2019. május 22., szerda

NEM HALLJÁK A VÉSZCSENGŐT, MERT A FÜLÜK IS PÉNZZEL VAN BEDUGASZOLVA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY  BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.05.22.


Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Jól zárják be az ajtót, nehogy kilopják a szemüket.

„Egyértelmű, hogy nyomják a bevándorlást, mint süket a csengőt, és azt a politikát akarják tovább folytatni, és ez alá rendelnek mindent, már meg sem várják az emberek döntését.”

Ejha, Szilárd úr, milyen szépen fejezi ki magát arról, hogy kampány van. Itthon is meg Európában is. Megsértődött megint, mert az Európa Tanács azt találta ki friss jelentésében, hogy az emberi jogok magyarországi megsértése negatívan hat a jogállamiságra. Persze ez nem így van Németh szerint. Hanem a bevándorláspárti politikusok féltik a pozíciójukat, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy migránsokkal árasszák el Európát, így nem meglepő, hogy olyan jelentés született, ami szerint Magyarország folyamatosan megsérti az emberi jogokat.

Hogy nem unják még saját magukat! Legalább egyszer olvasnék tőlük valami eredeti gondolatot, de nem. Vagy csak szajkóznak, vagy olyan ostobaságokat beszélnek, hogy a nem lévő magyar krumpli is megáll a növésben (azért nincs). Az a helyzet, hogy van még igen találó közmondásunk; echte magyar, és ez az echte magyar Némethre ül.

„Ha néma volna, akkor is hazudna.”


Mi újság van Csepelen, hadügyhelyettes úr? Szórják a pénzt? Elégedett a fideszes vezetésű csepeli önkormányzat a Csepeli Városkép Kft. teljesítményével, a képviselőtestület Borbély Lénárd polgármester előterjesztésére nemrég az éves alapbére 50 százalékát kitevő prémiumot szavazott meg Vida Istvánnak, a kft. ügyvezetőjének. Ez a Vida havi bruttó 850 ezret keres, akkor szép közpénz summát tesz zsebre jutalomként. Mert k*urva jól dolgozott:

A 2018-as futball-világbajnokság idején jól működtette a csepeli szurkolói arénát (azt meg hogyan kell, tisztelettel);

a Családok Éve programok keretében három alkalommal is rendezett családi hajókirándulást, valamint 1800 nyugdíjast is meghajóztattak.

Hogy bele nem szakadt! Ennyi pénzért mi a sokszorosát is elvégezzük. Komoly munkával, nem ilyen csip-csup vacakokkal, csak nekünk nincsen Borbélyunk. Álljunk meg egy szóra! A szintén Vida irányítása alá tartozó, önkormányzati fenntartású Csepeli Hírmondó miatt tavaly 1,3 millió forint összegű bírságot kellett fizetnie a fenntartónak. A büntetést a Kúria rótta ki az országgyűlési választások idején. A lap erősen túltolta Németh Szilárd és a Fidesz népszerűsítését. Aztán se nem lett polgármester, se nem választották meg országgyűlési képviselőnek, csak listáról nyomták be a parlamentbe Szilárd urat.

Főzőrovatot – fő-ző-ro-va-tot – kapott a Fidesz-lapban. Mi mást? Ez pontosan illik politikai munkájához, illetve pontosan, inkább keverné a fakanalat, mint a Fidesz-szart. Talán nem lenne olyan büdös. Természetesen az ellenzéknek egy bötűnyi helyet sem adtak. A kéthetente minden kerületi postaládába bedobott lap 2018-ban 40,7 millió forintjába került az önkormányzatnak. Azaz, az adófizetőknek. Fölzabálják nem csak a fő-fő szakácsmester kajáját, hanem a jövőnket is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.