2016. december 31., szombat

MAGYARORSZÁG 2016: BELETÖRŐDÉS, LAPÍTÁS ÉS SEGGNYALÁS

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Szárnyathy Géza
2016.12.30.



Kitaláltuk Mikivel, hogy írunk az idén is mindenfajta összegző listát az évről, de viszonylag gyorsan szembesültünk azzal: képtelenek vagyunk faszalistát írni. Mert Dárdai meg a Gyárfást kinyíró lyány ott lett volna, de a többi nyolc helyet sehogy se tudtuk megtölteni. Marha jó volt plö a tanártünti, de az egész végül érdektelenségbe fulladt, érdemi változtatás helyett az év végén szembesülhettünk a PISA-teszt eredményével, szóval erre kár lenne büszkének lenni. Lehet még találni hasonló kaliberű ügyeket, olvastuk is Mérce kolléga gyűjtését, de hát tényleg.
Lehet őszintén örülni a vasárnapi boltzár végének, amikor azt egy nyomorult népszavazási cetli leadása előzte meg kopaszokkal és nevetséges csikicsukizással? Vagy tekintsük a demokrácia vívmányának, hogy egy értelmetlen népszavazás végeredményét semmibe véve nem sikerült alkotmányt módosítani? Ez nekünk nem ment, ezt mi egyszerűen nem tudtuk sikerként elkönyvelni. De persze lehet ennek az oka az is, hogy túl sok tigrisszart reggeliztünk, és ezek iszonyat nagy sikerek.
Az idén minden úgy ment tovább, mint tavaly, csak éppen még egy kicsit undorítóbban, még egy kicsit gátlástalanabbul, s még kisebb visszhang mellett. Igazi házmesterország vagyunk, és az a legszomorúbb, hogy ez a többségnek egyszerűen megfelel. Csak a mi kis szarkupacunk meglegyen, a többi nem számít, lehet lapítani, végül is ez már nagyon jól megy. Negyven évig gyakoroltuk a lapítást, két kibaszott évtizedre szüneteltettük, de most hála istennek ismét fel lehet venni a jól megszokott szokásokat. Nyalunk egy kis segget és lesz állás meg előléptetés, na persze csak egy szintig, mert a fölött már komolyabb összeköttetés kell, szorosan befogjuk a pofánkat és soha, még véletlenül sem állunk ki senki és semmi mellett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.