2019. április 5., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/14. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 
Szerző: ÉS
2019.04.05.



PUBLICISZTIKA

Kovács Zoltán: Hastokra dobni

Az ember néha megpróbálja definiálni, milyen ország is a hazája, voltaképpen semmi másért, mint hogy tisztázza, mégis mi folyik körülötte. Pontosabban mit műveltek és művelnek az országgal azok, akiket valamikor kormányzati helyzetbe hozott a sors, és ezt a lehetőséget arra használták, hogy egy életre bebetonozzák a hatalmukat, mégpedig egyre erősebben és dühödtebben. A demokráciát addig hirdették, amíg hasznukra volt, hogy lehetőséget kapjanak a kormányzásra, utána aztán az egész eszmerendszert megtagadták: a bőséggel kapott uniós pénzeken, akit csak lehetett, fölvásároltak, háziasítottak egész értelmiségi körletet, és kineveltek egy cinikus, értékek nélküli ideológiai beszállítóbázist, amelynek rendeltetése a társadalom tudatos elbutításának kitartó szolgálata. Mégis nehéz volna röviden és a lényeget érintőn meghatározni, mi is a fő gondolata annak, amiben vagyunk éppen. Mert végső soron mindent tudunk róluk: lopnak? Lopnak! Korruptak? Mint a vöcsök, sőt hazudnak, mint a vízfolyás. Jól szabott Armani öltönyükben kiállnak a mikrofon elé, nyakkendőjüket megsimítják, és nekiállnak. Ami jön. Menekültekről, Sorosról, baltás gyilkosról, macedón köztörvényesről, őshazáról, tájhazáról. Nincs a valóságnak olyan szelete, amiről ne tudnának olyat mondani, ami ne volna hazugság.

A múlt hét végén aztán megjelent Schmidt Mária, aki szintet lépett. Nem hazudott, hanem igazat mondott. Ha szabad, egy jókora képzavarral, két tenyerével kitépte ennek a romlott és züllött rendszernek a lelkét, és hastokra dobta, ahogy böllér teszi disznóöléskor a tüdővel. Ezt írta: „Mégis, mi köze van hozzá (a CEU-hoz – KZ) Webernek? A németeknek? A bajoroknak? Az Uniónak? Nincs megfejtésem, csak egy: Soros! Megkérte és megígérte, hogy meghálálja! Úgy látszik, van az a pénz, amiért Webernek korpásodik a haja!”

Markó Béla: Koppányos történetünk
Az uniós választások tétje

A Ceaușescu-rendszer utolsó éveiben nagy hatással volt az erdélyi magyar közéletre egy rockopera, az István, a király. Csempészáruként, hanglemezen jutott el hozzánk, a határon elkobozták, ha megtalálták. Nem csodálkoztunk a tiltáson. A Bródy–Szörényi-mű erős megújulásüzenetet, Európa-üzenetet hozott a mi zárt világunkba, ráadásul ideológiailag teljes mértékben ellentmondott a hivatalos álláspontnak, akár a cenzúrázatlan magyar történelemről, akár a keleti tradíció és a nyugati modernizáció szembeállításáról lett légyen szó.

Gadó Gábor: Meddig élünk?

Váncsa István: Utunk a jövőbe

Károlyi Csaba: Reményi József Tamás 70 éves

Balla Eszter: Ki nevet a Mueller-vizsgálat végén?


Földvári Zsuzsa: Nagypéntek törölve

Ausztriában 65 év gyakorlatát megszüntetve már az idén sem lesz evangélikus vallási ünnepnap a nagypéntek. Két hónap alatt egy ártatlan kezdeményezésből – uniós segítséggel – országos vihar támadt.

Hegyi Gyula: Westminsteri kérdések

Ha liberális demokráciákról beszélünk, akkor elsőre önkéntelenül is a brit és az amerikai politikai rendszerre gondolunk. A londoni Westminstert a „parlamentek királynőjének” szokták nevezni, s az amerikai Kongresszus is bő kétszáz esztendeje lényegében változatlan rend szerint működik. lgaz, hogy a feketék, a szegények és a nők sokáig ezekben az országokban sem szavazhattak, de a megválasztott képviselők mindig szabadon gyakorolhatták törvényhozói és a kormányzást ellenőrző szerepüket. Még a háborús időkben is működtek a parlamentek. Az Egyesült Államokban 1944 novemberében is megtartották az esedékes elnökválasztásokat, Franklin D. Roosevelt elnök és Thomas Dewey republikánus jelölt kemény kampányt folytatott a megválasztásáért a háború legvéresebb hónapjai alatt. Nem csoda, hogy a II. világháború megnyerése után és a Szovjetunióval szembeni szövetség kiépítésével az „angolszász demokrácia” modellje világszerte olyan vonzó példa lett.

Smal János: Backstop
Az ír határ kérdése

Salamon János: Alaptalan ideák

Az ember természeténél fogva szimmetriára vágyik. Ilyen vágy vezeti politikai fogalmainak szortírozásában, elrendezésében is. Ebben az igyekezetében nagy segítségére van, hogy a politikai közbeszédben leggyakrabban használt „baloldal” és „jobboldal” fogalmak bizonyíthatóan szimmetriában fogantak. A francia forradalom kezdetén, 1789‑ben a nemzetgyűlés elnökétől jobbra foglaltak helyet a monarchia barátai, balra pedig az ellenségei. Vagyis a centrumtól egyenlő távolságra helyezkedtek el a régi rend hívei és az innovátorok.

Ez a térbeli szimmetria azonban nem jelentett morális szimmetriát. Az ancien régime centrumát Isten, illetve a kegyelméből uralkodó király és az a katolikus egyház képezte, melynek katekizmusa szerint mennybe menetele után Jézus „ott ül a mindenható atyaisten jobbján”. A régi rend híveinek tehát a legfelsőbb helyről volt igazolásuk arról, hogy jó helyen ülnek, vagyis a jó oldalán állnak.

Bihari Péter: Egy szimulált Monetáris Tanács-ülés jegyzőkönyve


A Corvinus Egyetemen monetáris politika tárgykörében tartott kurzusom március 26-i óráján, egyidejűleg az MNB Monetáris Tanácsának ülésével szimulált tanácsülést tartottunk. Hat hallgató bújt a tanácstagok szerepébe, és mint egy rendes kamatdöntő ülésen a hallgató tagok felelősséggel és imponáló hozzáértéssel fejtették ki álláspontjukat a makrogazdasági folyamatokról, az inflációs kilátásokról, és ennek alapján döntési javaslatot fogalmaztak meg. (Volt, aki csak szavazott a végén.) Bár ilyen ambícióm nincs, de a pedagógiai szempontok azt diktálták, hogy én legyek a Corvinus Monetáris Tanácsának elnöke. Az óra délben véget ért, délután kettőkor szembeállíthattuk a hallgatói tanács döntését az MNB döntésével. Nagy volt a különbség.

Spányik Miklós: Társkeresők

I N T E R J Ú

Nagy N. Péter: A béka csak tűr és fő
Beszélgetés a felszámolt jogállam utóvédharcairól Bárándy Péterrel


V I S S Z H A N G

Kunszabó Zoltán: Vermet ás

Megyes János: Politikai színezet

Sifter József: Belevágtak a lecsóba

Szilasi György: „Minek nevezzelek?”

Koppány Zsolt: Pontosítás

Nagy György: Történelmi


P Á R A T L A N

BGY: HÁZUKTÁJA

aj: MEGFEJTÉS

msz: NEM TUDNAK

Á. P.: VÉGTELEN

pá-ti-: INVITÁLÁS

Fábri Ferenc: EXPEDÍCIÓ

B. Kádár Zsuzsanna: LÁBJEGYZET HELYETT

Lantai András: ÜZEMSZERŰ ÉHEZTETÉS

Lázár György: TURNÉ

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.