2016. május 24., kedd

AZ MSZP ÉS A DK MÁR MOST ELJÁTSZA A GYŐZELEM ESÉLYÉT

ÖREG HARCOS BLOG
Szerző: Öreg Harcos
2016.05.23.


Miközben a Fidesz teljesen lerabolja az országot, és Orbán immár a leggazdagabb magyarrá lopta össze magát, Putyin jól megfizetett üzletembereiként pedig épp ki akarják vezetni Magyarországot az Európai Unióból, aközben az MSZP és a DK azon verseng egymással, hogy ki a baloldalibb a másiknál. Számukra ellenzékinek lenni annyit jelent, hogy a választók előtt azon izmoznak bőszen, hogy vajon Baja Ferenc, Molnár Gyula, Tóbiás József, Szanyi Tibor és Mesterházy Attila régi MSZP-je, vagy Gyurcsány '80-as évekbeli komcsi tempóját diktáló, Gréczy Zsolt és Vadai Ágnes merevarcú vallásos áhítatát zászlajára aggató, Eörsi Mátyásokkal felhígult DK-ja (új MSZP-je) e a menőbb. Össze kellene fogniuk, de már most eljátsszák a 2018-as győzelem esélyét. Ezek még a hímzett pártlogót is lelopják majd egymás dzsekijéről a kampányban.
 
Miközben mind az MSZP, mind pedig a DK politikusai nagy áhítattal, felelősségteljes, komoly arccal ágállnak az összefogás mellett Orbán 2018-as megbuktatása érdekében, már most eljátsszák az összefogás és a győzelem esélyét. Most éppen egy nyamvadt dunaújvárosi önkormányzati körzeten sikerült összeveszniük, és emiatt olybá tűnik, hogy színjáték a választók előtt ez az egész összefogósdi, valójában senki nem akarja. Ők biztosan nem...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.