2016. november 2., szerda

NULLADIK TÍPUSÚ FORDULÓ

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.11.02.


Már csupán másfél év áll rendelkezésre a politikai pártoknak ahhoz, hogy kellően pozicionálják magukat a 2018-ban esedékes parlamenti választásokra. Talán ennek jegyében kezdték meg a kis baloldali és liberális pártok azt az egyeztetést, aminek végeredményeként a Fidesszel szemben egyetlen listán egyetlen jelölt állna. Lényegét tekintve ez megismételné a 2014-ben alkalmazott módszert, aminek az volt a végeredménye, hogy a Fidesz 2010-hez hasonlóan ismét kétharmados győzelmet aratott. Annyi különbség lenne az előzőhöz képest, hogy itt már egy előválasztást végeznének, aminek során a választók által preferált jelölt képviselné a kis baloldali és liberális pártokat. Ennek ugyan a részleteit ma még nem ismerjük, de szinte minden ellenzéki baloldali párt hajlandó lenne ezt a módszert elfogadni.

Nem tudom, hogy mit várnak ezzel a fent megnevezett pártok, hiszen itt sem változik az az alapvető és kibékíthetetlen strukturális és személyi probléma, ami 2014-ben is megvolt és egy gyászos vereséghez vezetett ismét. Strukturálisan az az ellentmondás van, hogy sok kis párt küzd negyven-ötven képviselői helyért, amit meghagy számukra a többi versenyben induló párt, amelyek közül egyértelműen a Fidesz a legnagyobb. Személyi problémát pedig én abban látom, hogy szinte kivétel nélkül ugyanazok a politikusok indulnak a választáson, akik a korábbiak során kétszer is kétharmados parlamenti többséghez segítették a Fideszt. Mindezekhez társul az veszély, hogy ha valamelyik kis a baloldali pártból kellő számú képviselő nem jut be a parlamentbe, akkor olyan versenyhátrányt szenvedhet, hogy azt egy rá következő választás során már nem biztos, hogy korrigálni tud. Röviden: a sok bűbájos mosoly mögött, amit egy ilyen esetleges tárgyalások során egymás felé mutatnak, bizony ott lapul majd a kényszernek az a tudata, hogy a másik nyakára kell tenni a kést, hogy mi talpon maradjunk...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.