2016. március 17., csütörtök

VAJON HÁNY MÁRCIUS 15. KELL MÉG HOZZÁ, HOGY FELÉBREDJEN AZ EGÉSZ ORSZÁG?

KANADAI MAGYAR HIRLAP
Szerző: Hollósi Gerti
2016.03.16.

Sajnos óhatatlan gondolatok betolakszanak az elmébe, mert 1848. március 15. végérvényesen a szabadság jelképévé vált. Ezektől a gondolatoktól függetlenül inkább annak örülök, ha március 15.-ét pusztán a márciusi ifjakra emlékezve ünnepeljük, ha ez az ünnep tiszta marad, ha abba a néhány emlékező percbe, ami Róluk szól, nem keveredik bele semmilyen aktuálpolitika. Ez az ünnep a közös ünnepünk, a történelmünk, a múltunk egy pillanata, egy dicsőséges pillanata.
Aztán persze más kérdés, hogy az ünnep után, az akkori dicső történések kapcsán kiben milyen gondolatok ébrednek és hogyan hasonlítják az akkori bátor és lelkes forradalmárlelkű ifjak tetteit a mai lehetőségekhez. 1848. március 15. ünnepét, a márciusi ifjak ünnepét, a vértelen pesti forradalom ünnepét az azóta elmúlt 168 év alatt számtalanszor méltattuk, ünnepeltük, többféle módon, más más intenzítással állítva példaképül egy – egy éppen valamilyen sürgető aktuális esemény elé. Számtalanszor hallottam már életem folyamán márcusban suttogni, “majd március 15-én lesz valami”. Hányszor előzte meg várakozás március 15.-ét. Az biztos, hogy néhányszor előfordult már a történelem során, hogy egy később beérő gondolat valamelyik március 15-én kezdett el befészkelődni a fejekbe. Kétségtelen tény, hogy márcus 15. máig ösztönző, ennek az ünnepnek varázsa van, megmozdít valamit a szívekben, az elmékben, elülteti a szabadság vágyának csíráit. Ez a nap a szabadság jelképévé vált.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.