2019. január 17., csütörtök

"AZ EMLÉKEZÉS LEGJOBB ESZKÖZE, HA A JÖVŐ FÉNYÉT BIZTOSÍTJUK" - HETVENNÉGY ÉVVEL EZELŐTT SZABADULT FEL A BUDAPESTI GETTÓ

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2019.01.17.


Ma tartotta megemlékezését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a Dohány utcai Budapesti Gettó Emlékfalnál a fővárosi gettó felszabadításának 74. évfordulója alkalmából. Az emlékfalat az EMIH állíttatta Erzsébetváros önkormányzatával közösen 2014-ben, a 70. évforduló alkalmából. 

Az emlékfalon a 23. Zsoltár olvasható angolul, magyarul és héberül, illetve egy interaktív térkép is látható rajta, bemutatva a környék fontos helyszíneit és eseményeit.

Budapesten a gettó néhány hónapig, 1944 novemberétől 1945 januárjáig állt fenn. A zsúfoltság, az élelmiszerhiány és a nyilas razziák miatt azonban az áldozatok száma napról napra nőtt.

A csütörtöki megemlékezésen – amelyen részt vett Jószéf Amrani izraeli nagykövet is – elsőként Molnár Andorné mesélt a sorsáról. Családjával együtt őt 17 évesen deportálták. Édesapját már korábban elvitték munkaszolgálatra, nem sokkal az ország német megszállása után 1944-ben. Először gettóba zárták, aztán Auschwitzba hurcolták őket. Elmondása szerint megérkezésükkor egy ajtóban Josef Mengele állt, ő sorolta be a foglyokat két csoportba. Akit a jobb oldalra állított, az túlélte. A bal oldalra kerülőkkel akkor még nem tudták, mi történik, nem gondolták, hogy megölik őket. Kisgyerekek is álltak köztük.

Ezután padlózat nélküli fa barakkokba zárták, olyan sok embert egy helyre, hogy csak oldalra fordulva tudtak aludni. Enni alig kaptak, reggel délben este egy-egy szelet kenyeret, és valami fekete színű italt. Később egy fegyvergyárban dolgozhatott, ott már volt priccs, asztal, kaptak valamilyen ennivalót, levest és főtt krumplit. Ez nagyon nagy szó volt, mondta.

Mind a mai napig nagyon fáj neki, ami történt.

A következő felszólaló Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chábád Lubavics irányzat magyarországi vezetője arról beszélt, hogy miért fontos a régi dolgokra emlékezni. A rabbi szerint emlékezni olyan dolgokra kell, aminek van üzenete és tanítása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.