2016. május 19., csütörtök

PÉNZMOSÁS, JÁRULÉKCSALÁS, SZÁMLAGYÁRTÁS, SZOFTVERKALÓZKODÁS - NYOMTALANUL ELTŰNT STRÓMANOK, 2. RÉSZ

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikász Brigitta
2016.05.19.


Milliárdokat, százmilliókat keresnek nyomtalanul eltűnt embereken, akik nagy összegek tisztára mosásában működhettek közre. A milliárdos adócsalásba keveredett Eclipse strómanjának tartott Katzenbach Imre rettegésben élt, és végül mindent hátrahagyva tűnt el hat éve. Idén januárban egy önkormányzati szocialista politikusnak, Sápi Attilának veszett nyoma. Szerencsésnek mondhatja magát a stróman, ha börtönbüntetéssel megússza a kalandot lebukás után.
Évek óta semmilyen hír nincs az Eclipse Zrt. strómanjáról, akiről előző cikkünkben írtunk. Közzétettük a férfinak tulajdonított levelet is, amely szerint többször életveszélyesen megfenyegették. Soraiból az tűnik ki, hogy ezt szerinte azon céges körből kapta, amelynek éveken át segédkezett: a nevét adta különböző cégekhez és ügyletekhez, így százmilliós utalásokhoz is, és rendszeresen vett fel nekik hatalmas összegű készpénzt bankfiókokban.

Az Eclipse-ügyben, mint beszámoltunk róla, egyelőre nincs felelős. A büntetőeljárás 2010-ben indult, miután kipattant, hogy az eredetiségvizsgálatot támogató informatikai rendszereket szállító vállalkozásnál több milliárd forintos adócsalás történt. Idén márciusban ítéletet hirdetett volna a Fővárosi Törvényszék – immár megismételt eljárásban –, de az elmaradt, mert az ügyészség társasági adó tekintetében is csalást állapított meg és benyújtott még egy vádiratot. A 2013-as elsőfokú ítélet a vádlottakat bizonyítottság hiányában felmentette...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.