2016. március 17., csütörtök

ÖSSZEGZÉS -- VIDEÓK ELŐTT

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
Az elmúlt nagyon sok poszt összegzése gyanánt, videók előtt, helyzetjelentésként.
Baloldali liberális barátaim -- tisztelet a kivételnek -- nem vetnek számot azzal, hogy Magyarország népének egyetlen legfontosabb összetartó ereje a nacionalizmus (az államelvűséget megelőzve). Azért nem tudna ez a nép menekülteket, sőt cigányokat sem integrálni, mert nem ismeri pl. az alkotmányos patriotizmus, az emberi jogok, a humanizmus, a piacgazdaság integráló erejét -- és abban, hogy a nacionalizmus maradt a legfontosabb integráló erő, a baloldali kormányoknak is felelősségük van, mert a másik erőt, az államelvűséget, nem az autonómiák fejlesztésére és a szabadság szemléleti keretének hathatós kialakítására használták fel. Most itt állunk az etnicista, prekapitalista, félig sült nacionalizmussal mint az identitásunk főerejével, és ilyen körülmények között a migránsok befogadása szükségképpen az abszolút nemzethalál érzetét kelti túl sok emberben -- az említett okoknál fogva. Legalább idáig kéne elhatolni a gondolkodásban, nem egyszerűen mantrázni az itthon jórészt gyökértelen normákat, hanem jobban megalapozni a képviseletüket. Ugyanezen ok miatt kellene megbarátkozni azzal, hogy a Fidesz után (vagy mellett) itt a Jobbik és a polgári konzervativizmus között kell majd választani -- illetve aki az utóbbira szavazna inkább, az tegyen is valamit érte. Pl. jöjjön a PKP-ba.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.