Szerző: MÁTRAHÁZI ZSUZSA
2018.12.30.
HVG: Igazolja új regénye, a magyarul és németül egyidejűleg megjelent Két obeliszk haláltánc jellegét, hogy az utószót a rituálékat és a halálkultuszt kutató osztrák művelődéstörténész, Thomas Macho írta?
Márton László: Nem véletlenül épp Machót kérte fel erre a könyv illusztrátora és osztrák kiadója, Christian Thanhäuser. A regény első része az 1914 előtti békebeli korszak utolsó heteit örökíti meg, a második pedig az új háború felé sodródó Európa többi részénél is labilisabb Ausztriában mutatja meg a történet szereplőit. A művelődéstörténész a hazájában kultikus személyiség, számára majdnem evidencia, hogy a regényem életrajzi. Ezt megértem, de íróként nem így látom.
HVG: A főszereplőt, Karl Kraust Az emberiség végnapjai című monumentális társadalomkritikai munkája révén ismerheti a magyar olvasó. Az ő valós személye, a Sidonie Nádhernyá bárónővel szövődött viszonya, esetleg a magyar változat címében szereplő, Csehországban és Svájcban máig álló obeliszkek miatt gondolt arra, hogy regényt ír?
M. L.: Olyan szereplőt kerestem, aki úgy vívott ki magának szellemi tekintélyt, hogy világéletében szembement a fősodrokkal. Az első világháború kitörésekor, amikor mindenki lelkesedett a háborúért, Kraus volt úgyszólván az egyetlen, aki azt mondta: ezt pedig nem. A két háború között, Hitler hatalomátvétele után, amikor a legreakciósabbnak állították be a Führert, ő felismerte, hogy itt valami másról van szó. Kimondta: „Hitlerről nem jut eszembe semmi.” Vagyis: a hagyományos humanista küzdési módok eszköztára kimerült. Ehhez nagy bátorság kellett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.