2016. február 28., vasárnap

HATVAN ÓRA NEMALVÁS UTÁN SZÜLTEM

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: Tünde
2016.02.28.


Nagyon sok szüléstörténetet olvastam, és még szülés előtt eldöntöttem, hogy majd én is megírom az enyémet. Egészségügyi dolgozóként sok szülést láttam, szóval tisztában voltam a folyamattal, meg azzal is, hogy túl lehet élni. Mondjuk komplikációt is láttam, szóval azért volt bennem félelem.

Négy évvel a megismerkedésünk után a párommal úgy döntöttünk, itt az idő. A fogamzásgátló abbahagyása után elkezdtem hőmérőzni. Hát, elég összevissza görbék lettek. Néhány hónap után megmutattam egy szülésznek, aki azt mondta, hagyjam a fenébe és csináljunk egy folliculometriát. A tizedik naptól kétnaponta jártam ultrahangra. Szépen növögetett egy tüsző, és a 18.(!) napon ovuláltam. Közben csináltam az ovulációs tesztet, ami erős pozitív lett, ahogy kell. Ebben a hónapban azonban nem sikerült. Következő hónapban nem jött meg. Halvány pozitív teszt, de még nem szóltam Apának, majd következő nap, ha már erősebb a két csík. Viszont másnapra halványabb lett, mint volt. Tudtam, hogy vége. Még két nap és megjött. Szomorú voltam, de legalább már tudtam, nem reménytelen a dolog. Jött az új hónap, de nem akart pozitív lenni az ovulációs teszt. Teszteltem, teszteltem és a 20.(!) napra ovulációt jelzett. Ez volt a 7. hónap és sikerült!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.