2016. február 28., vasárnap

A BUDAPESTI TIZENKETTŐ: HÁZ A SZIKLÁK ALATT (1858)

SMOKING BARRELS BLOG
Szerző: FilmBaráth
2016.02.28.


Egy újabb legendával lettünk szegényebbek, Psota Irén is itt hagyott bennünket. Iszonyatos energiákat mozgatott meg szerepeiben a kiváló színésznő, akinek nagy tisztelője voltam, annak ellenére, hogy sajnos nem nagyon láttam színpadon, a filmjei közül pedig csak néhányhoz volt szerencsém. Operettrajongó lévén természetesen a Csárdáskirálynőben láttam először, amelyben ő játszotta Cecíliát, ami Honthy Hanna legendás szerepe volt az Operettszínház színpadán, ő viszont a saját karakterére formálta. Őszintén bevallom, a könnyedebb műfajból ismertem eddig a filmes munkáig,  A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig és a Napfény a jégen, Az oroszlán ugrani készül nem a filmművészet csúcsa, viszont nagyon szórakoztató darabok. Persze tudtam, hogy ő első osztályú drámai színésznő (örök fájdalmam, hogy korom okán nem láthattam színpadon a legnagyobb szerepeiben), és régen igen míves mozis alkotásokban szerepelt, de eddig mindig halogattam a megtekintéseket, vagy olyan fiatalon láttam őket, hogy semmi emlékem nem maradt róluk. Az ő emlékére néztem meg Makk Károly (aki egyébként a férje volt) filmjét, amely nagyon nem könnyű darab, a görög sorstragédiákat idézi az emberi lélek legmélyebb bugyraiba elvezető történet.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.