. Már nem tudnám a nevemet adni a munkához: eszköz és lehetőségek hiányában esélytelen 100 százalékot nyújtani. Nem egy ember halálát láttam, mert az orvosnak épp nem volt "kedve" műteni, vagy olyan gyógyszert, kezelést adni, ami életet mentett volna. Láttam 35 éves nőbeteget meghalni a műtét megtagadása miatt, vagy olyan idős és súlyos betegeket, akiket kvázi "átsegítettünk a halálba", mert kellett a hely a következő páciensnek, aki lehet, nem is volt annyira rosszul, de a TB ugye "darabszámra" fizet. Nem, köszönöm, ezt soha többet" - mondta a Pénzcentrumnak Ági, akinek nevét kérésére megváltoztattuk. A 32 éves nő 2015-ben döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét, miután a férje meghalt, és rengeteg hitel szakadt a nyakába.

"Havi 550 óra (nem elírás) munka mellett sem tudtam 1,5 évnél tovább fizetni, van egy súlyos beteg édesapám, anya nem dolgozik, mert apa ellátását segíti" - indokolja döntését. Egészen addig egyébként az OMSZ-nél dolgozott, valamint egy sürgősségi osztályon, egy szívsebészeti klinikán és a kerületi orvosi ügyeletnél is - mindezt egy időben. Fáradt volt, kimerült, komoly pénzügyi problémái voltak, ezért úgy határozott, minimális nyelvtudással is belevág, és megpróbál Németországban munkát keresni. Az volt az elképzelése, hogy egy idősek otthonában vállal ápolói munkát.

Könnyebben ment, mint gondolnánk: leült a számítógép elé, és néhány percnyi keresés után több állásajánlatot is talált. 5 helyre küldte el az önéletrajzát, mind az 5 helyre behívták személyes elbeszélgetésre. A barátai és a családja dobták neki össze az utazás költségét: úgy szervezte, hogy egy hét alatt lebonyolítsa az állásinterjúkat. Minden napra jutott egy. Legnagyobb meglepetésére mindegyik helyre felvették. Az egyik idősek otthonában, a próbanapon viszont az egyik orvos megjegyezte, idősek otthona helyett egy klinika kézenfekvőbb lenne számára. Alig néhány hét múlva már egy magán neurológiai klinikán dolgozott...

A MÚLTUNK A JÖVŐNK?

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2017.07.16.


Vajon történhet-e bármi olyan a Fidesz és holdudvarának kommunikációjában, amit Orbán Viktor és legfőbb vazallusai nem hagynak jóvá? Kizárt. Ha pedig kizárt, akkor jobb, ha odafigyelünk Bayer Zsolt szavaira még akkor is, ha szívünk szerint a „bolond lyukból bolond szél fúj” hozzáállást tanúsítanánk. Jobban járunk azonban ha az „őrült beszéd, de van benne rendszer” elvet követjük és felkészülünk a Bayer-jósolta fényes jövőre. Arra, hogy Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Unióból és egy új vasfüggönyt húz hazánk köré. No nem azért, hogy itthon marasztalja a magyarokat (azok mehetnek isten hírével, aztán próbáljanak meg csak külföldön szavazni arról, ki legyen a következő miniszterelnök), hanem azért, nehogy bárki olyan idetévedjen, aki nem éljenzi azt a politikát, amit Bayer Zsolt és anyapártja képvisel.
Persze nemcsak Bayer Zsolt az, aki szerint „ott kell hagyni az uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ottan rohadjanak meg” , hiszen ezzel a kijelentéssel sokan egyetértenek. Persze mindig voltak olyanok, akik elleneznek mindent, ami nem ősmagyar turulostól meg hátrafelé nyilazástól (bárhonnan is származzunk), ám mostanában az akolból kibillentéstől félelem gyökeresen új retorikát gerjeszt. Mert mi lesz, ha el kell számolni a csalárdul elköltött eurómilliárdokkal? Ha a politikusainknak és strómanjaiknak vissza kell fizetnie a lenyúlt pénzeket? Ha valaki Brüsszelben végre odacsap az asztalra, hogy ezentúl csak az kaphat támogatást, aki elismeri az uniós ügyészség fennhatóságát? Ezek a lépések ugyebár nem nagyon tetszenének jelenlegi habzsi-dőzsi vezetőinknek, egy út van tehát, az előre, ez pedig annak lebegtetése, miszerint az összes brüsszeli rohadt dög, a magyarnak senki se mondja meg, mit csináljon és egyébként is rohadjon meg mindenki ott, ahol van, kivéve persze akkor, ha a Fideszre szavaz 2018-ban.
Bayer szavai immáron nyíltan mutatják azt, mit is fog tenni Orbán Viktor ha megkapja a még négy éves felhatalmazását:
  1. Magyarország kilép az Unióból, a már megkapott pénzügyi támogatásokkal nem számol el, köd előttünk, köd utánunk, így járt Európa, hogy pénzzel kitömte az új magyar burzsoáziát. Zárt vasfüggöny épül, már a kivitelező is megvan, köszöni előre is a megbízást.
  2. A külföldön dolgozó magyarok ott maradnak, ahol vannak – a vasfüggöny rájuk is vonatkozik, csak bajt kevernének, ha hazajönnének. Európa meg majd kezd valamit a fehér és keresztény menekültekkel, ha a szíreket befogadták, most majd befogadnak másfél-két milliónyi magyart is, telik nekik rá.
  3. A határainkon túli magyarok szabadon beköltözhetnek a vasfüggönyön belülre, már ha hajlandók erre. Na jó, lesz jópár ukrán meg szerb hirtelen magyar is, de ha jót akarnak maguknak majd hipersebességgel asszimilálódnak. Magukat magyaroknak hazudó románoktól nem kell félnünk, náluk már magasabb az életszínvonal mint nálunk, miért is jönnének?
  4. A munkaerőhiányt majd megoldja valahogy a kormány, ha más nem, hát átnevelő táborokkal – a középfokú oktatás leépítésével lesz egy csomó felszabaduló tanerő, lehetnek pincérek, kőművesek, bármik, amire csak szükség van, pár hónapos tanfolyam után már úgy fognak burkolni vagy épp vizet szerelni, mint a kisangyal.
  5. A demokrácia végképp el lesz felejtve – a "nagyobb jó" jelszavával simán feláldozhatóak az alapelvek, lám Törökországnak is milyen jól sikerül, csak pár százezren halnak bele szép lassan. Miniszterelnökünk kéjes vonzódást érez az autoriter berendezkedés iránt, a lelkiismeret nagy úr, ha már egyet annak idején segített lebontani, akkor most épít helyette egy másikat. És ha ő nem kéri számon Erdoganon, mit csinál, akkor ugyebár majd rajta sem kérheti számon ugyanezt senki sem, még híd is van, amin lehet lövöldözni meg puccsot leverni, a nagy magyar vállalkozók meg építenek elég börtönt ahhoz, hogy pár tízezer lázongót gyorsan hűvösre lehessen tenni. A többi meg majd úgyis tudja, hol a helye (a Kádár-rendszerben is tudták), aki meg nem, annak számára helyet kell biztosítani. Ha pedig Edrogan politikai ügyekben halálbüntetést szabathat ki , akkor ugyanezt Magyarország is megteheti, nem? Mert mi is gátolná meg? Nem véletlen az a vasfüggöny, amit Bayer emleget.
  6. Ha pedig már se Unió, se más nemzetközi kötődés, jöhet a miniszterelnök királlyá koronázása. Korona van, mondjuk a pápa nem biztos, hogy legitimálná, de Bayer szavaiból már azt is tudjuk, hogy a keresztény egyház feje „ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni”. Majd a hazai talpnyaló egyházi főméltóságok megoldják a felkenést, a népnek elég ennyi, csak a Dunán történjen.
  7. Indulhat a megbélyegzés és kiközösítés (elüldözés) pártállásra, faji hovatartozásra, vallásra, bármi másra tekintettel annak érdekében, hogy tisztán lássa ország-világ, a magyar a legtisztább, a legerkölcsösebb és a legtökéletesebb, legbiblikusabb nép Európa szívében, ha már a többiek mind elfajzottak, erkölcstelenek, összességében undorító, szóra sem érdemes férgek.
  8. A királyság rövid idő alatt törpenemzetté válik ötmillió nyugdíjassal, közszolgával és közmunkással meg néhány tízezer haverral.
  9. A lakosság harminc életév feletti része pedig beletörődhet, diktatúrában született és diktatúrában is fog meghalni. Mert magyar és mert megérdemeli...

MINDEN, AMI CSAK A KÉKEN KIFÉR

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.07.16.


Most, hogy Orbán szép lassan bekebelezte a szabadtéri reklámhordozók piacát és erőszakkal kiiktatta a konkurenciát, azaz szépen, szabályosan einstandolta az egészet, tevékenysége nyomán egy sajátos, hazai folklór született.

A magyar tájhoz ma már ugyanúgy hozzátartoznak a puritán stílusú propagandaplakátok, mint a településeket sűrűn átszövő, lágyan ringatózó felsővezetékek. Az erőltetett pártpropaganda erősen emlékeztet az egykori Csehszlovákiában, az utak mentén ízlésesen elhelyezett, betonból készült, színesre festett, sarló-kalapácsos vallási jelképekre, illetve bádogtáblákra mázolt eszmepolitikai üzenetekre.

„Amerikaiak! Ugorjatok a tengerbe! Hamarosan elesik Puszan erődje.”

Önnek új üzenete érkezett! Ez a népszokás azzal indul, hogy a kormánypárt tájékoztatásra hivatkozva elkezd terjeszteni egy egyszerű Botschaftot, miszerint direktívát, melynek leglátványosabb megnyilvánulási formái a valamilyen ismeretlen okból Orbán által fetisizált óriásplakátok. Őfelsége valószínűleg nagy élvezetét leli a ritmikusan elhelyezett, kék alapon fehér betűs tacepaók orgiájában.

Az egy párt mind felett, mármint a FIDESZ ebből az üzletből ráadásul busás haszonhoz jut, amelyből vígan finanszírozhatja a következő felvilágosító-kampányát. Ezáltal beindul egy önmagát gerjesztő, megállíthatatlan folyamat. A partit milliárdos tétekben játsszák, miközben a pénz is szerencsésen megszabadul a rárakódott közpénzi jellegtől. Az anyagi források úgy tűnik kimeríthetetlenek. 5-6 milliárd forintnál amúgy sem kerül többe egy-egy ilyen köztéri cirkusz, meg ami még bónuszként jár hozzá.

A félretájékoztatás általában két fő témát ölel fel. Egyrészt mindenki értesülhet arról, hogy éppen kik azok, akik az ország vesztére törnek, másrészt arról, miszerint ezen cselszövők folyamatos ármánykodása ellen csupán a FIDESZ hatalomban maradása jelenthet hathatós védelmet. Más lehetőség a haza oltalmára sajnos nem létezik. Illetve ez nem is annyira sajnos, inkább maga a boldogság záloga. Ezen üzenetek mellett néha felbukkan néhány lelkes aktivista boldogságtól sugárzó arcképe is, akik mindezért a jótéteményért a hálájukat és elégedettségüket fejezik ki. (Lásd. a 2015-ös „A magyar reformok működnek!” kollekció pompás darabjait.)

A nép ezután veszi az üzenetet. Más választása nagyon nincs is, hacsak nem él valaki a lakott településektől és az utaktól kellő távolságban.

Egyesek az újabb feliratokat látván örömmel nyugtázzák, hogy a kormány még mindig a helyén van, mivel már megint bőszen plakátol. Remek dolog önfeledten bekapcsolódni egy-egy újabb csodavárásba, illetve győztes háborúba.

Mások kreatívan kiegészítik a tájékoztatást olyasmikkel, amiket a kormánypárt is nagyon szívesen kiírna ezekre, de a teljes szuverenitás hiányában ezt még nem teheti meg.

Akadnak olyan, akik azonban olyasmiket irkálnak a plakátokra, amelyek szöges ellentétben állnak a reklámozók véleményével. Sokan mémgyárakat működtetnek, amelyek már a plakátok utcai megjelenése előtt ontani kezdik népszerű termékeiket. A legelszántabb harcosok kezdetleges gerillaharcot folytatnak a plakátok ellen, rendkívül változatos eszközök bevetésével. A hatóságok komoly retorziókat egyelőre még nem alkalmazhatnak ellenük, az illiberális demokrácia hiányosságai miatt. Ezek amolyan átmeneti gyermekbetegségek...

MÁR 32 ÉVE IS VOLTAK NAGY KONCERTEK A DUNÁN

FORTEPAN BLOG
Szerző: INKEI BENCE, BARAKONYI SZABOLCS
2017.07.17.


1985 júniusában a P. Mobil egyedülálló vállalkozásra szánta el magát: Győrtől Bajáig úsztak le egy uszályon, és minden este a hajóról játszottak a parton lévő közönségnek. Ez volt az úgynevezett “Vízi turné”, melyre Urbán Tamás fotós is elkísérte egy szakaszon a zenekart, a most ezekből a fényképekből válogatunk a Fortepan jóvoltából.

Ugyan a P. Mobilnak messze nem ez volt a legsikeresebb időszaka, még mindig komoly közönsége volt az együttesnek, mely a kádári kultúrpolitika nagy vesztesei közé tartozott. A hetvenes évek végén a Mobil egyértelműen a legnépszerűbb magyar rockzenekarok közé tartozott, pedig nem élvezhette a hanglemezgyár és a média támogatását, dalaikat nem nagyon játszották a rádiók, mégis tömegek jártak a koncertjeikre.

Az együttest azonban fokozatosan mégis sikerült ellehetetleníteni, és amikor a tagok azt látták, hogy náluk gyengébb, de a kellő támogatást megkapó zenekarok sorban húznak el mellettük, elbizonytalanodtak, és végül többen is távoztak közülük. Így vesztette el a P. Mobil a rivális zenekarokkal szemben Vikidál Gyulát, Bencsik Sándort, Cserháti Istvánt, de a zenekarvezető, Schuster Lóránt nem adta fel, és a kicserélődött Mobilnak megkésve még lemeze is lehetett, de akkor már az együttes korántsem töltötte be azt a szerepet a hazai rockéletben, mint a fénykorában a hetvenes években.

A nyolcvanas évek közepén a zenekar még mindig teljes fordulatszámon pörgött, és kívülről nézve semmi nem utalt rá, hogy közel a feloszlás: 1985-ben a Rockkalauz című újságban Schuster még arról beszélt, hogy javában zajlik a Honfoglalás-turné, augusztusra nagyszabású fesztivált terveztek, ahová a Scorpionst is elhívták volna, továbbá film és könyv is készülőben volt az együttesről.

És ezen a nyáron, június elején rendezték meg a Vízi turnét is: az eredeti terv egy országhatárokon átívelő Duna-turné lett volna, Linztől Újvidékig, de ‘85-ben még híre-hamva sem volt a határok nélküli Európának, úgyhogy maradt a magyar szakasz, ami így is épp elég konfliktust jelentett a hazai belügyi szervekkel. A koncertek ingyenesek voltak, a közönség a partról nézhette esténként a hajón koncertező zenekart. A turné állomásai Győr, Komárom, Esztergom, Vác, Budapest, Dunaújváros, Paks és Baja voltak...

FERENC PÁPA, A LIBERÁLIS MARHA

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.07.17.


Liberális marhának nevezte Bayer Zsolt Ferenc pápát. Tudjuk, hogy miért. Ferenc pápa bűnben él, mert Krisztust tekinti tanítójának, és nem Orbán Viktort. Nemet mond a gyűlöletre, a kirekesztésre, a lopásra és hazudozásra.

Most fel kellene háborodnunk Bayer miatt. Követelnünk kéne, hogy a Fidesz határolódjon el tőle, legyen végre irgum és burgum, zárja ki a tagjai közül, és sóval hintse be a helyét.

Nem vagyunk felháborodva. Nem is fogunk, mert ez a Bayer nevű nem ér annyit, hogy miatta akár csak egy kicsit is rosszkedvűek legyünk. Háborodjanak fel azok, akiknek hivatalból ez lenne a dolguk. Elsősorban a katolikus egyház, Erdő Péter bíborossal az élen, valamint a Fidesz Szentfazék tagozatának Ájtatos Manó szekciója, röviden a KDNP.

Érezze magát megbántva Bayer miatt a sok, magát kereszténynek és konzervatívnak hazudó ember és szervezet. Balog Zoltán lelkész, civilben emberminiszter, aki egy kislány halála kapcsán is képes hazudni...

FIZESSEN AZ EURÓPAI UNIÓ A HATÁRÁTKELŐKÉRT?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.07.17.


A kérdés elsőre minimum furcsa, ugyanakkor az elképzelés vitaalapnak nem rossz. Arról van szó, hogy vajon a fejlettebb uniós államoknak valamiképpen kompenzálniuk kellene-e azokat az országokat (és ezek jellemzően a később csatlakozott kelet-európaiak), ahonnan sokan költöztek hozzájuk munkát vállalni.

Az ötlet nem az én fejemből pattant ki, többen is felvetették már, legutóbb egy tanulmányban olvastam róla, amit Benk Szilárd és Gábriel Péter jegyzett, és aminek (elsőre nem túl izgalmas) címe Munkaerő-vándorlás az Európai Unió tagállamai között. (Itt lehet teljes egészében elolvasni.)

Az írás abból indul ki, hogy a külföldi munkavállalást több tényező is befolyásolhatja, de az egyik legfontosabb ok nyilvánvalóan a fogadó országban elérhető magasabb jövedelem.

Ebből egyrészt az következik, hogy hasonló fejlettségű országok között jellemzően kisebb, míg eltérő fejlettségű országok között nagyobb a munkaerő-áramlás mértéke.

Emellett olyan tényezőket érdemes még figyelembe venni, mint hogy a fogadó ország a külföldiek munkavállalását mennyire korlátozza, avagy támogatja, valamint hogy a határátkelés mennyire tartós.

„Amíg az átmeneti külföldi munkavállalás összességében pozitív is lehet a küldő ország szempontjából - miután a külföldi tapasztalatszerzés hozzájárul a humán tőke minőségi fejlesztéséhez és a hazatérést követően az adott ország versenyképességnek erősítéséhez -, addig a tartós elvándorlás több területen is kihívást okoz, különösen a gazdasági felzárkózás szempontjából” – állapítják meg szerzők.

Mivel az Európai Unión belül a jövedelemkülönbségek jelentősek, és így erős motivációt jelentenek, a külföldi munkavállalás pedig viszonylag könnyen kivitelezhető, így aztán a 2004-ben és azt követően csatlakozott tagállamokból felgyorsult a munkaerő elvándorlása és a népesség egyre nagyobb aránya él más országban, mint ahol született...

MOCSKOK! - ÜZENTE A NAGYMAMI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.07.17.



Jó reggelt! Még nincsen hőség, egészen kellemes az idő.

Túl sok érdekesség nem történt vasárnapról hétfőre virradóra. Megtudhatjuk, hogy tavaly 615 magyar orvos hagyta el az országot. Ez a szám csökkenő tendenciát mutat az előző évhez képest, bár a pályaelhagyók száma továbbra is magas. Az egyéb egészségügyi dolgozók – például ápolónők, ápolók – kivándorlásáról nem találtam adatot, őket ebből is sikerült kifelejteni, mint általában. Pedig nélkülük éppen úgy nem működik az egészségügy, mint orvosok nélkül.

Az orvosok elvándorlási kedve csökken ugyan, ezzel szemben a kormány titkosítási késztetése dinamikusan növekszik. A rendszerváltást követő éveket leszámítva (az első 15 évben veszettül titkosítottak a kormányok és szerintem ott szúrták el a rendszerváltást) évente 10-12 titkos határozatot hoztak az éppen regnálók. Ezzel szemben Orbánék évente átlag 23 alkalommal érzik úgy, hogy senkire nem tartozik, miben mesterkednek.

Vasárnap ide, vagy oda, Kövér László nagyot ment tegnap. Őbumfordisága Szlovéniában járt koszorúzni. Kövér László és Milan Brglez, a szlovén Nemzetgyűlés elnöke beszédet mondott a katonatemetőben, ahol mintegy 1600, a tolmeini hídfőnél elesett osztrák-magyar katona nyugszik. Az eseményen közös szlovén-magyar katonai ünnepséggel és koszorúzással tisztelegtek a hősök emlékének – írta az MTI. De nem ez a valami, hanem az, amit a nagyszerű portás a szónoklatában előadott:...


NEM SZÍVÁS, CSAK SZTRÁJK: AZ ÖNKORMÁNYZATI DOLGOZÓK MA A BÉRÜKÉRT KÜZDENEK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.07.17.


Vegyes érzelmekkel futhatunk neki a mai napnak: bár a múlt héten úgy tűnt, hogy jelentős eredményeket sikerült elérni a közigazgatáson belül a bérharc terén, továbbra is maradt olyan terület, ahol óriási a feszültség. Ma reggel 8 és 10 óra között több mint száz önkormányzat dolgozói tartanak figyelmeztető sztrájkot. Kérdés, milyen eséllyel?

Csak az idei évben több mint 150 munkavállaló hagyta el a vízügyi területet, elsősorban azért, mert az ágazati bérek mintegy 35 százalékkal maradtak el a magyarországi bruttó havi átlagkeresethez képest. Jó hír volt tehát, hogy a múlt hét közepén a kormány egy kétütemű, 15-15 százalékos béremelést ígért be a dolgozóknak. 4000 munkavállalót érint az intézkedés, a vízügyben dolgozó közalkalmazottak így eltekintettek a sztrájktól.

Ugyanígy feladták a sztrájkot a Magyar Államkincstár munkavállalói is, miután a hivatal vezetése és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) tárgyalásos bérrendezésben állapodott meg. Az Államkincstár vezetősége vállalta, hogy együttműködik a szakszervezettel, és külön bizottságot hoz létre a béren kívüli juttatások növelése és a bérrendezés érdekében. A megállapodás értelmében július elsejétől átlagosan 25 százalékos béremelésre számíthatnak az ágazatban dolgozók.

Ma reggel 8 és 10 óra között mégis lesz sztrájk: az önkormányzati dolgozók ugyanis hiába bíztak abban, hogy követeléseik a vízügyesek és az államkincstári dolgozók esetéhez hasonlóan, a közös nyomásgyakorlás erejével megoldódik.

Mostoha terület az önkormányzati dolgozóké: 2016-ban két alkalommal is sztrájkoltak, kézzel fogható eredmény nélkül. Akkor még Rogán Antal tárgyalt a szakszervezettel, ám érdemi választ a felvetéseikre nem kaptak. Az ágazatban dolgozók bére 9 éve(!) nem emelkedett, az áldatlan állapot miatt pedig (érthető módon) állandósult a szakemberhiány. 2015-ben vált igazán feszültté a helyzet, amikor a kormány egy új törvénnyel kívánta rendezni a közszolgák bérét (minek érdekében egységes állami tisztviselői kart hoztak létre), csakhogy ebből a körből kizárták az önkormányzati dolgozókat – mondván, hogy az ő bérükhöz nekik nincs közük, azt az önkormányzatok dolga rendezni.

Ezt végül egy tavaly megnyílt jogszabályi lehetőségnek köszönhetően 303 önkormányzat saját adóerejére alapozva – ilyen-olyan mértékben – meg is tette, és emelte saját tisztviselői illetményalapját, de a területen dolgozó 17.282 ember (58 százalék) bére továbbra is, lassan egy évtizede változatlan...

MÉSZÁROS LŐRINC KÖRE EGÉSZEN CSELESEN KAPARINTOTT MEG EGY BALATONI KEMPINGET

24.HU
Szerző: Mázsár Tamás
2017.07.17.


A Konzum Nyrt. egyik igazgatósági tagjának offshore-alapítású cége a legalacsonyabb ajánlattal vásárolta meg a balatonakali kempinget.

Nem lakott jól Mészáros Lőrinc a Balatontourist tavaszi megszerzésével.

A felcsúti milliárdos polgármester mostanáig nem győzte hangsúlyozni, hogy cége, a Konzum Nyrt. nem megvette, csupán üzemelteti a balatoni kempingeket. Konkrétan 106 hektárt, benne 12 tóparti kempinget 5800 kempingplaccal, 550 bungalóval, 180 mobilházzal és 50 bérelhető lakókocsival. A Balatontourist árbevétele 2016-ban meghaladta az 1,7 milliárd forintot.

Várható volt, hogy Mészáros nem elégszik meg pusztán az üzemeltetéssel.

És tessék: a bérleményhegyből Mészáros köre nemrég végleg megszerzett egy balatonakali kempinget. Ráadásul igen kedvező áron:...

ORBÁNÉK 77 TITKA - GÁZÜZLET ÉS ATOMBIZNISZ - AMIT SENKI NEM LÁTHAT

VASÁRNAPI HÍREK ONLINE
Szerző: Lengyel Tibor
2017.07.15.


- Gyorsuló ütemben titkosítja döntéseit a harmadik Orbán-kormány 
- Csak a jelenlegi ciklus első három évében már 77 titkos kormányhatározatot hozott a kabinet
- Évtizedek múlva derülhet csak ki, mit rejtenek az akták

Harmadik ciklusának első három évében 77, semmilyen módon nem nyilvános határozatot hozott az Orbán-kormány – derült ki a Vasárnapi Hírek közérdekű adatigénylése nyomán. Vagyis az a kabinet, amelyik a Soros György bérenceinek bélyegzett civil szervezetek esetében nagy hanggal követeli – az amúgy meglévő nyilvánosságot és átláthatóságot –, a saját döntéseit és tevékenységét egyre inkább rejti az állampolgárok elől. Orbánék egyre több intézkedésüket zárják el a nyilvánosság elől: jóval többet, mint az előző ciklusban. Sőt, az Orbán-kabinet többet titkosít, mint az általa sokat szidott baloldali kormányok 2006 és 2010 között. Igaz, a rendszerváltást követő 15 év kormányaihoz képest tevékenysége még mindig szinte nyitott könyv.

Titokban szabályozzák az életet


Ha nem hallott még a mindig hármassal kezdődő sorszámozásuk miatt egyszerűen csak háromezreseknek nevezett kormányhatározatokról, az nem véletlen. Pedig több ezer ilyen titkos rendelet szabályozza mindennapi életünket a nemzetbiztonságtól a gazdaságon át a legkülönfélébb területeken.

Ráadásul anélkül, hogy tudnánk róla, hiszen éppen ez a cél. Az ilyen, szigorúan titkos határozatoknak nemhogy a részletei, de még a témája sem tudható, egyedül a darabszámuk ismerhető meg – adatigénylésünkre mi is csak egy kétjegyű számot kaptunk a Miniszterelnökségtől. Az ilyen minősített kormányhatározatok jellemzője, hogy semmilyen módon nem nyilvánosak, és amíg a titkosításuk le nem jár – ez akár több évtized is lehet –, tartalmukat az állampolgárok egyáltalán nem ismerhetik meg. Sőt, hiába tartalmaznak fontos, a kormány tevékenységével kapcsolatos információkat, egy nagyon szűk körön – néhány tucat emberen – kívül még a kormányzat és az államigazgatás tagjai előtt sem ismert, miről szólnak.

Ezek a dokumentumok általában azért titkosak, mert a határozatokban hadititkok, nemzetbiztonsági jellegű információk vagy olyan döntések vannak, amelyeknek nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné Magyarország érdekeit – legalábbis a döntéseket meghozó mindenkori kormányok megítélése szerint. A hármassal kezdődő négyjegyű azonosítót viselő rendelkezések titkosságuk miatt az ezres sorszámmal kezdődő, nyilvános kormányhatározatokat közlő Magyar Közlönyben nem jelennek meg. (Korábban, 2008-as megszűnéséig a Határozatok Tárában megjelentek kétezres sorszámú – jellemzően a kormány tagjai számára feladatokat kijelölő – kormányhatározatok, de háromezresek ott sem, a Határozatok Tára pedig azóta eltűnt, így már a kétezresek sem tűnnek fel sehol.)...

AZ ELLOPOTT ORSZÁG

ELLOPOTT ORSZÁG BLOG
Szerző: EGYÜTT
2017.07.17.

Orbán Viktor és társai összesen 12 ezer milliárd forintot loptak el Magyarországtól. 

Tőled 1,2 milliót.

MÁSODSZOR MONDOM: KEVESET LOPTÁL ORBÁN!


KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Szentgyörgyi Dávid
2017.07.16.


Már felemelem a hangom, az indulat tüze éget. Nem látom a határt, de nem is érzem.

Sokat loptál bizony, de nem eleget, ha a vallásos szeretet, áhitatos szerelem még mindig képes elvakítani híveidet, ha a közönyből még nem robbantak ki zombitekintetű honpolgáraink.

Mennyit kell még lopjál, hogy a narancsos ködből tisztatekintetűek dühödve ébredjenek a valóságra? A fásult elbirkultak törve-zúzva törjenek ki langy posványukból?
Látod te is, még keveset loptál!

Hajrá! Lopjál többet! Azt mondják, ne legyél puhapöcs! Tedd oda magad, vállald a rizikót!

Ha a magyarok akár a szürkemarhák vakon hajthatók akár rabláncon igátvonni, akár a vágóhdra, akkor feszíts a láncunkon, hasítson mélyebbre az ostorod, serkenjen a vére mindannyiunknak, amíg ha más nyomorát elfordulva nem akarjuk észrevenni, saját kiserkenő véráldozatunk vésse elménkbe, hogy a tegnapelőtti, majd tegnapi áldozatokat majd mi követjük ma, de legkésőbb holnap.

Igen holnap, talán holnapután, de valamikor el kell jöjjön a felismerés, hogy a szamárorrunk elött fityegtetett sárgarépa a demokratikus változtatás hiú reményéről csak szemfényvesztés, ahogy az ellopott milliárdok megtérülése is.

Ahogy Orbán mondta, „Ne annak higgyenek, amit mondok, hanem annak, amit csinálok!” Ez Orbán Öszödi-beszéde! Ez volt egyetlen igaz mondata! Hogy megtérülnének az elsíbolt tíz és százmilliárdok? Országimázs? Legfeljebb adóforintokból finanszírozott privatizált bizniszükben, a letelepedési kötvény-bizniszben, ahol a veszélyeztetésünket vásároltatja ki maffiája és strómanjai hizlalásával újabb zsíros tíz és százmilliárdokért kitudja milyen és hány ukrán és kínai maffiózó, orosz leánykereskedő, arab terrorista és fegyvernepper, fekete-afrikai mészáros, nyugat-afrikai és al-kaidás véresarany zugkereskedők apanázsából!

Igen! Hányan vannak és hol? Milyen sötét ármányokat szőnek a kárunkra?
...

ORBÁN KILÉP AZ EU-BÓL. LEZÁRJA A HATÁROKAT


AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.07.16.


Aki dolgozott már egy team-ben, pontosan tudja, hogy a csoportdinamika szabályai szerint kialakulnak a csoportban a különböző szerepek. Vannak, akik véleményét meg is hallgatja a vezető, vannak, akik véleményére soha nem kíváncsi. Vannak a bólogatók, akikre számítani lehet, hogy minden helyzetben igazat adnak, s vannak az idült hülyék, akik mindent azonnal kipofáznak. Mégpedig úgy, ahogyan és amilyen stílusban hallották.

Ezek egyike Németh Szilárd, aki oly mértékben azonosul a legaljasabb elképzelésekkel is, hogy nem tudja kivárni, amíg a kommunikációs csapat elkészíti a silabuszokat, kidolgozza az üzenetet, és felépíti a stratégiát, hanem elébe megy mindennek, mert nem képes magában tartani, amit megtudott, és amivel mélységesen egyetért. Előfordul, hogy előbb elmondja a nyilvánosság előtt Orbán szövegét, mint maga Orbán.

Így volt ez a CEU és a civilszervezetek esetében is, és ha valaki arra kíváncsi, hogyan gondol Orbán bármire, Németh Szilárd első megszólalásait kell figyelni, mert utána seggbe rúgják, s megmondják neki, hogy ugyanazt hogyan kell elmondani, hogy ne legyen az nyílt zsidózás, és az ellenfelek ne kapják készen a szörnyűségeket a maguk valójában, ahogy ők gondolják.

A másik ilyen “lakmusz papír” Bayer Zsolt, aki a Fidesz őszinte megmondó embere, aki azt írja, amit ezek gondolnak. Bayer olvasása már évekkel korábban hozzájuttatta a közönséget ahhoz az információhoz, hogy Orbán és a pártja antiszemita és náci. Bayer ugyanis hasonló pontossággal tükrözi és fejezi ki Orbán és társai gondolatait, mint Németh Szilárd.

Bayer egy vidéki televízióban pedig megint kikotyogta, mit gondol Orbán, és mit gondolnak ők az Európai Unióról és az uniós tagságról. Bayer azt mondta: “”Ott kell hagyni az Uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ottan rohadjanak meg!” Ez szó szerint az, amit Orbán gondol az Unióról...

FEJEZZÉTEK BE, ELÉG VOLT!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.07.16.


...Elegem is van belőle, de leginkább az igazságérzetemet bántja, hogy sűrű sóhajtozások, rinyálások és öklendező, fanyalgó balliberálisozások közepette megint elvitatják tőlem, a másiktól, a harmadiktól, a nem hurrámédiától, a tetszőleges ellenzéki párt akármelyik képviselőjétől azt a jogot, hogy felháborodjon, amikor azt látja, hogy az ég alját is szétlopják.

Hogy szóvá tegyem, hogy minimum ötszörösére drágult az egész szájbakúrt nemzeti büszkeségünk. Hogy érdekes módon megint a legtöbb közbeszerzést Orbán és a Fidesz holdudvara kaparintotta meg. Hogy tök véletlenül a Matolcsy família árulhatja exkluzívban a sört, hogy a Vajna pereputty feltűnése nélkül ez sem lett volna elképzelhető. Hogy a beruházások egy része nem készült el időre. Hogy ami elkészült, annak egy részéről már a start előtt kiderült, hogy selejtes. Hogy nincs gazdasági koncepció, megtérülési remény, csak a bosszú. Hogy egy silányabb nyári olimpia árából rendeztek nagyszabású, soha nem látott f@szverést. Mert a nyers bosszú a legédesebb: ha nem sikerült olimpiát rendezniük, erről húzták le az összes bőrt és még eggyel többet is.

És akkor jön az önérzetes közpénzmédia és kikéri magának. És jön a vallásától és nemzetiségétől megrészegült szalagmunkás, vagy random öntudatára ébredt vadbarom, és kezdődik megint a magyar, nem magyar, ki a magyar, ki a nem magyar típusú árokásás. Megint egyetlen vezérmotívum hatja át az egész pártközpontból irányított agymosást: az ország egyenlő a Fidesz-kormánnyal. Az összes magyar ember egyenlő a Fidesz-kormánnyal. Aki meg nem egyenlő a Fidesz kormánnyal, az nem magyar, ellenben az a célja, hogy az összes többi magyar embert és az országot lejárassa.

Halász Gyávaszemélyeskedő János, valamilyen szócipelő vinnyogásának dallamára rezonálnak túlfizetették, aki szerint:

Nincs a világon még egy olyan ország, ahol az ellenzék a saját országa sikertelenségére játszana, és egy ilyen nemzetközi esemény ellen ágálna.

Fejezzétek be, elég volt! Elég volt a hazug, torz, hamis magas cén kesergő óbégatásotokból, amely szerint a veletek egyet nem értők magyarságának megkérdőjelezése mindenre válasz. Aki szerint nem normális, hogy egy ugrótornyot 18-szorosan áraznak túl és a kivitelezésére kizárólag a miniszterelnök vejének üzleti partnerét találják alkalmasnak, az utálja a magyarokat. Aki szerint méltatlan, hogy korábbi világ- és olimpiai bajnokokainkat megalázzák, vagy aki megírja, hogy a győzelmi nyilatkozatokkal szemben a milliárdos beruházások egyike-másika mostanra sem készült el, az álhíreket gyárt és hergel. Aki nyilvánosságra hozza, hogy nem tudott kerekesszékeseknek szóló jegyet venni a vízilabda-döntőre, az direkt negatív fényben akarja feltüntetni az országot, az alávaló és azt szeretné, ha Magyarországon röhögne a világ.

Azt hiszitek, hogy a végtelenségig lehet ezt csinálni. Hogy ilyen sérelmi kommunikációs húzásokkal el lehet terelni a figyelmet arról, hogy hányszor loptátok el ennek a vébének az árát. Pedig az van, hogy mindennek semmi köze a magyarsághoz, a nemzeti büszkeséghez, ahhoz, hogy szerintetek ki a magyar és ki nem. Ennek ahhoz a moralitáshoz van/lenne köze, amit ti hírből sem ismertek. A kutya nem drukkol a vébé ellen, a magyarok ellen, az ország ellen, a sportolóink sikerei ellen. A mocskos, aljadék maffiakormányzásotok ellen viszont akkor is kötelessége minden jóérzésű embernek tiltakozni, ha kilencvenhatodszorra is kitagadjátok őket a nemzetből.

ORBÁN NEM SZERETI AZ EURÓPAI UNIÓT - KÜLFÖLDI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / Csernyánszky Judit
2017.07.17.


Két eljárás három hónapon belül – címmel a hazánk ellen indított bizottsági eljárás hátterét részletezi az osztrák Kurier. Orbán Viktor művelt, képzett ember, aki ezt Sorosnak is köszönheti, hisz az ő jóvoltából tanulhatott az Oxfordon – kezdi az írás. Ellenben most Soros lett az ország első számú ellensége. Orbán évek óta azon dolgozik, hogy a filantróp alapítványát tönkretegye.

S most, hogy a civil szervezetekről is törvényt hozott, az megbélyegzi az osztrákok által is szponzorált Gyerekfalu sorsát. Orbán nem szereti az Európai Uniót, s ez például Oroszországban nem keltene meglepetést. Mivelhogy Orbán és Putyin jó barátok. S az oroszok mintájára született Fidesz-féle civil törvény a cikk szerint még az oroszon is túlmegy, s ennek egyik következménye az lesz, hogy megfélemlítik a civileknek dolgozó aktivistákat, akik emiatt elpártolhatnak az NGO szervezetektől. Épp úgy, mint Oroszországban.

Kancellárjelölti programjának ismertetésekor Martin Schulz, az SPD elnöke Merkel menekültpolitikáját bírálta – számol be többek között erről a Der Spiegel. Szerinte az uniós kasszába Merkelnek és pénzügyminiszterének többet kellett volna befizetni, s ezzel érvényt szerezni a szolidaritás alapú menekült-politikának. Merkel ezzel gyengítette az Uniót a pénzügyi válság kezdetén épp úgy, mint a menekültválság kialakulásakor. Schulz kijelentette, aki nem vállalja az uniós szolidaritás elvét, mint például Lengyelország és Magyarország – az ne számítson a mi szolidaritásunkra sem. Kancellárként ez esetben nem fogja megszavazni azt az uniós büdzsét, amelyik a szolidaritás alapelvét nem veszi tekintetbe.

A kormány feltétel nélküli védelmét élvezik a zsidó szervezetek Magyarországon – idézi Orbán Viktort a Times of Israel, amit a rabbik koszorújában mosolygó magyar kormányfő fotójával illusztrál az izraeli lap. S persze arra az ellentmondásra hívja fel a figyelmet, hogy a találkozóra épp akkor került sor, amikor a Mazsihisz elnöke is bírálta Orbán Viktort az antiszemita érzelmeket gerjesztő Soros-ellenes plakátháborúja miatt. Az esemény apropóját egyébként a napi 2400 libát feldolgozó kóser mészárszék felavatása adta, amely nagymértékben magyar állam támogatásával jött létre, és lett Európa egyik legnagyobb kóser víziszárnyas vágóhídja, amelyet a Köves Slomó vezette EMIH is felügyel...

A KÖNYV, AMELYNEK FEL KELLENE ROBBANTANIA A HAZAI IRODALMI KÖZÉLETET

HVG ONLINE - KULT
Szerző: Ligeti Nagy Tamás
2016.07.31.


A budapesti XII. kerületben parkoló van a főváros ostroma alatti véres megtorlások helyszíne, az egykori nyilasház helyén. Egy új regény, az Orgia megkísérli rekonstruálni az ott történteket. Interjú a szerzővel, Zoltán Gáborral.

A regény munkacíme Véresmajor volt. Mi inspirálta a megírásra?

A Városmajorban nőttem fel, és azokról a meghatározó élményekről akartam írni, amelyek itt rám ragadtak. Rátaláltam egy keresztény gyáros történetére, akit a nyilasok zsidóbújtatás miatt elfogtak, a városmajori nyilasházban megkínoztak, majd rákényszerítették, hogy tartson velük véres útjaikon. Története foglyul ejtett, és egy idő után beláttam, hogy meg kell írnom. Ebből lett az Orgia.

Mit csináltak 1944 októbere és 1945 februárja között a városmajori nyilasok?

Miután sokáig ugrásra készen várták a hatalomátvételt, közreműködtek a kivitelezésében. A soraikból került ki az új főpolgármester és a nemzeti bank elnöke is. Aztán hozzáláttak az ellenállók, a bujkáló katonaszökevények, a csillagos házakba be nem vonult zsidók begyűjtéséhez. Razziáztak utcán, lakóházakban és kórházakban, az elfogott embereket kirabolták és kínozták, sokakat megöltek. Keresztény férfiak ezreit kényszerítették arra, hogy harcoljanak a szovjetek ellen.

A tényekhez vagy a legendához áll közelebb, hogy a nemzetiszocialista mozgalom jelszórendszerében akkor történt változás, amikor Szálasi Ferenc a Városmajor utcai otthonában felkereste Szabó Dezső írót?

1936. május 19-én este történt. Erről Sombor-Schweinitzer József, a budapesti rendőrfőkapitány-helyettes jelentése tudósít. Korábban, német és olasz mintára, többen is alakítottak Magyarországon nemzetiszocialista mozgalmakat, de nem értek el tömegbefolyást. Az egymással rivalizáló nemzetiszocialista pártvezérek, gróf Pálffy és gróf Festetics, a Horthy-korszak maintstream politikájának frázisait használva, öregurasan szólaltak meg. A hadsereget elhagyó, politikai pályára lépő Szálasi, sok más korabeli szélsőségeshez hasonlóan, felfigyelt Szabó Dezső írásaira, akinek írói nyelve ősi ízeket idézett meg, ugyanakkor expresszíven modern volt. Szálasira hatott ez a beszédmód, ő másképpen szólt a tömegekhez, mint elődei. A polgárok kinevették, de célcsoportjára, az elégedetlen kispolgárokra, munkásokra és parasztokra nagy hatást gyakorolt. Más kérdés, hogy Szabó utóbb elhatárolódott tanítványától.

Kikből kerültek ki, ahogy a regényében írja, a „Tizenkétker” nyilasai a Városmajor utca 37.-ben? Mégiscsak egy olyan városrészről van szó, amelyet megállapodott, jólétben élő polgárok laktak.

Rengeteg kis keresetű vagy munkanélküli, napszámos, hivatalnok is tengődött a kerületben. Sokan vidékről jöttek fel, és kitaszítottnak érezték magukat Budapesten. Amikor színre lépett a tehetséges szervező, Gál Csaba, vezetése alatt felduzzadt a nyilaskeresztesek tábora, és a Tizenkétker lett az egyik leginkább szervezett, legfélelmetesebb csoport, a Városmajor pedig a budai nyilasok szívcsakrája. Bővelkedtek rátermett hangadókban és lelkes pártszolgálatosokban. Színre lépésüket kevés ellenszenv, több helyeslés fogadta. A bosszú a zsidókkal szemben, akikről úgy vélték, hogy elvették tőlük az érvényesülés lehetőségeit, nem egy szűk csoport magánügye volt. A város szovjet körülzárása előtt sok nyilas lelépett, de a XII. kerületiek tovább harcoltak. Átmenetileg Pestre költöztek, ők kapták meg a Hűség Házát, az Andrássy út 60.-at. Budapest ostroma alatt tovább nőtt a számuk, mert az utolsó hetekben csepeli és kőbányai munkások csapódtak a XII. kerületiekhez.

A városmajori nyilasok lelki vezetője páter Kun volt, a Tizenkétker sámánja. Hogy került a kerülethez?

ORBÁN KUTYÁI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.07.17.


Kellő kondicionálás után Pavlov bácsi kutyája minden fényjelzésre elkezdett nyáladzani, ha kapott kaját, ha nem. A II. Világháborúban az oroszok, ha csak nem csináltak csizmát a blöki bürkéjéből, akkor gyilkolni használták őket. A nyáladzás mintájára úgy képezték ki szerencsétleneket, ha megláttak egy német tankot, akkor a hátukra szerelt bombával alája futottak, és a Kolják távirányítóval bumm, fölrobbantották a lánctalpast, és értelemszerűen a dzsihádista kutyát is.

Továbbá, amikor a szövetségesek a nyugati fronton rugdosták Hitler bácsi valagát, és sorra ejtették a hadifoglyokat, meglepve tapasztalták, hogy kamaszok ellen harcoltak a Hitlerjugend jóvoltából, de azt is, hogy soha olyan gyűlöletet ember szemében még nem láttak, mint ezeknek a kölköknek a tekintetében. A bajuszos ’33-ban hajtott végre fülkeforradalmat, tizenkét év alatt tehát kitenyésztette a neki tetsző új fajt. Mi a nyolcadik esztendőben járunk a forradalmunk után, és az irány megfelel a nürnbergi útmutatásoknak.

A szövetségesek, ha föltámadnának, meglepve tapasztalnák a békemenetek népének utálkozó, s egyszersmind imbecillis pillantásait. Legyintenének, és behajóznának hazafelé, mert látnák, hogy itt már nincs mit tenni. Így vagyok én is. A szomszéd Józsi, igaz, már nem kamasz, de legalább annyira fanatikus és egyszerű, mint a jugendisták hajdan. Amikor bemáttózik, malacszemeivel és a protkójával élteti az urat, aki nála nem valamely Jézus, hanem a Viktor. Próbáltam vele értelmesen elbeszélgetni a világ folyásáról, de nem ment. Legyurcsányistázott, és böfögött...

TRUMP TÜZELI EURÓPÁBAN A POPULISTA, NACIONALISTA, ILLIBERÁLIS ERŐKET - SZELESTEY LAJOS ÖSSZEÁLLÍTÁSA

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.07.17.



- A nyugati demokrácia belülről van kitéve a legnagyobb veszélyeknek

- Schulz minden eddiginél keményebben üzent a magyar és a lengyel kormánynak

- A magas hozamok visszacsábítják Közép-Európába a befektetőket




Washington Post

Most már látnivaló, hogy a legnagyobb veszélyek nem kívülről fenyegetik a nyugatot. Erre figyelmeztet a lap neves szemleírója, Ann Applebaum. A történésznő abból gondolja ezt, hogy Lengyelországban a demokratikusan megválasztott, ám illiberális kormány fokozta a támadásokat az alkotmány ellen, megpróbálja politikai ellenőrzés alá vonni az igazságszolgáltatást. És ehhez felbátorítva érzi magát az amerikai elnök jó egy héttel ezelőtti látogatása alapján. Az EU ezúttal is tiltakozni fog, még az is elképzelhető, hogy az európai intézmények szankciókat szabnak ki. Varsó igazi zavart és dühöt vált ki a földrészen, ám Trump útja éppen az ellenkező üzenetet küldte a lengyel vezetésnek. Arra ösztökélte, hogy nyugodtan szigetelődjön el, mert Amerika fedezi. El lehet képzelni, mivel járna a részrehajló bíráskodás. A kormány még a választásokat is meg tudná hamisítani, elkerülhetné a vizsgálatokat a korrupciós ügyekben, üldözhetné az ellenfeleket. Ám ha a lengyelek eltávolodnak a demokráciától, az nem csupán a nyugaton ássa alá az egységet, hanem kihat a nyugat egész vonzerejére. Trump megválasztása után a szerző sokakkal együtt aggódott, hogy a politikus feltüzelheti a populista, nacionalista, illetve illiberális pártokat Európában. Pontosan ez történt.

FAZ

A német szociáldemokraták kancellárjelöltje az eddiginél sokkal élesebb hangon támadta Magyarországot és Lengyelországot menekültügyben. A beszédben, amelyet a lap Schulz egyik legfontosabb kiállásának nevez, a politikus rámutatott arra, hogy Németország 15 milliárd euróval többet fizet be az uniós költségvetésbe, mint amennyit onnan visszakap. Ezzel szemben a magyarok és a lengyelek a legnagyobb kedvezményezettek közé tartoznak, mégis megtagadják a szolidaritást az EU-tól, illetve a menedékkérőktől. Ám sem a németek, sem az olaszok nem tudják egymaguk befogadni az összes migránst, ezért Schulz szerint a következő pénzügyi időszakra szóló támogatásokat aszerint kell szabályozni, hogy az érintett államok hajlandóak-e menekülteket átvenni, illetve lemondanak-e a veszedelmes adóversenyről. Ha elutasítják, akkor hiába számítanak Brüsszel segítségére. A SPD képviselője hozzátette, hogy ha a jövőben nem a szolidaritás elve alapján határozzák meg a közös költségvetést, akkor mégvétózza a döntést, ha megválasztják kormányfőnek...

FELFÜGGESZTETTÉK EGY CT MŰKÖDÉSÉT

RÖNTGEN REBLOG
Szerző: Kunetz Zsombor
2017.07.15.


Felfüggesztette az Emberi Erőforrások Minisztériumába olvadt ÁNTSZ az ajkai Magyar Imre Kórház CT diagnosztikai működését. A felfüggesztést információim szerint egy betegpanasz indította el, amelynek kivizsgálása során kiderült, hogy a kórházban működő CT berendezés olyan régi, hogy nem felel meg a működéshez szükséges minimum követelménynek. A felfüggesztés kiterjed a sürgős és nem sürgős esetekre is.

A felfüggesztéssel egy időben kijelölték a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházat, az így ellátás nélkül maradó térségből érkező betegek fogadására.

Az ügy pikantériája, hogy a Veszprémi Kórház betegforgalma ebben az időben jelentősen megnő a balatoni szezon miatt, amit még fokozni fog a Balatonfüredi FINA rendezvényekkel járó plusz terhelés is. Így szinte borítékolható a jelentős torlódás a CT diagnosztikára várók számára.

Az ajkai CT felfüggesztése miatt kialakuló torlódás minden valószínűség szerint érinteni fogja a tumorgyanús betegek kivizsgálását is, ugyanis ilyen gyanúval 2 héten belül meg kell történnie a CT vizsgálatnak. Azonban ezen betegek számára a CT vizsgálat gyakran nem ad végleges diagnózist, hiszen tumor esetében tisztázni kell a kezelés megkezdéséhez a daganat típusát is, amit többnyire mintavétellel lehet megtenni. Tehát amennyiben a CT vizsgálat csúszik, úgy értelemszerűen csúszik a daganatos betegek kezelésének megkezdése, ami Magyarországon amúgy is hosszabb folyamat, mint ideális volna, ezzel is jelentősen csökkentve a túlélés esélyét.

Jellemző a magyarországi és főképpen a budapesti CT ellátottság helyzetére, hogy azon kórházak, amelyek nem rendelkeznek CT berendezéssel, egy másik kórházba, vagy diagnosztikai egységbe küldik a fekvőbetegeiket. Ez azonban a Mentőszolgálatnak jelentős többletterhelést okoz, hiszen el kell szállítani ezen betegeket valahogy és vizsgálat alatt felügyelni is kell rájuk, erre ugyanis a CT személyzete általában nem alkalmas. Így lesz ez most is, Ajkáról mind a sürgős, mind a nem sürgős, de fekvőbeteg CT vizsgálatra váró pácienseket a Mentőszolgálat fogja oda-vissza szállítani. Ami jelen esetben azt jelentheti, hogy a napi 4-5 beteg szállítására egy plusz mentőautót és annak személyzetét kell majd rendszerbe állítani naponta. Mindezt akkor, amikor az amúgy is meglehetősen gyenge lábakon álló Mentőszolgálatnak még a FINA vizes VB kihívásaival is meg kell küzdenie.

Teljességgel érthetetlen számomra az, hogy ezen szállításokat, valamint a kórházak közötti egyéb szállításokat miért nem fizettetik ki a küldő kórházzal. Hiszen akkor maguk a kórházak is érdekeltek lennének, hogy saját CT-t vásároltassanak a fenntartóval, és nem fogadnák el azt az évtizedes tényt, hogy például két magyarországi vezető intézményből is másik kórházba/CT diagnosztikai központba kell küldeni a beteget, mint Kardiológiai Intézet és a Városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinika esetén...