2019. február 4., hétfő

EZEK TÉNYLEG NAGYON BETEGEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.02.04.


...Gyalázat, hogy az elmúlt nyolc év szapulásából máig jól élő Fidesz-KDNP-nek 9 év sem volt elég arra, hogy kidolgozzon egy rákellenes programot, ami lehetőleg inkább legyen szakpolitikai, mint nemzeti. Úgyhogy ma szemfényvesztésileg azzal zsibbasztják a népet, hogy folyamatban van a munkálkodás.

Gyalázat, hogy a világ valamennyi országára mutogatnak, hogy bezzeg ott is, miközben a krónikus betegségekkel (rosszindulatú daganat, ischaemiás szívbetegség, keringési betegségek, krónikus alsó légúti betegségek, krónikus májbetegségek, cukorbetegség) összefüggő halálozási ráta az észak-magyarországi régióban a legmagasabb egész Európában (!) úgy, hogy az ötödik helyen Észak-Alföld áll.

Gyalázatos ez a sikereken felbuzduló ömlengés annak fényében, hogy a rákos megbetegedések halálozási rátáját tekintve a hét magyar régió mindegyike ott van a legmagasabb értéket produkáló európai térségek között. Olyannyira, hogy az Eurostat által tavaly szeptemberben kiadott Regionális Évkönyv 2018 külön is foglalkozik a magyarországi helyzettel.

Gyalázat, hogy éppen a tüdőrák-halálozás csökkenésével döngetik a mellüket az Emmi-nél lázasan munkálkodó elvtársak és elvtársnők, valamint a nagylelkű adókedvezményekkel öblögetnek úgy, hogy lassan egy hete tudjuk: a kormány válogat a rákbetegek között, vagyis bizonyos rákbetegségek esetén jár adókedvezmény, másféle rákbetegsegek esetén viszont nem. Például egy prosztatarákos vagy emlőrákos betegnek jár adókedvezmény, de a vastagbélrákos vagy tüdőrákos betegnek nem (csak ha már agyi vagy csontáttétei vannak, esetleg sztómával él!!!). Különösen súlyos ez annak fényében, hogy még a kormánypárti salakmédia is beszámolt tavaly májusban arról, hogy az Európai Unió tagállamai közül továbbra is Magyarországon volt a legmagasabb a tüdőrák okozta halálesetek aránya a halálos kimenetelű daganatos betegségeken belül.

Kétévenkénti vastag- és végbél szűrővizsgálat, mi? Úttörő, alacsony dózisú CT-s tüdőszűrés, mi? Kurvajó. Csak azt nem értem, hogy a fenében lehetséges az, hogy miközben az emlő-, a méhnyak-, a petefészek-, a prosztata- és a here különféle típusú rákos megbetegedései, valamint az endometriosis – idézem az Emmit világ szégyenére –

"illeszkednek a Kormány Családok Éve koncepciójához",

az európai viszonylatban brutálisan sok áldozatot szedő tüdő- és emésztőszerv-rendszeri daganatok egyes csoportjai, köztük a vastagbélrák után meg nem jár kedvezmény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.