2018. március 26., hétfő

SOMOGYI ZOLTÁN: ORBÁN NAGY DOLGOT IS MŰVELHETETT VOLNA

24.HU - POSZT ITT
Szerző: 24.hu
2018.03.25.



Talán. Vélemény egy szociológustól.

Talán nem kellett volna így konzultálni. Talán ez így nem is konzultáció. Talán nem kellett volna azt hazudni, hogy konzultáció az, amikor én kérdezek, te nem fejtheted ki a saját véleményedet, majd én feldolgozom, hogy ki, mit válaszolt a zárt és csak a mi szempontunkból „jól” megválaszolható kérdésekre.


Talán nem kellett volna egymilliárd forintot egyenként elkérni az adózóktól ezekre a „konzultációkra”.

Talán nem kellett volna saját magunknak azt hazudni, hogy ez a konzultáció konzultáció. Meg azt, hogy majd a békemenetes talpnyalóim szólnak nekünk, amikor baj van. Amikor meg kellene fordítani a hajót. Nem zárt kérdések kellettek volna ide, hanem nyitott elmék. 

Talán, ha nem osztom fel az országot nemzetiekre (akik a fideszesek, és attól fideszesek, mert engem követnek, tehát attól nemzetiek, hogy én vagyok az istenük), illetve nemzetietlenekre, akik a többiek. Talán, ha a nemzetietlenekre is hallgattam volna kicsit.

Talán nem kellett volna a keleti nyitással „puccsot végrehajtani a magyar parlament ellen”. Talán nem kellett volna „titkosított, hosszú távra szóló szerződést kötni Oroszországgal a 21. századot és a magyar nép és a teljes Kárpát-medence életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében.” Talán komolyan kellett volna venni, hogy Oroszország mint piac nem képes a magyar áruk felszívására, Oroszország recesszióban, Ukrajna miatt gazdasági szankciók alatt és a technológiai változások okán messze nem akkora a magyar gázfogyasztás, mint tíz évvel ezelőtt. Az olajár pedig csökken. Talán oda kellett volna ezekre figyelni, és nem csak arra, hogy személyesen néhányan hogyan járhatunk ebből jól. Talán nem is kellett volna messzire mennem, csak magamtól idézni, ahogy megtettem most is.

Néha még magamra sem figyelek oda ezek szerint.

Talán nem kellett volna feladnom a nyugati típusú plurális nyilvánosságba vetett hitet a médiafelvásárlás és a nyílt propaganda érdekében. Nem kellett volna kontroll nélküli médiafelügyeleti szervet kreálnom, a reklámadós trükközéssel anyagi nyomás alá helyezni a független médiumokat, az érdekeimet szolgáló ingyenes állami hírügynökséggel kinyírni a hírügynökségi piacot. Nem azért, mert ez nem működik, hanem pont azért, mert működik.

Talán túl későn jöttem rá, hogy a minden belső kritika nélküli, de hatékony politikai hírközlés idővel önmaga paródiájává válik.

Én pedig komolyabb ember vagyok ennél, legalábbis korábban komolyabb embernek hittek, mintsem egy ilyen kormánysajtó szétrombolja ezt az imázst. Ja, hogy már szét is rombolta. Talán nem kellett volna idáig eljutnom.

Talán nem kellett volna hagynom, hogy a magyar egészségügyet a magyar családok finanszírozzák a zsebükből úgy, hogy közben előtte hozzájárulást is elszedek tőlük. Talán meg kellett volna állapodnom még ellenzékben a többiekkel, hogy az egészségügy közös ügy, amiben helye van a magánszolgáltatásoknak, helye van szolgáltatásonként minimum háromszáz forintot beszedni érte. De mintha ennek ellenkezőjét csináltam volna:

emlékszem arra a népszavazásra, amikor aktuálpolitikai okokból mindezeket lenépszavaztattam.

Ja, és nem lenne helye a paraszolvenciának – amit meg elfogadtam, mert annak politikusként jól értem a logikáját. Talán jó lett volna, ha ezt máshogy alakítom.

Lehettem volna valaki az unióban, ha az élére állok a széteséssel szembeni folyamatnak. Helyette a szétverők példaképe lettem. Szintén jobb lett volna, ha nem szétverem a külügyminisztériumot körülvevő, munkánkat támogató szakmai szervezeteket, hanem megerősítem őket. Ha nem a haverjaimat küldöm kiküldetésbe, hanem a legjobb szakembereket. Ha lett volna megújított külpolitikai stratégiám, ami nem az orosz érdekek képviseletét illeti. Talán nem kellett volna az egész világot megtámadnom az ENSZ elleni kampánnyal. Vagy Brüsszelt, brüsszeli pénzekből. Talán jó lett volna, ha erre a brüsszeliek is idejében figyelmeztetnek, de hát ott tényleg kik ülnek, mondjátok meg nekem.

Pedig nem Brüsszelt kellett volna leállítani, hanem engem egy kicsit.

És akkor nekem is jobb lett volna. De nem szólt nekem erről egyetlen békemenetes talpnyalóm sem.

Talán nem kellett volna ennyire tolni a politikámat: mindent megszavazunk nekik Brüsszelben, cserébe hadd hazudjunk róluk idehaza – az ő pénzükből. Nem sokat értettek ebből a fifikás hozzáállásból, mert ők nagyon egyszerűek. Talán nem kellett volna ez a baltás gyilkos-ügy sem. Talán nem kellett volna keleti diktátorokkal annyira barátkoznom. Talán maradhattam volna egy jópofa nyugati politikusjelenség kompországomban. Talán a német export a maga tízszeres szorzójával és növekvő erejével fontosabb lehetett volna, mint az orosz, akivel sehogy sem álltunk, de mára az is feleződött. Talán mégis jobb lett volna komolyabban venni az uniót, és nem bolondozni vele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.