NÉPSZAVAZÁS A NYUGDÍJEMELÉSRŐL?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SIMONOVITS ANDRÁS
2019.06.14.

...Gondolatkísérletként tegyük föl, hogy egy győztes népszavazás hatására a kormány elfogadja a javaslatot, és két százaléklábbal indexálna. Az átlag alattiak nyugdíjemelése az inflációs ráta +1 százalék; az átlag felettieké pedig az inflációs ráta –1 százalék. (Valójában ez csak egy számjegyű inflációnál értelmes, de reménykedjünk a legjobbakban.) A javasolt mechanizmus egy tipikus nyugdíjas élettartama esetén két évtized alatt a nyugdíjakat erősen nivellálná, sérülne az indexálás elve.

Ennek szemléltetésére vegyünk egy számpéldát: legyen a két összehasonlítandó kezdőnyugdíj 2018‑ban havi 110 e és 150 e Ft, miközben az átlag 130 e Ft. Az egyszerűség kedvéért eltekintünk az inflációtól (reálértékben számolunk) és az átlagnyugdíj emelkedésétől (ez további vizsgálatot érdemelne). Okostelefonom (számítógépe) egy pillanat alatt kiadja, hogy 2035-re (ha ez a rendszer még létezne) a két nyugdíj reál­értéke rendre 129,0 és e 127,7 e Ft lenne, azaz bekövetkezne a helycsere. Ennek elkerülése végett célszerűbb lenne ilyenkor közös értéket, például 128,4 e Ft-ot választani. Átlaghoz közelebbi párokra a helycserét már hamarabb el kellene kerülni. Egyébként a Kádár-rendszerben nivelláló indexálási rendszer működött, és nem vált be.

Lehet a dolgot cifrázni, és akár egy 10 sávos emelési szabályt kidolgozni, amely szűkíti a rendellenességek tartományát. Egy ilyen rendszer hosszú távú tulajdonságainak optimalizálása azonban reménytelen egy olyan országban, ahol még a szolgálati időskálát sem sikerült kiegyenesíteni.

A javaslattal az az igazi baj, hogy a nyugdíjak aránytalanságát nem a gyökerénél, azaz a kezdőnyugdíjak megállapításánál akarja kiküszöbölni. Pedig az volna az igazi megoldás. Ehhez vissza kellene hozni a nyugdíjplafont és a progresszív szja-t, pontrendszerrel kellene felváltani az új nyugdíjak valorizálását és a már megállapított nyugdíjak indexálását. Az átmeneti szabályok kidolgozása szinte reménytelenül bonyolult lenne. Ezek a reformok valóban korlátoznák a nyugdíjpolarizációt, de jelenleg elképzelhetetlen nemzeti együttműködést és bölcsességet igényelne.

Jó lenne, ha a demokratikus ellenzéki pártok a népszavazási kezdeményezés támogatása helyett egy többfordulós kerekasztalt rendeznének, ahol értelmes vita folyhatna a nyugdíjrendszerről és hasonló kérdésekről. Ennek is csak hosszú távú haszna lenne: irányt mutatna a majdani bukás utáni reformokhoz. De ehhez a szakértőknek és a pártoknak a mostaninál több önfegyelmet kellene tanúsítaniuk.

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)