2019. augusztus 24., szombat

KÖVÉR LEKOMMUNISTÁZTA AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM SZÉTVÁLASZTÁSÁT - A "HÁZELNÖK" SZERINT AGGASZTÓ AZ EMBERI INTELLIGENCIA CSÖKKENÉSE, AMIVEL MÉLYEN EGYET TUDUNK ÉRTENI!

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.08.23.



Kövér László a református egyház balatonszárszói konferenciáján újra meghamisította a történelmet és a liberális demokráciát. Kövér, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének volt munkatársa, az egykori liberális Fidesz alapítója, „kommunista találmánynak” nevezte, hogy a politika és a vallás két különböző dolog. Szerinte az állam és az egyház “normális együttműködési módja” valósult meg a két világháború között a Horthy-rendszerben. Arról a “keresztény Magyarországról” állította ezt, amelyben zsidótörvényeket hoztak egy katolikus főpap, Prohászka Ottokár kezdeményezése nyomán, és amely rendszer félmillió zsidót deportált haláltáborokba. Mindezt az egyházi sajtó antiszemita uszítása előzte meg.

Kövér szerint a kereszténydemokrácia az “egyén és közösség, szabadság és rend, jog és kötelezettség” szavakkal írható le, és az európai civilizáció ezek egyensúlyban tartásának köszönhette „világraszóló sikerét”. Csakhogy a kereszténydemokrácia a liberális demokrácia része, ahogy ezek a fogalompárok is a liberális demokrácia részei. Amiről Kövér beszél, a két világháború közötti és a felvilágosodás előtti időszakban, az állam és az egyház összefonódása nem volt liberális demokrácia, és semmiféle egyensúlyban nem volt az “egyén és közösség, szabadság és rend, jog és kötelezettség”. Az állam és egyház összefonódása, a keresztény-nemzeti állam megkérdőjelezte és korlátozta az egyéni jogokat és a szabadságot, egy tekintélyelvű elnyomó ideológiai rezsim volt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.