2018. március 30., péntek

HIRTELEN ESZÉBE JUTOTT ORBÁN VIKTORNAK, HOGY NŐK, SZEGÉNYEK ÉS FIATALOK IS ÉLNEK AZ ORSZÁGBAN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.03.30.


A politikai kampányokban az a legnehezebben elviselhető momentum, hogy olyanoknak gazsulál a hatalom, akiket korábban semmibe vett. A magyar miniszterelnök érzi, hogy talán kicsit vékony lesz az az üzenet a társadalom számára, amit Habony Árpáddal közösen kifundáltak, így a migránsozás mellé még desszertként egy kis szociális demagógiával is szolgált a napokban. Ahogy azonban a bűnbánó maffiózónak, úgy a lenézett nép közé leereszkedő politikusnak is nehezen hiszünk el bármit is.

Néhány kormánypárti politikus mostanában óvodákban vagy iskolákban indítja a napját, aztán krumplit, tejet, virágot oszt, este meg elmegy egy lakossági fórumra, ahol kedvére kimigránsozhatja magát. Ez a mostani kampány forgatókönyve az átlag fideszes számára, ám a miniszterelnöknek ennél többet kell nyújtania. Vagy fogalmazhatnánk úgy is, Orbán Viktornak jobban kell teljesítenie. Ő ugyanis hirtelen megtalálta azokat a szavazókat is, akikről jó esetben megfeledkezett, rosszabb forgatókönyv szerint viszont kifejezetten ellenükre tett nyolcéves országlása idején.

Többször írtunk például arról a nem megkerülhető tényről, hogy a kormánypárt nőkhöz való viszonya lényegében a feudális társadalmi viszonyokat idézi. A gyengébbik nemet maga a miniszterelnök is többször leszólta, de voltak nőverő, és a szebbik nem képviselőinek élvezettel beszóló frakciótagok is a kormánypárt padsoraiban. A macsós szemléleten Orbán Viktor most kissé kozmetikázni szeretne, hiszen megragadva a nőnap adta történelmi lehetőséget, néhány szál virággal ellátogatott a Parlament étkezdéjébe, és az eseményről készült kormányzati propagandafilm tanulsága szerint meleg szavak kíséretében felköszöntötte a szakácsnőket.

Ez a gesztus azért nem feledteti talán az érintettekkel, hogy a szebbik nem képviselői a kormánypárti mainstream szerint pusztán díszletnek, legfeljebb kiegészítőknek jók a marcona és nagy munkabírású férfiak mellett. Arra azért használhatók a képviselő feleségek vagy anyukák, hogy a nevükre lehessen íratni ingatlanokat, földeket, netán egy sertéshizlaldát. Lázár János ezt inkább a gyerekeivel oldotta meg, hiszen iskoláskorú utódai már értékes ingatlanokkal rendelkeznek, hogy igazán jó partinak számítsanak a suliban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.