2019. február 4., hétfő

HARMINCMILLIÓ FORINTTAL TARTOZIK EGY BÍRÓ EGY ÜGYVÉDNEK, AKI MOST FUT A PÉNZE UTÁN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2019.02.04.


Nem fizette vissza a kölcsönkapott 30 millió forintot az egyik budapesti járásbíróság csoportvezető bírája. A károsult, egy ügyvéd sértetti tanú lett a Központi Nyomozó Főügyészség által folytatott nyomozásban, amelyet a bírónő hasonló ügyleteivel kapcsolatban rendeltek el még 2017 júliusában. Abban az évben egyébként fegyelmi eljárást is kezdeményeztek a bíróval szemben azért, mert ügyvédek előtt kötött, váltókkal is megerősített kölcsönszerződés alapján nem fizette vissza a pénzt.

„Sajnos nagyon komoly a házassági felbontásra a veszély, mert én beszéltem rá, hogy adjuk oda neked a megtakarításunkat. Naponta vannak viták, mert az általunk kötött szerződésből csak én teljesítettem szerződésszerűen. Három hónap telt el, és még a széljegy sem lett törölve. Augusztus 17-én írtad, hogy ki van fizetve, és másnap küldöd az aláírt szerződést. Ez sem történt meg.”

Ezt az üzenetet Bors László ügyvéd írta az egyik budapesti járásbíróság csoportvezető bírájának, aki a szerződésben rögzített határidő után négy hónappal sem adta még vissza neki 30 millió forintját. Bors László – mint az Átlátszónak elmondta – reménytelennek látja a helyzetét, mert a bírónő csak hitegeti, és ő már nem hiszi, hogy valaha is hozzájut a nyugdíjas napjaira félretett összeghez.

Többször eladta ugyanazt a lakást

Az ügyvéd és a bírónő csoporttársak voltak a jogi egyetemen, de már vagy tíz éve egyáltalán nem találkoztak. 2018. május 23-án aztán Bors László teljesen váratlanul levelet kapott a bírónő hivatali email-címéről. A bírónő mielőbbi találkozót kért, és az már másnap létrejött. A bírónő azzal fordult Bors Lászlóhoz, hogy olyan vállalkozóra lenne szüksége, akitől 29 millió forintot kaphatna, hogy visszavásárolhassa újpesti lakását. Végül abban maradtak, hogy Bors adja kölcsön a pénzt, bár a férfi felesége ellenezte ezt.

A történet úgy szólt, hogy a bírónőnek 37 milliós tartozása volt egy magánszemély felé. Ennek törlesztésébe beszámították a bírónő IV. kerületi lakását a hozzá tartozó teremgarázzsal együtt 25 millió forint erejéig, a többit pedig utalással teljesítette. Igen ám, de közben az ingatlant értékesítette a bírónő 26 millió forintért, és a vevő az összeget a kölcsönadó számlájára utalta át, így neki már nem tartozott a bírónő. A lakásra jelentkező személlyel pedig az adásvételi szerződésben kikötötték, hogy a bírónő 2018. szeptember 15-ig visszavásárolhatja tőle az ingatlant 31 millióért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.