2018. március 26., hétfő

MI ORBÁNÉK TITKA?

INDEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2018.03.26.



Mitől működik az Orbán-rendszer, miért tűnnek leválthatatlannak, mivel szerzik meg a többség támogatását, miközben sokan elégedetlenek? A válaszhoz túl kell lépni a szokásos ellenzéki szövegeken, és mélyebben kell megérteni a magyar társadalom működését, a középosztály lojalitását, a szegények elcsendesítését és a hatalom szisztémáját. Erre tett kísérletet az MTA régóta legnagyobb szociológiai kutatása. A kutatást vezető Kovách Imrével beszélgettünk arról, hogy Mészáros Lőrinc maga a rendszer-e, miért nincs érdemi mondanivalója a baloldalnak, és mik Orbán történelmi bűnei.


A Fidesz úgy áll sorban a harmadik választási győzelme előtt, hogy többen szeretnének kormányváltást, mint ahányan nem. A Nemzeti Együttműködés Rendszere nyolc év után is meglehetősen stabilnak tűnik – van, akinek ez természetes, másoknak értelmezhetetlen rejtély. Az okok mélyebbek a párttérképnél, de a személyi tényezőknél is: egy olyan hatalmi struktúráról van szó, ami csak a magyar társadalmi rendszer működése felől érthető meg. Nem sokat ért, aki azt hiszi, csak Orbánról van szó – mondja Kovách Imre szociológus, akinek a vezetésével az MTA TK Szociológiai Intézetében a közelmúltban készült a mai Magyarország, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) társadalmának legátfogóbb kutatását. Vele beszélgettünk a politikai tanulságokról.

A könyvükben kirajzolódó Magyarország egy felülről, a politika felől integrált társadalom, ahol van egy nagyon komoly dezintegrált rész, a társadalom alsó harmada. A politika célja, hogy pacifikálja az amúgy elégedetlen tömegeket, és saját érdekei szerint alakítsa át a tulajdoni viszonyokat.

A mai Magyarországról a kritikai vélemények szerintem egy ponton alapvető tévedésben vannak. A „minden rossz” érzése közben nem sok kísérlet történik arra, hogy azt is próbálják megérteni, mitől rossz vagy hogy mitől működik ez a társadalom úgy, ahogy. Ebben benne van a középosztály történelmileg ismétlődő felelőssége is: egy jelentős része persze morog, de elfogad egy olyan állapotot, amiben sokakhoz képest kivételezett helyzetben van. Ha abszolút kritikus az ember az orbáni művel, és miért ne lenne az, akkor is látni kell, hogy jó néhány társadalmi problémára ez a rendszer konzekvens válasszal rendelkezik. Akkor is, ha az elutasítható. Ebben olyan, mint a kádári rend: a kádárizmusnak is volt valamiféle válasza a nagy társadalmi problémákra.

Mi ön szerint a rendszer lényege?

Egyrészt fenntartja a dezintegrációt, mert a lent lévőket ott hagyja, elzár előlük mindent, sőt onnan irányít át pénzeket a középréteg felé. Ugyanakkor van egy erős integratív funkciója is. Sokan rezignáltan tudomásul veszik, de nem értik, hogyan lehet: a kétharmados többséget nem igazán fenyegeti semmi, annak ellenére, hogy az emberek kb. 60 százaléka elutasítja a rendszert...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.