2016. május 19., csütörtök

KÖZLEMÉNY

MAGYAR NARANCS - ELSŐ VÁLTOZAT BLOG
Szerző: Kálmán C. György
2016.05.19.


Ha gumiégetőt terveznének a Margit-szigetre, annak is megvolna a megfelelő kommunikációja. Például ez.
 
A Margit-sziget Projekt Intéző Bizottságának közleménye
(Utalások erre meg erre.)
 
Végre megszületett a várva várt döntés, egész Budapest, sőt az ország is fellélegezhet.
Nyílt, nemzetközi tervpályázaton, a szakma legszélesebb köreinek bevonásával (Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Hortobágyi Hagyományőrző Egylet, Erdélyi Lovas Szövetség) a Bizottság meghozta azt a döntést, hogy a Margit-sziget egy részét gumiabroncs-égetővel gazdagítja. A beruházás jóval kevesebbe kerül majd, mint hogyha az égetőmű az egész szigetet elfoglalná (voltak ilyen tervek is, de a Főpolgármester közbelépett, és kiharcolta, hogy a jelenlegi beépítetlen területnek csak kisebb részén létesüljön az új mű).
 
A gumiégető nemcsak a legszebb magyar hagyományok folytatója, de ma már elképzelhetetlen olyan modern európai főváros, amely ne büszkélkedhetne hasonlóval. Egy gumiégetőmű a legalkalmasabb egy új társadalmi szerződés megkötésére és gyakorlatának kialakítására, amelyben a pirotechnikai szaktudás absztrakt eszméje melletti retorikai elkötelezettség és a kulturális piacokon való jelenlét napi problémája többé nem játszható ki egymás ellenében. Megépítése olyan esemény, amely lehetőséget kínál az abban részt vevő intézmények közötti kooperációra, közös stratégiájuk kialakítására, mert a „szövetségi politikák” ebben az esetben nem az inkompetens, politikai-kulturális tőkéjét vesztett állam kontextusában, hanem az intézmények között lesznek kialakíthatók...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.