Szerző: TÖRÖK MONIKA
2018.02.09.
Hát, aha.
Gerincsérvvel...
Tekintetes bíróság, nekem mostanában felmentésem van logikus gondolkodásból.
Csak már egyszerűen nem bírtam a folyamatos nyüszítést, nyavalygást, zokogást, ordítást.
Gondoltam, csinálok valami értelmeset, ha már nem tudok elmenni a sarki kocsmába vagy egy meccsre.
Nagyon nem kellett volna.
Pedig emlékezhettem volna rá, hogy a palacsinta nagyságrendekkel később készül el, mint azt szeretnénk. És addig ott kell ácsorogni mellette.
A vasalást tán még lehetne ülve csinálni, de hát hogy a fenébe üldögéljen az ember, ha két megveszekedett ördögfióka ordít folyamatosan a szobájukban.
Valamilyen rejtélyes okból úgy érzem, hogy kissé fáradt vagyok és durcás.
Van egyébként előnye az életformámnak, például hiba nélkül fel tudom venni a kamaszkori cuccaimat. Mondjuk, ugyanez a hátránya is: most mit csináljak a felnőttkori ruháimmal?!
A cumik azok a dolgok, amelyek egészen elképesztő helyekre tudnak elvonulni, legutóbb például arra jöttem rá, két órás keresés után, hogy a zsebemben vannak.
Erről eszembe jutott, amikor először voltam szerkesztőségi értekezleten, váltig állítottam, hogy minden háttérinformációm megvan, itt a táskámban a dosszié - belenyúltam, és elővettem két lendkerekes autót, egy kirágott szemű nyuszit és két cumit...
Na jó, de akkor még ifjú voltam és bohó.
Így a nyugdíjas éveimhez közelítve most egyszerűen csak végtelenül fáradt vagyok.
A következőt, aki azt mondja (egyébként tök jóindulatúan), hogy feküdjek csak le nyugodtan, majd ő babázik, a kert végében ásom el. A többi mellé.
Miért gondolják azt az emberek, hogy nem HALLOM, amikor üvöltenek az ördögfiókák?! Mert úgy azért elég nehéz aludni...
Mindegy, mert azok a rohadt palacsinták még mindig nincsenek készen, és folyamatosan megeszi az elkészülteket valaki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.