2019. augusztus 24., szombat

HATALMAS ÖNGÓLT LŐTT SALVINI, ZUHAN PÁRTJÁNAK NÉPSZERŰSÉGE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: RÓNAY TAMÁS
2019.08.24.


A választók átláttak a szitán, s a lemondását kedden bejelentő Conténak adtak igazat.

Már Matteo Salvini még hivatalban lévő belügyminiszter is kezdi belátni: hatalmas öngólt lőtt azzal, hogy felrobbantotta Giuseppe Conte miniszterelnök kormányát, s előrehozott választásokért szállt síkra. Egyrészt saját pártját is megosztotta agresszív fellépése, másrészt a közvélemény-kutatások is azt mutatják: a választók átláttak a szitán, s a lemondását kedden bejelentő Conténak adtak igazat, aki szerint a jobboldali radikális Liga elnöke önös érdekekből döntött az előrehozott választás kiírása mellett. A Tecne ügynökség felmérése szerint a Liga 31,3 százalékon áll, a GpF pedig 31,2 százalékon mérte. Különösen az előbbi kutatása figyelemreméltó, a Tecne ugyanis július óta 37 százalék felett látta a jobboldali radikális politikai erőt, utoljára csak május elején állt 31 százalékon. Ez azt is jelenti, hogy a Liga messze nem tudna abszolút többségre szert tenni a szélsőjobboldali Olasz Testvériséggel (FdI) egy esetleges idő előtti voksolás után. Az is figyelemreméltó, hogy a Tecne szerint a Liga már csak 6,7 százalékkal előzi meg a balközép Demokrata Pártot, de a GpF esetében is csak 7,7 százalékos a különbség. 


Salvini politikai szempontból lábon lőtte magát, s már visszacsinálna mindent...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.